Új írás a Tűlevélben: Vihar egy zsáknyi szavazócetli körül
Betűméret:
Már csak abban bízhat az ember ebben a nagy hajcihőben, ami a voksolás körül zajlik, hogy megússzuk utcai zavargások nélkül, és az elnökválasztás május huszadikai második fordulója többé-kévésbé békésen zajlik le. A szerb haladók jelöltjének stábja ugyanis országos tiltakozó akciókat jelentett be az állítólagos választási csalások miatt – márpedig ha a tömeg utcára vonul ebben az országban, minden előfordulhat. Az is, hogy megmozdulásuk randalírozásba csap át, de az is, hogy az egész demonstráció kellő érdeklődés hiányában szétpukkan, mint egy léggömb.
(J. Garai Béla jegyzete a Tűlevél rovatban)
Zivatarokkal, jégesővel és erős széllökésekkel járó viharokra figyelmeztet a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ).
Szerdán délután elsősorban Szerbia hegyvidéki térségeiben alakulhatnak ki helyenként heves zivatarok. Az éjszaka folyamán Vajdaságot és az alsó Drina menti területeket érheti el egy...
2026. JÚNIUS 10.
[ 9:02 ]
Elutasították a büntetőfeljelentést Veselin Milić, a belgrádi rendőrség korábbi vezetője ellen abban a részben, amelyben azzal gyanúsították, hogy segített az elkövetőknek a bűncselekmény nyomainak eltüntetésében – közölte a belgrádi Felső Ügyészség, írja a 021.rs.
Milićet azzal hozták összefüggésbe, hogy a...
2026. JÚNIUS 9.
[ 16:19 ]
Túlnyomórészt napos, meleg és fülledt idő várható ma Szerbiában, a legmagasabb nappali hőmérséklet 33 fok körül alakulhat – közölte a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet előrejelzése alapján a Tanjug.
Az ország nagy részén kevés vagy mérsékelt felhőzetre lehet számítani, délután azonban Délnyugat- és...
2026. JÚNIUS 9.
[ 8:12 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




