Szerbia
A haladóknak 157 képviselői helyük lesz, de a VMSZ-nek is lehet 7
Betűméret:             

Az eddigi eredmények alapján a Szerb Haladó Pártnak (SNS) 157 képviselője lesz a szerb parlamentben. A kisebbségi pártok mellett képviselői helyre az új parlamentben jelenleg csak a Szerbiai Szocialista Párt (SPS), a Demokrata Párt (DS) és az Új Demokrata Párt (NDS) számíthat, az általuk elért szavazatok száma azonban kétszer kisebb, mint amennyit a haladók szereztek meg (25,6 százalék 48,8% ellenében).

A Szerbiai Demokrata Párt (DSS) még mindig a parlamenti küszöb alatt áll, de az egyetlen, aki még esélyes a parlamentbe jutásra a maga valamivel több mint 4 százalékával.

A kisebbségi pártoknak összesen 11 képviselője lehet a leendő szerb parlamentben, a VMSZ jelenleg 5-6, esetleg 7 képviselői helyet szerezhet meg, az Szandzsáki Demokratikus Akciópárt (SDA) 2-3, a délszerbiai albánok pártja, a PDD pedig egy képviselői helyben reménykedhet.

A mostani választások után először marad parlamenten kívül a Dinkić vezette Szerbiai Egyesült Régiók (URS) és Čedomir Jovanović Liberális Demokrata Pártja (LDP), akiknél a már említett öt párton kívül a Dveri is jobb eredményt ért el (akik a 2012-es választásokhoz képest ugyancsak majdnem egy százalékos esést mutatnak).

A Szerb Radikális Párt mindössze a szavazatok 2 százalékát szerezte meg, amivel a Vajdasági Magyar Szövetség mögött a 10. helyet foglalja el.

A korábbi gazdasági miniszter, Saša Radulović vezette Elég volt elnevezésű lista a szavazatok 1,7 százalékát szerezte meg.

A CeSID mintavételi eljárással végzett becslése szerint az eredmények a következők: a választáson a polgárok 53,2 százaléka vett részt. A SNS 48.8%, az SPS 14.0%, a DSS 4.1%, az LDP 3.1%, a VMSZ 2.2%, a SRS 2.0%, az URS 3.3%, a DS 5.9%, a Dveri 3.4%, az SDA 1.0%, az NDS 5.7%, a Treća Srbija 0.5%, az Orosz Párt 0.2%-ot kapott.

A parlamenti képviselői helyek a fentiekből adódóan nagyjából így néznek ki: SNS 157, SPS 45, DS 19, NDS 18, VMSZ 7, SDA 3, PDD 1.

Szerbia területén jelenleg 20 szabadtéri tűz aktív. A Stolovi- és a Goč-hegységben keletkezett tüzeket lokalizálták. Dragan Reljić, a Stolovi Erdőgazdaság igazgatója közölte, hogy az augusztus 5-én a Stolovi-hegységben keletkezett tüzet lokalizálták, és már nem fenyeget a továbbterjedés veszélye. Mint mondta, kisebb...
2026. SZEPTEMBER 3.
[ 9:14 ]
Szerbiában ma túlnyomóan napos, meleg idő várható. Gyenge és mérsékelt északi, északnyugati szél fúj, amely délután a hegyvidéki területeken megerősödhet. Este és az éjszaka folyamán az ország északi és középső részein átmenetileg mérsékelten megnövekedhet a felhőzet. A legalacsonyabb hőmérséklet 12 és...
2026. SZEPTEMBER 3.
[ 8:30 ]
Életének 100. évében, szerdán reggel Szarajevóban meghalt Raif Dizdarević, a volt Jugoszlávia egyik legismertebb politikusa és diplomatája, a JSZSZK Elnökségének egykori elnöke. Raif Dizdarević 1926. december 9-én született a boszniai Fojnicában. Tizenhét évesen, 1943-ban csatlakozott a partizánmozgalomhoz, 1945-ben pedig a...
2026. SZEPTEMBER 2.
[ 20:14 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó