Szerbia
Pásztor: Öt minisztériumban vagyunk érdekeltek
Betűméret:             

Államtitkári szinten a VMSZ öt minisztérium munkájában érdekelt, jelentette ki a Politikának adott interjújában Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke.

Hozzátette, öt területen a VMSZ tudna megfelelő szakembereket is felkínálni. Mint mondta, még nem ismeretes, milyen lesz az új kormány szerkezete, de azok a területek, amelyeken a VMSZ-nek megfelelően képzett szakemberei vannak, az infrastruktúra, az egészségügy, a szociális politika, a mezőgazdaság és a gazdaság.

“Azt hiszem, ez nem túlzott ambíció és ennyi mozgásteret kaphatunk, mi pedig képzett szakembereket tudunk felkínálni, mert nem azt akarjuk, hogy pozícióhoz jussunk, miközben szégyenkeznünk kell a pozíciókat betöltő emberek teljesítménye miatt”, mondta Pásztor.

A VMSZ vezetője elmondta, pártja érdekelt abban, hogy megállapodjon a Szerb Haladó Párttal a kormányzásban való részvételről, de erről még sem hivatalos, sem nem hivatalos tárgyalások nem folytak.

“Az SNS-ből korábban készségüket fejezték ki, hogy a választások utáni megállapodással tartozzon a VMSZ is a parlamenti többséghez, s nem úgy látom, mintha ettől a szándéktól elálltak volna. Ami bennünket illet, semmilyen külön feltételünk nincs”, fejtette ki Pásztor István.

A tartományi választások lehetséges kiírásával kapcsolatban Pásztor megismételte korábbi álláspontját, miszerint, amint megteremtődnek a feltételek, a tartományi képviselőház elnökeként kiírja a választásokat, de addig nem.

Szerbiában terror uralkodik, bűnözői csoportok fenyegetik és zsarolják a sikeres vállalkozókat – állítja Aleksandar Vučić. A volt államfő kedden közzétett videóüzenetében azt mondta, hogy a bűnözők akár egymillió eurót is követelnek áldozataiktól, és halálosan megfenyegetik őket. Vučić szerint mindez az...
2026. NOVEMBER 3.
[ 12:50 ]
Jövőre halasztották az amerikai konzervatívokat tömörítő CPAC novemberre tervezett belgrádi konferenciáját, amelynek házigazdája és fő szónoka Aleksandar Vučić volt szerb államfő lett volna. A szervezők szerint túlzottan derűlátóan ítélték meg a novemberi rendezés lehetőségét. Arra azonban nem adtak választ, hogy a...
2026. NOVEMBER 3.
[ 8:00 ]
Harmincnapos előzetes letartóztatást rendelt el a belgrádi felsőbíróság Marko Kričak, a Bűnügyi Rendőrségi Igazgatóság vezetője és Boško Sekulović, a bűnözés elleni szolgálat vezetője ellen. A két magas rangú rendőri vezetőt hivatali visszaéléssel gyanúsítják egy májusi belgrádi gyilkossági ügy kapcsán,...
2026. NOVEMBER 3.
[ 7:49 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó