Szerbia
Összefogásra biztatta a szerbiai románokat az illetékes román miniszter
Betűméret:             

Összefogásra, a közösségi szellem megerősítésére, az érdekek hatékonyabb képviseletére biztatta a kelet-szerbiai román közösséget Bogdan Stanoevici, a bukaresti kormány határon túli románokért felelős tárca nélküli minisztere, aki szerdán és csütörtökön tett látogatást a szerbiai románoknál.

A román külügyminisztérium pénteki közleménye szerint Bogdan Stanoevici a román kisebbség helyzetéről és "a román kisebbséghez tartozó személyek jogainak tiszteletben tartásáról" tájékozódott a látogatás során. A miniszter első nap a vajdasági, bánsági és belgrádi román közösségeket kereste fel, a látogatás második napján pedig a kelet-szerbiai Timok-völgyi románokhoz látogatott el.

A miniszter méltatta a román állam és a vajdasági román közösség együttműködését, és Bukarest támogatását ígérte "a román kisebbséghez tartozó személyek jogainak érvényesítésében" az oktatás, a sajtó és az anyanyelvi egyházi szolgálatok terén.

A szerbiai Bánsághoz tartozó Versec önkormányzati vezetőivel folytatott párbeszédben a felek elismerték: a szerbiai román közösség a kapocs szerepét tölti be Románia és Szerbia határ menti kapcsolataiban.

A Timok-völgyi román szervezetek képviselőivel Zaječarban folytatott megbeszélésen a miniszter a román nyelvű oktatás és vallásgyakorlás, valamint a román közösség politikai és közigazgatási képviselete területén buzdította összefogásra és hatékonyabb érdekérvényesítésre a román szervezeteket.

A szerbiai látogatást Bogdan Stanoevici miniszter mandátuma fontos fejezetének nevezte a román külügyminisztérium közleménye, mely szerint a balkáni román kisebbséggel való foglalkozás a román kormány külpolitikájának fontos részét képezi.

Románia csak azt követően járult hozzá 2012 tavaszán Szerbia európai uniós tagjelöltségéhez, hogy kétoldalú román-szerb egyezményt kötöttek a Timok-völgyi románok - vlachok - jogainak biztosításáról. (MTI)

Szerbiában terror uralkodik, bűnözői csoportok fenyegetik és zsarolják a sikeres vállalkozókat – állítja Aleksandar Vučić. A volt államfő kedden közzétett videóüzenetében azt mondta, hogy a bűnözők akár egymillió eurót is követelnek áldozataiktól, és halálosan megfenyegetik őket. Vučić szerint mindez az...
2026. NOVEMBER 3.
[ 12:50 ]
Jövőre halasztották az amerikai konzervatívokat tömörítő CPAC novemberre tervezett belgrádi konferenciáját, amelynek házigazdája és fő szónoka Aleksandar Vučić volt szerb államfő lett volna. A szervezők szerint túlzottan derűlátóan ítélték meg a novemberi rendezés lehetőségét. Arra azonban nem adtak választ, hogy a...
2026. NOVEMBER 3.
[ 8:00 ]
Harmincnapos előzetes letartóztatást rendelt el a belgrádi felsőbíróság Marko Kričak, a Bűnügyi Rendőrségi Igazgatóság vezetője és Boško Sekulović, a bűnözés elleni szolgálat vezetője ellen. A két magas rangú rendőri vezetőt hivatali visszaéléssel gyanúsítják egy májusi belgrádi gyilkossági ügy kapcsán,...
2026. NOVEMBER 3.
[ 7:49 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó