Szerbia
BIRN: Az EB-jelentés nem volt elég kemény
Betűméret:             

Az Európai Bizottság (EB) Szerbiának az integráció folyamatában való előrehaladásról szóló 2014-es jelentése nem volt elég „éles”, sok problémát nem említettek benne, az EB egyes javaslatai pedig már a tavalyi jelentésben is szerepeltek – értékelt ma a balkáni oknyomozó újságírói hálózat, a BIRN.

Mint arról hírt adtunk, az EB október 8-án tette közzé éves jelentését Szerbia elért eredményeiről, s ebben a jelentésben az EU-s csatlakozással kapcsolatos területeken folyó reformokat értékelték.

Nemanja Nenadić, a Transparency Srbija programigazgatója a BIRN által szervezett vitán azt mondta, a 2013-as, sőt a 2010-es meg a 2009-es jelentésekben is szereplő dolgok újbóli említése azt bizonyítja, hogy Szerbiában semmi se változott, s nyilvánvaló, hogy nem dolgoznak eleget.

Nenadić leszögezte, Szerbiában trend az, hogy visszaélnek az EU-nak az egyes törvényekkel kapcsolatos dicsérő véleményével, ezt használják ürügyként az országból érkező összes kritika figyelmen kívül hagyására.

Értékelése szerint valóban jónak mondható az EB jelentése, de nem kifogástalan, s úgy kell felfogni, mint a szerbiai kormánynak szóló emlékeztetőt arra vonatkozóan, hogy a jelenlegi korrupcióellenes intézkedések nem elegendőek.

A korrupció kockázatát jelentős mértékben növelő egyes folyamatok nem is szerepelnek a jelentésben, ilyen például az, hogy nem hajtották végre a közvállalatokról szóló törvényt, vagy hogy megkerülték hazai szabályozásnak a verseny és az átláthatóság elveire vonatkozó tételeit a nemzetközi egyezmények alkalmazásával, tette hozzá Nenadić.

A rendezvényen elhangzott, annak ellenére, hogy a szerbiai kormány értékelése szerint az EB-nek a tagjelölt országok előrehaladásáról szóló jelenlegi jelentése Szerbia számára a legkedvezőbb, maga a jelentés arra mutat rá, hogy a kormány hatása csak ötven százalékos és nincs meg a teljes meg szükséges konszenzus a reformok lefolytatása kapcsán. (Beta)

Őrizetbe vették szerdán Igor Žmirićet, a szerbiai rendőrség különleges terrorelhárító egységének (SAJ) parancsnokát, valamint helyettesét, Goran Filipovićot. A Danas értesülései szerint az intézkedés a 2025 nyarán történt rendőri túlkapásokkal függ össze, amikor egyetemistákat állítólag bántalmaztak a szerb...
2026. NOVEMBER 4.
[ 18:37 ]
Szerbia az októberi parlamenti választások után új esélyt kapott arra, hogy előrelépjen az Európai Unióhoz vezető úton – jelentette ki Marta Kos uniós bővítési biztos szerdán Brüsszelben. Az Európai Bizottság idei jelentése ugyanakkor megállapítja, hogy Szerbia az elmúlt évben több fontos területen visszalépett,...
2026. NOVEMBER 4.
[ 15:15 ]
Büntetőfeljelentést tett Miodrag Marković ügyész ellen Savo Manojlović, a Kreni–Promeni mozgalom vezetője a 2025. március 15-i belgrádi tüntetésen állítólag bevetett hangágyú ügyében. Manojlović szerint a tavalyi események során terrorcselekmény történt, amelyben állami szervek bűnözői tevékenységben érintett...
2026. NOVEMBER 4.
[ 11:00 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó