Szerbia
Vučić a nemzeti kisebbségek tanácsának élén
Betűméret:             

A szerbiai kormány mai döntése nyomán létrehozták a nemzeti kisebbségek tanácsát, amelynek elnöki tisztségére Aleksandar Vučić kormányfőt nevezték ki.

A kormány sajtóirodájának közlése szerint a tanács a nemzeti kisebbségek jogainak megvalósulását illetve a nemzetek közötti viszonyok alakulását követi majd figyelemmel Szerbiában.

A tanács élére kinevezett kormányfő kijelentette: Szerbia bármikor kész lesz tárgyalni a koszovói albánokkal, de soha nem fogja elismeri Koszovó függetlenségét.

„Szerbiának a koszovói kérdéshez való viszonya soha nem fog változni. Tárgyalni fogunk a koszovói albánokkal, de soha nem fogjuk elismerni Koszovó függetlenségét” – hangoztatta Vučić Rober Fico szlovák miniszterelnökkel folytatott tárgyalását követően.

Vučić szavai szerint szlovák hivatali kollégájával tárgyalt bizonyos energetikai projektumokról, a szlovák befektetők Szerbiába való bevonzásáról, valamint arról is, hogy Peter Kamarás szlovák üzletember vállalata veszi át a smederevói vasművek irányítását.

Ugyanakkor Andrej Kiska szlovák államfő üdvözölte Szerbiának az európai úton tett erőfeszítéseit, s hangsúlyozta: fontos lenne mielőbb pozitív jelzéseket látni az Európai Unió részéről.

A szerbiai kormány mindeközben egyéb nemzetközi kérdésekben is döntés hozott: elfogadták azokat a törvényjavaslatokat, amelyek értelmében közvetlen repülőjárat indulhat Szerbiából az Egyesült Arab Emírségekbe és a Kínai Népköztársaságba, jelenti a Tanjug.

Őrizetbe vették szerdán Igor Žmirićet, a szerbiai rendőrség különleges terrorelhárító egységének (SAJ) parancsnokát, valamint helyettesét, Goran Filipovićot. A Danas értesülései szerint az intézkedés a 2025 nyarán történt rendőri túlkapásokkal függ össze, amikor egyetemistákat állítólag bántalmaztak a szerb...
2026. NOVEMBER 4.
[ 18:37 ]
Szerbia az októberi parlamenti választások után új esélyt kapott arra, hogy előrelépjen az Európai Unióhoz vezető úton – jelentette ki Marta Kos uniós bővítési biztos szerdán Brüsszelben. Az Európai Bizottság idei jelentése ugyanakkor megállapítja, hogy Szerbia az elmúlt évben több fontos területen visszalépett,...
2026. NOVEMBER 4.
[ 15:15 ]
Büntetőfeljelentést tett Miodrag Marković ügyész ellen Savo Manojlović, a Kreni–Promeni mozgalom vezetője a 2025. március 15-i belgrádi tüntetésen állítólag bevetett hangágyú ügyében. Manojlović szerint a tavalyi események során terrorcselekmény történt, amelyben állami szervek bűnözői tevékenységben érintett...
2026. NOVEMBER 4.
[ 11:00 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó