Szerbia
Saša Janković: Az emberi jogok állapota nem kielégítő
Betűméret:             

Saša Janković szerbiai ombudsman a 2014. évi jelentését bemutatva a szerbiai parlamentben azt mondta, az emberi jogok állapota bizonyos előrelépések mellett ugyan, de nem volt kielégítő. Vladimir Đukanović, a Szerb Haladó Párt (SNS) elnöke ugyanakkor „politikai pamfletnek” nevezte a jelentést.

A parlament igazságügyi, államigazgatási és helyi önkormányzati bizottságának ülésén Janković úgy fogalmazott, „az igazságügy még nem állt lábra”, az „államigazgatás pedig nem rendelkezik a jó igazgatás attribútumaival”.

Az ombudsman rámutatott a Világbank értékelésére, amelynek értelmében a szerbiai polgárok szinte kétszer kevesebbszer fordulnak a bíróságokhoz, mint Európa polgárai, ugyanakkor az ügyészeknek, bíráknak és ügyvédeknek nincs elegendő értesülése az új előírásokról, amelyeket gyorsan hoznak meg, ez pedig – Janković szavai szerint – komplikáltabbá teszi a szerbiai eljárásokat.

Janković meglátása szerint a magas bírósági díjak miatt nem megfelelő fokú a bíróságokhoz való hozzáférés, a meghozott törvényeket pedig gyakran nem hangolják össze egymással. Mint fogalmazott: a bírósági rendszernek nincs káderhiánya, a bíróságokra fordított összeg pedig 0,66 százalékkal több, mint az EU-s államok többségében.

Az ombudsman üdvözölte a bírósági végrehajtók és közjegyzők intézményének bevezetését, viszont mindezt idővel megmutatkozó hiányosságok mellett tették meg.

A fogdákban és börtönökben uralkodó helyzetről szólva Janković azt mondta, nem került sor jelentős javulásra, illetve továbbra is gondok jellemzik az elhelyezést és az egészségvédelmet, és erre is vonatkozik a legtöbb panasz.

Szavai szerint nem hajtották végre a közigazgatás átszervezését, depolitizálását, racionalizációját, a Világbank értékelése szerint pedig ez az elsődleges akadálya Szerbia fejlődésének.

A bizottság egyik tagja, Vladimir Đukanović ugyanakkora felszólította Jankovićot, hogy mondjon le ombudsmani tisztségéről, vegyen részt a választásokon és foglalkozzon politikával. (Beta)

Őrizetbe vették szerdán Igor Žmirićet, a szerbiai rendőrség különleges terrorelhárító egységének (SAJ) parancsnokát, valamint helyettesét, Goran Filipovićot. A Danas értesülései szerint az intézkedés a 2025 nyarán történt rendőri túlkapásokkal függ össze, amikor egyetemistákat állítólag bántalmaztak a szerb...
2026. NOVEMBER 4.
[ 18:37 ]
Szerbia az októberi parlamenti választások után új esélyt kapott arra, hogy előrelépjen az Európai Unióhoz vezető úton – jelentette ki Marta Kos uniós bővítési biztos szerdán Brüsszelben. Az Európai Bizottság idei jelentése ugyanakkor megállapítja, hogy Szerbia az elmúlt évben több fontos területen visszalépett,...
2026. NOVEMBER 4.
[ 15:15 ]
Büntetőfeljelentést tett Miodrag Marković ügyész ellen Savo Manojlović, a Kreni–Promeni mozgalom vezetője a 2025. március 15-i belgrádi tüntetésen állítólag bevetett hangágyú ügyében. Manojlović szerint a tavalyi események során terrorcselekmény történt, amelyben állami szervek bűnözői tevékenységben érintett...
2026. NOVEMBER 4.
[ 11:00 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó