Szerbia
Magyarország belgrádi nagykövetsége: A határsértők elleni intézkedések nem hatnak ki az átkelők működésére
A két szomszédos ország új határátjárók megnyitását tervezi
Betűméret:             

2012 és 2015 közötti időszakban többszörösére nőtt az illegális migránsok száma Magyarországon: míg 2012-ben kétezer volt, addig 2015 első öt hónapjában több mint ötvenezerre nőtt a számuk. Ami az illegális migrációt illeti, Magyarország és Szerbia helyzete azonos: egy geopolitikai helyzet áldozatai vagyunk, éppen ezért közös erővel kell megoldást keresnünk – áll Magyarország belgrádi nagykövetségének ma kiadott közleményében.

„Hangsúlyozzuk, az illegális migráció mértékének csökkentését célzó intézkedéseink nincsenek kihatással a két ország közötti határátkelőhelyek működésére, illetve új átkelőhelyek megnyitását tervezzük. Ez azt jelenti, hogy a szerbiai állampolgárok, vagy bármely más ország polgárai, akik rendelkeznek érvényes úti okmánnyal, jó szándékúak és a törvénnyel összhangban kívánnak belépni Magyarország területére, semmilyen akadállyal sem fognak szembesülni az elkövetkezőkben sem” – olvasható a közleményben.

A nagykövetség ugyanakkor megerősíti, hogy az illegális migráció csökkentését célzó tervezett intézkedések nincsenek kihatással arra, hogy Magyarország teljes mértékben támogatja Szerbia európai integrációját. Leszögezik, erről részletesen értesítik majd a szerbiai kormányt a július 1-jei magyar–szerb együttes kormányülésen, Budapesten.

A Crvena zvezda és a gibraltári Lincoln Red Imps közötti Bajnokok Ligája-mérkőzés előtt zavargások törtek ki Belgrádban, amelyek során több rendőr is megsérült – közölte a szerb Belügyminisztérium. A rendbontók nemcsak a közrendet zavarták meg, de a rendfenntartó erőkre is rátámadtak. A tárca hangsúlyozta: a...
2025. JÚLIUS 30.
[ 12:58 ]
A villamosenergia-fogyasztás piros zónájának alsó határát 1600-ról 1200 kilowattórára csökkentené a szerb kormány, de az intézkedés nem érinti a háztartások túlnyomó többségét – mondta Dubravka Đedović Handanović energiaügyi miniszter a Politika napilapnak. A fogyasztók 93 százaléka továbbra is a zöld vagy kék...
2025. JÚLIUS 30.
[ 12:32 ]
Tíz személyt állítottak elő a Novi Pazar-i Állami Egyetem épülete előtt történt, rendőrök elleni incidens kapcsán – közölte Ivica Dačić belügyminiszter. Hozzátette: mindenkit, aki támadást intézett a rendőrség ellen, felelősségre fognak vonni. A Pink Televíziónak nyilatkozva Dačić elmondta: további...
2025. JÚLIUS 30.
[ 10:56 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó