Szerbia
Teljes körű dohányzási tilalom bevezetése várható jövőre Szerbiában
Betűméret:             

Szerbiában a jövő évben életbe lép a teljes körű dohányzási tilalom, ami azt jelenti, hogy közterületeken és a vendéglátóipari létesítményekben egyaránt tilos lesz rágyújtani.

Az új törvényes rendelkezés értelmében a kávézók és éttermek teljes területén tilos lesz a dohányzás, kivéve természetesen a kerthelyiségeket, de ezentúl nem lesznek dohányzásra kijelölt helyek sem a vendéglátóipari létesítményekben, sem a bevásárlóközpontokban.

A jelenleg hatályos törvényben még kedveztek a vendéglátósoknak, azzal, hogy a 80 négyzetméteresnél nagyobb lokálokban a helyiség 50 százalékát kijelölhették dohányzórészlegnek.

Dr. Srmene Krstev, az egészségügyi minisztérium köztársasági dohányzás-megelőzési szakbizottságának elnöke elmondta: ezt többé nem engedélyezik az említett törvény módosításait követően, amelyek 2016 folyamán lépnek életbe.

„Teljes körű dohányzási tilalom lesz minden közterületen, a munkahelyen, folyosókon, liftekben és várótermekben. Ezzel Szerbia is azon európai országok közé tartozik majd, amelyek szigorúan szabályozták ezt a területet, így nyilvános helyeken, a tömegközlekedésben, a munkahelyeken, mindenhol tilos lesz a dohányzás. Szerbia ugyanakkor ezúttal is kivételt tesz bizonyos intézmények esetében, mint amilyenek a pszichiátriai intézetek, szociális intézmények és börtönök, amelyekben továbbra is az arra kijelölt helyeken engedélyezett lesz a dohányzás”, magyarázta Krstev.

A cigaretta csomagolását illetően is szigorúbb rendelkezések lépnek életbe, így például a doboz elülső és hátoldalának legalább 65 százalékán olyan képeknek és feliratoknak kell szerepelniük, amelyek bemutatják a dohányzásnak az emberi szervezetre gyakorolt káros hatását. A cigarettásdoboz oldalsó oldalán pedig a Dohányzás öl – most hagyd abba! vagy a Dohányfüst 70 rákkeltő anyagot tartalmaz, illetve ezekhez hasonló feliratok lesznek olvashatók. Ezenkívül betiltják a vékony, azaz a slim és a mentolos cigaretták gyártását.

A pénzbírságok tekintetében nem lesz változás: a nyilvános helyen dohányzó személyt 5000 dinárral, az intézmény vezetőjét vagy tulajdonosát 30-50 ezer dinárral, a vállalatot pedig félmillió és egymillió dinár közötti pénzbírsággal sújthatják.

Szerbiában hétfő délután tetőzik a hőhullám: az ország nagy részén vörös riasztás van érvényben a rendkívül magas hőmérséklet miatt. A friss adatok szerint Újvidéken 15 óra körül 37 fokot, Belgrádban 38, Nagykikindán pedig 39 fokot mértek, miközben a napi maximum több helyen elérheti vagy megközelítheti a 40...
2026. JÚNIUS 29.
[ 15:48 ]
Kedden indul Szerbiában a Vezess kipihenten elnevezésű nyári közlekedésbiztonsági kampány, amelynek fő üzenete, hogy hosszabb úton kétóránként legalább 15 perces pihenőt kell tartani. A Közlekedésbiztonsági Ügynökség (ABS) szerint a nyári hónapok különösen kockázatosak, mert ilyenkor nő a forgalom, több a hosszú...
2026. JÚNIUS 29.
[ 10:26 ]
Vid napján minden látszik (Sve se vidi na Vidovdan) elnevezéssel tartottak ma Kraljevóban több helyszínen megmozdulást, amelyet a tiltakozó egyetemisták hívtak össze. Az N1 tudósítása szerint a rendezvény fő üzenete, hogy "közeledik a Szerb Haladó Párt uralkodásának vége, az egyetemisták győzni fognak". A...
2026. JÚNIUS 28.
[ 20:31 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó