Szerbia
Mogherini: A 23. és a 24. tárgyalási fejezet megnyitása után több feladat is vár Szerbiára
Betűméret:             

Az Európai Unió szerint Szerbiának eredményeket kell elérnie a jogállamiság reformjában, az igazságügy és a korrupció elleni harc erősítésében, és fokozatosan össze kell hangolnia saját biztonsági- és külpolitikáját az Európai Unióéval, áll abban az EU közös kül- és biztonságpolitikájának prioritásairól szóló dokumentumban, amelyet Luxemburgban az EU diplomáciai vezetői is támogattak.

A Szerbiának az előbb említett kötelezettségeket a 23. és a 24. csatlakozási tárgyalási fejezet megnyitása után teljesítenie kell.

Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője szerint ezekhez a kötelezettségekhez tartozik még a sajtó- és szólásszabadság szavatolása, de Szerbiának külön figyelmet kell fordítania a kisebbségekre és a kiszolgáltatott csoportokra.

Folytatni kell a párbeszédet Pristinával

A dokumentum kitér arra is, hogy Belgrádnak és Pristinának folytatnia kell a normalizálási folyamatot az EU támogatásával, a dialógus megállapodásait pedig mindkét félnek végre kell hajtania.

Az EU közös biztonság- és külpolitika prioritásairól szóló dokumentuma szerint Koszovóban élesen kettéváltak a politikai erők, és fennáll az erőszak veszélye is. Az Európai Unió vízummentes rendszeréről szóló egyezmény a koszovói lakosok számára csak akkor lesz elérhető, ha Pristina törvénybe iktatja a montenegrói határegyezményt, és kézzel fogható eredményeket tud felmutatni a szervezett bűnözés és a korrupció elleni harcban, írja az N1.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Albin Kurti, a pristinai miniszterelnök ismét elutasította a szerb községek közösségének (ZSO) megalakítását, miután az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése elfogadta a javaslatot Koszovó csatlakozásáról az Európa tanácshoz. Kurti Strasbourgban, ahol tegnap este ülésezett az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése, azt...
2024. ÁPRILIS 17.
[ 15:03 ]
Goran Vesić építési, közlekedési és infrastrukturális miniszter kijelentette, hogy a Montenegróval közös TAG-készülékek április 15-én nem működtek teljesen, ahogy azt a Szerbia Útjai bejelentette. Mint hozzátette, ha ez május végéig nem változik, akkor a Szerbia Útjaiban felelni fog az a személy, aki miatt megszegték...
2024. ÁPRILIS 17.
[ 13:15 ]
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésében (PACE) tegnap este 29 képviselő szavazott nemmel Koszovó Európa tanácsi tagságának javaslatára, ebből nyolc képviselő spanyolországi volt. Négy magyarországi és két ciprusi képviselő is ellene voksolt, az öt görög képviselő közül pedig csak egy szavazott nemmel, valamint...
2024. ÁPRILIS 17.
[ 9:46 ]
Beolvasás folyamatban