Szerbia
Szabad sajtó nélkül nincsenek szabad polgárok sem
Betűméret:             

(Belgrádi tudósítónktól)

Csütörtökön este Belgrádban, a Dorćol Platz művelődési központban több száz újságíró, médium, civil szervezet képviselője és polgár gyűlt össze, hogy elégedetlenségüknek adjanak hangot a sajtószabadság elnyomása miatt Szerbiában. Valamennyien aláírták a Szabad médiáért szóló kiáltványt, amivel gyakorlatilag felvették a harcot a közös célokért.

A megfogalmazott követelések között szerepel többek között, hogy szűnjön meg a médiumok politikai, fizikai és anyagi elnyomása, ne érjék támadások azokat, akik szabadon gondolkodnak és beszélnek, legyenek meg a feltételek ahhoz, hogy az újságírók a szakmai elvárásoknak megfelelően és felelősségteljesen végezhessék munkájukat. Egy olyan társadalmi közeget követelnek, amelyben tiszteletben tartják az Alkotmányt, a törvényeket és az emberi jogokat, ugyanakkor nincsenek kiváltságosak.

A követeléseket Tamara Skrozza belgrádi újságírónő olvasta fel, aki rámutatott hogy egy ilyen fellépésre most azért van szükség, mert a törvények önkényes tolmácsolása miatt megkérdőjeleződött az objektív újságírás lehetősége Szerbiában.

Az egybegyűlteknek alkalmuk volt videófelvételen megtekinteni a Szerbia-szerte élő és tevékenykedő újságírók nyilatkozatait arról, miért csatlakoztak ehhez az akcióhoz, majd egy rövidfilmet vetítettek a Vranjske dél-szerbiai lokális hetilapról, amelynek megszűnése gyakorlatilag az akció elindításának közvetlen kiváltó oka. Főszerkesztője, Vukašin Obradović az egybegyűltekhez szólva elmondta, hogy harcukban szükség lesz a polgárok támogatására is, mert szabad sajtó nélkül nincsenek szabad polgárok sem.

Az eseményt a Szabad Médiáért Csoport szervezte, mintegy folytatásaként a múlt csütörtöki Állítsuk meg a médiasötétséget elnevezésű akciónak, amelyben több mint 300 médium, szervezet és egyén vett részt oly módon, hogy aznap délben megszakították adásukat, elsötétítették internetes oldalaikat és a közösségi hálón szereplő profiljukat - tiltakozásuk jeléül, amiért a Vranjske hetilap a rá nehezedő anyagi és politikai nyomás alatt kénytelen volt megszűnni.

Tóth Elvira

Őrizetbe vették szerdán Igor Žmirićet, a szerbiai rendőrség különleges terrorelhárító egységének (SAJ) parancsnokát, valamint helyettesét, Goran Filipovićot. A Danas értesülései szerint az intézkedés a 2025 nyarán történt rendőri túlkapásokkal függ össze, amikor egyetemistákat állítólag bántalmaztak a szerb...
2026. NOVEMBER 4.
[ 18:37 ]
Szerbia az októberi parlamenti választások után új esélyt kapott arra, hogy előrelépjen az Európai Unióhoz vezető úton – jelentette ki Marta Kos uniós bővítési biztos szerdán Brüsszelben. Az Európai Bizottság idei jelentése ugyanakkor megállapítja, hogy Szerbia az elmúlt évben több fontos területen visszalépett,...
2026. NOVEMBER 4.
[ 15:15 ]
Büntetőfeljelentést tett Miodrag Marković ügyész ellen Savo Manojlović, a Kreni–Promeni mozgalom vezetője a 2025. március 15-i belgrádi tüntetésen állítólag bevetett hangágyú ügyében. Manojlović szerint a tavalyi események során terrorcselekmény történt, amelyben állami szervek bűnözői tevékenységben érintett...
2026. NOVEMBER 4.
[ 11:00 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó