Tudomány
A pattanások ellenszerét fedezték fel a marihuánában az MTA kutatói
Betűméret:             

A pattanások ellenszerét fedezték fel a marihuánában az MTA Lendület programjának kutatói a Debreceni Egyetemen - tájékoztatta a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) szombaton az MTI-t.

Kutatási eredményeikről az egyik legrangosabb nemzetközi orvostudományi folyóiratban, a The Journal of Clinical Investigationban számoltak be.

Az MTA közleménye szerint a marihuána egyik tudatmódosulást nem okozó hatóanyaga, a kannabidiol gyulladáscsökkentő, valamint a faggyútermelést és sejtnövekedést mérséklő hatását tárták fel. A programban dolgozó kutatók felfedezéseik lehetséges alkalmazásának vizsgálatára - nemzetközi gyógyszergyártó cégek bevonásával - klinikai kísérletek elindítását tervezik.

"Az egyik leggyakoribb bőrbetegség, az akné (pattanásosság) kórosan fokozott faggyútermeléssel, gyulladással és a sejtek túlburjánzásával jellemezhető, amit a kannabidiol (CBD) - az általunk azonosított új hatásmechanizmuson keresztül - jelentősen mérsékelt; ezért eredményeink felvetik a CBD terápiás alkalmazhatóságát a kórkép hatékony kezelésében" - idézték Bíró Tamást, az MTA doktorát, a Debreceni Egyetemen működő MTA-DE Lendület Sejtélettani Kutatócsoport vezetőjét.

Emlékeztettek: biztonságossága és hatékonysága miatt a kannabidiolt már számos megbetegedés - például sclerosis multiplex, gyermekkori epilepsziák, gyulladásos állapotok - tüneteinek kezelésére használják a gyógyászatban. A most közölt eredmények, valamint a folyó kutatások alapján bővülhet a felhasználási kör, egyebek mellett az atópiás ekcéma vagy a pikkelysömör terápiás kezelésével.

Az Akadémia azt is felidézte: a Lendület program célja az akadémiai intézményekben és egyetemeken működő kutatócsoportok megújítása nemzetközileg kimagasló teljesítményű kutatók és kiemelkedő fiatal tehetségek külföldről történő hazahívásával, illetve itthon tartásával. (MTI)

A HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont Orbán Gergő által vezetett kutatócsoportja argentin partnerekkel olyan módszert dolgozott ki, amely javítja a mélytanuló rendszerek bizonytalanságkezelését, és egyszerre mutat utat a megbízhatóbb mesterséges intelligencia és a biológiai látás pontosabb modellezése felé - közölte a...
2026. OKTÓBER 21.
[ 11:36 ]
Különleges, zöldes fényben pompázó fehér törpét azonosítottak a csillagászok. A szokatlan árnyalatért a törpecsillag körül keringő bolygóból származó anyag a felelős. A Földtől mintegy 326 fényévre található WD J1330+6435 lehet az első ismert zöld színű csillag. Az égitest valójában egy fehér törpe: egy...
2026. OKTÓBER 18.
[ 18:34 ]
A kisebbségi magyar és emigráns irodalom otthontalanság-tapasztalatait állítja középpontba az a nemzetközi konferencia, amelyet október 19-én rendeznek meg Szegeden, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának Informatóriumában. A tanácskozás előadói a határon túli magyar irodalmak elismert...
2026. OKTÓBER 17.
[ 12:19 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó