Tudomány
Zenta: Az Ifjú Bosznia és a szarajevói merénylet
Betűméret:             

A zentai Művelődési Ház kiállítási termében ma este nyílt meg Az Ifjú Bosznia és a szarajevói merénylet című kiállítás, a boszniai Szerb Köztársaság Történelmi Levéltárának vándorkiállítása, amely az I. világháború kitörésének századik évfordulója alkalmából született meg.

– Banja Luka és Zenta kilométerekben ugyan nagyon távol vannak, a szívünkben viszont nagyon közel állunk egymáshoz, köszönhetően Fodor Istvánnak, a Zentai Történelmi Levéltár igazgatójának. Megtisztelő számomra, hogy boszniai Szerb Köztársaság Történelmi Levéltára és a Zentai Történelmi Levéltár együttműködésének köszönhetően ezzel a kiállítással meg tudjuk ajándékozni Szerbiát, Zentát és barátunkat, Fodor Istvánt – hangsúlyozta Dušan Popović, a boszniai Szerb Köztársaság Történelmi Levéltárának igazgatója, hozzátéve, a kiállítást helyettese, Bojan Stojnić álmodta meg és állította össze.

– Az Ifjú Bosznia és a szarajevói merénylet című kiállítást előbb a boszniai Szerb Köztársaság, majd Szerbia több településén is bemutattuk, köztük Belgrádban, Újvidéken, Zomborban és Szabadkán is, és mindenütt igen nagy figyelem övezte mind szakmai körökben, mind a látogatók körében. A kiállítást öt tematikus egységre osztottuk, amelyek szorosan kapcsolódnak egymáshoz, az első egység az Ifjú Boszniával, a második az összeesküvőkkel és a szarajevói merénylőkkel, a harmadik magával a szarajevói merénylettel, a negyedik a merénylettől a világháború kitöréséig terjedő ún. júliusi krízis nevű időszakkal, az ötödik pedig a szerbek szenvedésével, üldöztetésével foglalkozik – magyarázta Bojan Stojnić, a kiállítás alkotója, aki ezt követően felidézte a történelmi esemény néhány meghatározó jelentőségű momentumát is, majd a kiállításmegnyitó zárásaként Fodor István, a Zentai Történelmi Levéltár igazgatója bejelentette, azt követően, hogy harminckét éven át irányította az intézmény munkáját, decemberben nyugdíjba vonul.

Az Ifjú Bosznia és a szarajevói merénylet című kiállítás november 13-áig munkanapokon délelőtt 10 és 12, délután pedig 17 és 19 óra között várja az érdeklődőket a Művelődési Ház kiállítási termében.

H. G.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Egyre több bizonyíték utal arra, hogy közvetlen kapcsolat lehet a tüdőrák és az emésztőrendszer között - közölte a Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központ (HCEMM) az MTI-vel. Közleményükben emlékeztettek arra, hogy a tüdőrák továbbra is az egyik vezető daganatos halálozási ok világszerte. Azt írták,...
2025. ÁPRILIS 24.
[ 12:09 ]
Alapvetően változtathatják meg a világ legmagasabb hegyén zajló expedíciókat a drónok, amelyek felszerelést szállítanak a serpáknak. A szakértők szerint ez az innováció a hegymászás természetes evolúciójának része. A Mount Everest jégmezőin idén új technológia jelent meg: drónok szállítanak létrákat, köteleket...
2025. ÁPRILIS 21.
[ 19:11 ]
Földet ért vasárnap Kazahsztánban a Szojuz MS-26 orosz űrhajó utaskabinja két orosz és egy amerikai űrhajóssal, akik hét hónapon át végeztek kísérleteket a Nemzetközi Űrállomáson (ISS). A Roszkoszmosz orosz űrügynökség közölte, hogy kozmonautáit, Alekszej Ovcsinyint és Ivan Vagnert, valamint a NASA amerikai...
2025. ÁPRILIS 20.
[ 18:28 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó