Károlyi Mihálynak felelőssége van a trianoni határok kialakulásában
Interjú Gulyás Lászlóval: A Károlyi-kérdés mind a mai napig kibeszéletlen
Betűméret:
Károlyi Mihálynak felelőssége van a trianoni határok kialakulásában, egyebek mellett azért, mert az általa a győztes francia tábornokkal, Franchet d' Esperey-vel megkötött belgrádi katonai konvenció rosszabb területi kondíciókat biztosított Magyarország számára, mint a néhány nappal korábban még az Osztrák-Magyar Monarchia vezetői által 1918 novemberében aláírt padovai fegyverszünet - fejtette ki Gulyás László történész, a Szegedi Tudományegyetem habilitált docense az MTI-Pressnek.Felidézte, hogy a belgrádi konvenció értelmében Magyarországnak délvidéki területeket kellett átadnia a szerbeknek, és ugyanezen megállapodás következtében a románok is kaptak területeket Erdélyből. Véleménye szerint azért is felelősség terheli Károlyi Mihályt, hogy 1918 októberének végétől mint miniszterelnök nem szervezte meg a katonai ellenállást az ország határain, pedig a frontról hazatérő katonák egyben tartásával megszervezhető lett volna a csehszlovákiai, romániai és szerbiai irányból induló támadások kivédése. A kormányfőnek a Székely Hadosztály előtt 1919. március 2-án Szatmárnémetiben mondott beszédéről megemlítette, hogy ott nem léphetett fel pacifista módon, hiszen tudta, hogy ez a hadosztály harcolni akart.
- Ahol a katonai ellenállást helyi szinten a magyarok megszervezték, ott lehetőség nyílt a területek megtartására - mutatott rá a történész.
Példaként hozta fel erre Balassagyarmatot, ahol a csehszlovákiai támadást sikeresen kivédték, és ezáltal elnyerték a Civitas fortissima, azaz a Legbátrabb város címet. Ugyancsak az ellenállás sikerességének bizonyítékaként értékelte a Sopronban és a környező településeken 1921 decemberében végrehajtott népszavazást, amelynek eredményeként a város és környéke Magyarország része maradhatott, ellentétben a győztesek elképzeléseivel.
Szóba hozta, hogy a szerbek Pécsre is bevonultak, majd egy helyi választás eredményeként Linder Béla, Károlyi korábbi hadügyminisztere lett a polgármester, aki a miniszterelnökkel egyet értve arra kérte a szerbeket, hogy Pécset és környékét ne adják vissza az akkor már regnáló Horthyéknak, hanem szakítsák el ezt a területet Magyarországtól, és "egy szerb fennhatóság alatti mini Károlyi-köztársaságot" hozzanak létre, amelynek élére államfőként magát Károlyi Mihályt szerették volna állítani. A szerbek végül saját belpolitikai harcaik miatt visszautasították az ajánlatot.
A történész megjegyezte, hogy Károlyi 1920-1921-ben Prágában élt, és Eduard Benest, Csehszlovákia külügyminiszterét lényegében arra akarta rávenni volt miniszterével, Jászi Oszkárral együtt, hogy Csehszlovákia hadserege vonuljon be Magyarországra, és döntse meg Horthy Miklós kormányzó hatalmát. - Károlyi tehát egy idegen államban a saját hazája ellen lobbizott, ami kimeríti a hazaárulás fogalmát - fogalmazta meg véleményét.
Gulyás László emlékeztetett arra is, hogy "Károlyi nem választás, hanem az utolsó király, IV. Károly kinevezése folytán került a miniszterelnöki bársonyszékbe, majd a pártok közötti megállapodás értelmében köztársasági elnök lett 1919 januárjában, tehát az utóbbi posztra sem választással került".
- Károlyi Mihálynak háromféle megítélése van a történész szakmában. Az egyik szerint nem volt mozgástere, és csak azt tette, ami módjában állt. A második felfogás szerint nem akart rosszat, csak hiányoztak belőle azok a politikusi erények, amelyek ebben a szituációban kellettek volna. A harmadik megközelítés szerint Károlyi a fent felsorolt okok miatt hazaárulónak minősül - magyarázta.
Álláspontja szerint a Károlyi-kérdés mind a mai napig kibeszéletlen, emiatt "addig nem szerencsés szobrot állítani neki, amíg megítélésében nincs szakmai és társadalmi konszenzus".
Csatári Bence (MTI)
Az elsődleges cél drámai képsorok előállítása, amelyek segíthetik Ukrajna általános ügyét, miközben Nyugaton egyre érezhetőbbé válik a háborús fáradtság, valamint Trump politikai céljait is szolgálhatják a novemberi félidős választások előtt, az Iránnal szembeni veresége után.
Zelenszkij nemrég büszkén...
2026. JÚNIUS 27.
[ 11:47 ]
Jelentős változás előtt állhat az Európai Unió bővítési politikája. Az Európai Bizottság egy olyan új modellt készít elő, amelynek értelmében a tagjelölt országok már a teljes jogú tagság elnyerése előtt részesülhetnének az uniós integráció egyes gazdasági előnyeiből. A cél kettős: felgyorsítani a bővítési...
2026. JÚNIUS 26.
[ 18:09 ]
Tizenöt hónappal a 2025. március 15-i belgrádi tüntetés után ismét a „hangágyú” ügye került a szerbiai politikai viták középpontjába. A Belgrádi Felső Ügyészség ezúttal azt vizsgálja, volt-e olyan terv, amelynek célja a „hangágyú” használatának szimulálása lett volna a tüntetésen.
Az ügyészség szerint...
2026. JÚNIUS 22.
[ 13:18 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár

