A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár
Mindannyiunk által tisztelt, megkérdőjelezhetetlenül legjelentősebb – sajnos: megboldogult – irodalomtörténészünk és professzorunk egy ilyen szituációban mindig azt tanácsolta, „jobb hallgatni”, mert válaszunkkal a tényeket sohasem tisztelő pocskondiázó újabb mocsoklavináját indítjuk el. Most is ez lenne a jobb megoldás, bár kétségkívül a nehezebb, hiszen a hallgatásunk úgy is felfogható, hogy „elfogadjuk” a pocskondiázó által tett állításokat. Hogy gyávaságból hallgatunk. Emellett írásunk – hiszen a vitát indukáló szöveg is ilyen – a szennyesteregetés/„szaros gatya-mutogatás” eljárásához kerül közel. Megfontolandó, mert a megszólalás méltóságát megtartva igen nehéz elkerülni a megjelent cikk létrehozta trutymóval telt gödröt. Kijelentem ugyanakkor, hogy a továbbiakban lehetséges „folytatásban” nem veszek részt, semmilyen egyetértő megnyilatkozásra, sem ellenvéleményre, de még pocskondiázó/hazug hozzászólásra sem reagálok.
Írásom nem válasz a Vajdaság Ma által közzétett Miért vesztette el az állását a Magyar Tanszék asszisztense című cikkre – noha az hívta életre. Válasz nem lehet, mert Senkinek lehetetlen válaszolni. A jelölt cikket senki sem jegyzi szerzőként; ezzel a legalapvetőbb szaketikai követelményeknek sem felel meg. Igen szakmaiatlan és etikátlan a Vajdaság Ma szerkesztőbizottsága (ha van ilyen!) részéről is – nem valószínű, hogy ne tudná, a megjelentetett cikk és a hozzá fűződő, az oldalra moderálatlanul beengedett kommentárok minden soráért becsületsértési/rágalmazási per indítható.
Hogy mi az írásom célja? Néhány dolgot és állítást szeretnék más szempontból is megvilágítani. És mert – egyszerűen szólva – „tele lett a hócipőm” azzal, hogy nemcsak a „kitett” tanszéken, hanem egyáltalán a térségi magyar kulturális közéletben is, ki tudja kik által kinevezett, nem tudom milyen pozíción levő „főmegmondó atyaúristenek” határozzák meg az életünket, manipulálnak évtizedek óta a – természeténél fogva – mindig is összetett igazsággal. És elegem lett abból is, hogy akár a „kitett” tanszéken, akár a jelölt tágabb közegben, maguknak – különböző manipulációkkal és a hatalmi pozíciókon levőkhöz való gátlástalan dörgölődzéssel – kiváltságot követelő emberek minden dokumentumot nélkülözve minősíthetnek le, hurcolhatnak meg másokat. Értsd: „rendkívül tehetséges”-sé, de ugyanúgy „hülyévé” is nyilváníthatnak ugyanazok a személyek attól függően, hogy milyen mértékben teszünk eleget elvárásaiknak, konkrétan, hogy jó alattvalók vagyunk-e vagy sem.
Állításaim mindegyike dokumentumokkal, jegyzőkönyvekkel igazolható, ezek a legszélesebb nyilvánosság számára is hozzáférhetők. Természetesen lehet olyan mozzanata ezeknek, amelyek a személyes tapasztalatomat, meggyőződésemet tükrözik – de, gondolom, az sem kérdőjelezhető meg, hogy nekem mint az ügyben név szerint érintett személynek, lehet önálló és szabad véleményem. Továbbá azt sem vonhatja kétségbe senki, mert semmilyen hivatalos okirat nem szól az ellenkezőjéről, hogy az én szavam, azaz dr. Bence Erika egyetemi rendkívüli tanár (a rend kedvéért a teljes név és titulus!) szava „ér annyit” és van annyira hiteles, mint Patócs László doktorandusz, volt tanársegéd és mentora, dr. Faragó Kornélia egyetemi rendes tanár szava és hitele. Éppen ezért érthetetlen számomra, hogy honnan származik, s milyen dokumentumokon, törvényen, vagy „akármin” alapul Faragó Kornéliának az a meggyőződése, hogy véleménye abszolút érvényű, hogy a többség véleménye felett áll. Ezt a kérdésemet egy tanszéki körlevélben, valamint az újvidéki Bölcsészettudományi Kar dékáni hivatalában, a dékán, a prodékánok és a Magyar Tanszék által (és nem dr. Csányi Erzsébet egyetemi rendes tanár önhatalmú döntésével) kinevezett bizottság többi tagja jelenlétében is feltettem. Faragó Kornélia nem válaszolt rá, illetve a dékáni hivatalban obligát hangon ismételgette, hogy „tisztelem én, tisztelem én” (?!).
Aki a Vajdaság Mán megjelent cikket és Patócs László nyilatkozatát olvassa, tisztában kell legyen azzal, hogy ez csak Patócs László egyoldalú „igazsága”. Nyilatkozatában elhallgatja azokat a tényeket és történéseket, amelyek nem vetnek rá jó fényt, amelyek árnyalnák az általa tett kijelentéseket. Nyilatkozata manipulációra épül, mert ki ne érezne együtt egy, a munkahelyéről „igazságtalanul” eltávolított „rendkívül tehetséges” fiatalemberrel, akivel szemben egy „mindenen átgázoló” tanszékvezető áll, s három „agyatlan”, inkompetens, meggyőződés nélküli bizottsági tag…
Az újvidéki Bölcsészettudományi Kar honlapján mindenki számára hozzáférhető az asszisztensi jelöltekről szóló bizottsági referátum. Faragó Kornélia nem írta alá, majd ezt – az előírásokkal összhangban – magyarázattal látta el. Erre a vonatkozó jogszabályok kötelezik: tehát nem „tiltakozó különvélemény” – ahogy az a cikkben szerepel –, hanem kötelező indoklás. Viszont a jogszabályok egyáltalán nem arról szólnak, hogy ha az egyik bizottsági tag nem írja alá a referátumot, az automatikusan megkérdőjelezi a bizottság többi tagjának véleményét és kompetenciáját. Patócs László említi, hogy dr. Harkai Vass Éva egyetemi rendes tanár írásban fejtette ki az üggyel kapcsolatos véleményét. Említést tesz Csányi Erzsébet „viszontválasz”-áról. Viszont a dokumentumok megtekinthetők a már említett honlapon. Ott az látható, hogy a „viszontválasz”-t Csányi Erzsébet és dr. Horváth Futó Hargita egyetemi docens írta alá. Jómagam beadvánnyal fordultam az ügyben illetékes szervekhez (ezt Patócs László elhallgatja!), amelyben elutasítottam Faragó Kornéliának a referátumhoz fűzött magyarázatát, mivel az a bizottság tagjait, köztük engem is, jogtalanul minősít, kétségbe vonja kompetenciámat, holott erre sem joga, sem semmilyen kinevezése nincs. A tanárok és munkatársak szakmai kompetenciáját, tudományos eredményeit ugyanis nem minősítheti a másik, magát többre taksáló, vagy tekintélyesebbnek tartó tanár (ez legfeljebb a becsületsértés és a rágalmazás törvénysértésének, s egy múlt korszak autokrata szemléletének megfelelő eljárás!). A felsőoktatásban dolgozó tanárok és kutatók kinevezéséről (szakmai kompetenciájáról) egy hosszú megválasztási folyamat végén – esetünkben – az Újvidéki Egyetem Szenátusa dönt. A valamennyiünk megválasztására és kinevezésére vonatkozó dokumentáció teljesen nyilvános, megtekinthető az Újvidéki Egyetem honlapján – a régebbiek az archivált anyagok között. Tudományos kutatói kompetenciánkat a Szerbiai Oktatási, Tudományügyi és Technológiai Fejlesztési Minisztérium értékeli. Hogy ki milyen kategóriájú kutató ugyancsak megtekinthető a jelölt minisztérium honlapján. Biztos, hogy sem Patócs László, de még Faragó Kornélia sem mérvadó ebben – nem beszélve arról, hogy utóbbi kompetenciájának értékelését is az adott minisztérium illetékes bizottsága végezte el. Ez a dokumentum is hozzáférhető. Érdemes megnézni. Garantáltan meglepetéssel szolgál arra vonatkozóan, hogy kit marasztalt el, minősített le és kitől vont meg nem kevesebb mint 29 és fél érvénytelen (értsd: hamis) pontot a bizottság.
Aki kicsit is jártas az egyetemi megválasztási/kinevezési folyamat mibenlétében – és Patócs az – tudja, hogy egy olyan dokumentumban, amelyet előbb a vonatkozó kar választói tanácsa, majd két szenátusi bizottság is értékel, és csak ezután hagy jóvá, s teszi ezt rövid idő alatt elérhető nyilvános betekinthetőséggel – szóval egy ilyen dokumentum esetében nincs lehetőség arra, hogy bármilyen jelölt saját magának többletpontokat írjon be. A jelölt maga bele sem tekinthet a referátumba, amíg az megfelelő hivatalos megjelentetésre nem kerül. Az Újvidéki Egyetem Szenátusa visszautalja, illetve elutasítja a problematikus referátumokat. Az általa vádolt személynek tehát nem volt lehetősége saját magának „több pontot elszámolni”. Gondolom, az Újvidéki Egyetem Szenátusának kompetenciáját Patócs László sem vonja kétségbe. Vagy igen?
Patócs László azt nem mondta el, hogy a bizottság azért „vett el” a pontjaiból, mert nem releváns adatokat adott le. A szabályzat ugyanis kimondja, hogy a konferencia-előadás csak akkor értékelhető és pontozható, ha kivonatosan vagy teljes egészében nyomtatásban is megjelent. Patócs a meg nem jelent konferencia-előadásait akarta elszámoltatni. Amennyiben a másik jelölt, Novák Anikó pontozásával (a jelölt folyóiratok értékelésével) bármilyen gond van, s az illetékes bizottság elé kerül, az bizonyára visszautalja/elutasítja. Természetesen Patócs még ez esetben is kevesebb pontszámmal rendelkezne. Patócs azt is elhallgatja, illetve szándékosan szem elől téveszti, hogy bármely publikációs lista, bármely tétele vitatható, mert számos mozzanata különböző értelmezésekre ad lehetőséget. Tehát a szabály önmagában is többértelmű. Esetében pl. már a második, általa M14-esnek javasolt, 4 pontot érő publikációs tétel helytállósága vitatható, mert a szabályzat kimondja, hogy nemzetközi jelentőségű monográfiában M14-es publikációként az a tanulmány számolható el, amely legkevesebb 16 oldalas. Patócs László vonatkozó publikációja 8 oldalas. És a bizottság ez esetben épp irányában mutatott toleranciát. A vonatkozó dokumentum nyilvános, megtekinthető.
Patócs László elhallgatja, hogy a dékáni hivatal felkérésére a Magyar Tanszék általa – ki tudja milyen alapon – lesajnált munkaközössége titkos szavazás révén nyilatkozott a kérdéses referátumról, s 15 igen, 2 tartózkodás és 1 nem szavazat mellett egyértelműen a referátumba foglaltakat, azaz a bizottság többségének véleményét támogatta. Nem tudom, hogy van az, hogy sem Patócs Lászlónak, sem a nyilatkozatát nyilvánosságra hozó sajtónak, sem támogatóinak, sem szimpatizánsainak nem tűnik fel, hogy minden igazságosságot és demokratikus vívmányt letiporva, egyetlen erőszakos ember akarata mellett áll ki a többség demokratikus úton (befolyásolhatatlan titkos szavazáson) kinyilvánított meggyőződése ellenében. A méltányosság ezek szerint az lenne, hogy Faragó Kornélia véleménye többet ér négy másik bizottsági tag értékítéleténél? Az igazságosság az, hogy 15 igen szavazat kevesebb mint 1 nem és két tartózkodás?
Patócs László a BTK Választói Tanácsán lebonyolított szavazáshoz azt a megjegyzést fűzi, hogy „többnyire” a tanszék tanárai szavaztak igennel, azaz támogatták a referátumot. Patócs számára legkevésbé tehát annak a munkaközösségnek a véleménye fontos, amelynek tagjaival mindenáron együtt szeretne dolgozni. De az igazság az, hogy Patócs sohasem kívánt e közösség tagjaival együttműködni, és most sem ezt akarja. Ún. „bomlasztó” tevékenységet folytatott. Arra is volt példa, hogy tanszékülésen hangos heherészéssel szakította meg mások felszólalását, bekiabált, megjegyzéseket tett, sértegette a munkatársait, akik közül legtöbben a tanárai is voltak. De erre még azt is mondhatjuk, hogy Patócsnak nem volt gyerekszobája, hogy kellemetlen ember. Az elmúlt három év alatt asszisztensként úgy határozta meg önmagát, mint ki kizárólag Faragó Kornélia alkalmazottja, aki helyzeténél fogva a tanszék munkaközössége felett áll, holott e két meghatározásból egyik sem igaz. Tanárokat, tanársegédeket és munkatársakat sem tanszékvezetők, sem egyetemi rendes tanárok, sem mentorok, de még tanszékek sem alkalmazhatnak. Ezt – a szenátus jóváhagyásával – kizárólag csak a kar teheti meg. Faragó Kornélia csak egyike az újvidéki Bölcsészettudományi Kar egyetemi rendes tanárainak, miként a Magyar Tanszéknek is csak egyik tanára – hozzá hasonló szakmai kompetenciákkal sokan rendelkeznek a karon, és többen a tanszéken is. Faragó Kornélia semmilyen vezetői kinevezéssel nem rendelkezik. Reá is ugyanazok a szabályok vonatkoznak mint bárki másra az egyetemen.
Patócs László elhallgatta, hogy korábbi kinevezése alkalmával is volt ellenjelöltje, ugyancsak Novák Anikó, csakhogy akkor – az akkori tanszékvezető közreműködésével – „neki megfelelő” bizottság alakult, s Faragó Kornélia elnökletével készült az ellenjelöltet igaztalanul leminősítő referátum. Ebben – mert ezt is bárki megtekintheti a BTK archív anyagai között – olyan abszurd minősítéseket olvashatunk, hogy Novák Anikó kétszer annyi kompetenciapontot érő bibliográfiája csak „formálisan” több, „suštinski” nem, miként 9, 77-es tanulmányi átlaga is „kevesebb” mint Patócs László 8, 96-os átlaga. A tanszék tanárainak akkor más lehetősége nem volt, mint meggyőződése értelmében nemmel szavazni a választói tanácsülésen. Novák Anikó három évvel ezelőtt nem bonyolódott bele a referátumot író bizottság és az akkori tanszékvezető nyilvános sértegetésébe. A referátumra vonatkozó észrevételei a vonatkozó választói tanácsülésen nem kerültek napirendre. Senkit, a sajtót sem érintette meg az őt ért igazságtalanság.
Patócs László szakmai és tudományos eredményei – megtekinthetők és összehasonlíthatók másokéival –, teljesen elfogadhatóak, de átlagosak. A „rendkívüli” jelzőt tehetsége és munkája mellé kizárólag mentora illesztette. Az egyetemi hallgatók által történt értékelések (8, 17–9, 76-os átlag) teljesen szokványosak; nem valószínű, hogy van olyan tanára a tanszéknek, aki ne érne el nyolcon fölüli átlagot. Azért a valószínűség, mert nem minden tanár teszi közzé az őt érintő értékelés eredményeit. Az egyetem honlapján archivált anyagok között rövid ideig tartó vizsgálódással kideríthető, mely tanár „felejtette el” kinevezése idején kitölteni a diákok értékelését tartalmazó rubrikát. Igen tanulságos ez is. Meglepetést okozhat, hogy kik titkolják a hallgatók értékelését jelentő pontszámokat.
Patócs László, „mobbingot kiált”, mert a tanszékvezető a tanszéki munka dokumentálásával bízta meg – vagyis le kellett volna fényképeznie a tanszéki rendezvényeket és eseményeket. Ilyenek nem fordulnak elő naponta – tehát szó sincs másik munkaidőről. A dokumentáció vezetése egyébként kari és pályázati követelmény. Azon az inkriminált tanszékülésen, amikor Patócs László a kérdéses munkafeladat miatt arrogáns hangon sértegette a tanszékvezetőt és munkatársait, a munkaszerződésére hivatkozott, amelyben állítólag nem szerepel az adott munkaleírás. Nem tudom, hogy Patócs jól olvasta-e el a munkaszerződését, s jól értelmezte-e. De mintha mindenkiében szerepelne – lehet, hogy az övében nem? –, hogy kötelesek vagyunk elvégezni a munkaadó érdekeivel összeegyeztethető feladatokat. Egyébként eddig a tanszék egyetlen tanárának és munkatársának – mert Patócs előtt és után is elvégezték ezt a feladatot tanárok – sem esett nehezére, s mindenki összeegyeztethetőnek vélte a tanszék érdekeivel a dokumentáció vezetését. Érdekes, hogy Patócsnak ugyanakkor mindig volt ideje – munkája és tanulmányai mellett is – a mentora által szerkesztett folyóirat szerkesztőségében, egy másik munkaidő alatt dolgozni. Neve ott szerkesztőként szerepel.
S vajon mit érthetünk mobbing alatt? A fényképezéssel való megbízást? Nem tudom, mi a véleménye a Patócs által hivatkozott nyilvánosságnak. Mobbing volt-e az, amikor az akkor pozíción levő tanszékvezető nem is a beosztottját, hanem – jól tudván, hogy senki sem szeretne a feleségének munkahelyi kellemetlenséget okozni – a beosztottja férjét (akinek soha semmilyen kötelezettsége nem volt a tanszék iránt) utasította feladatok elvégzésére? Mobbing-e az, amikor a közvetlen főnök és mentor minősíthetetlen hangon, tanúk előtt üvölt a beosztottjára, mert az a saját meggyőződése szerint, és nem a főnöke állásfoglalásával összhangban szavazott – épp Csányi Erzsébet újraválasztási bizottságának összetételét illetően. Mobbing-e, ha az akkor pozíción levő tanszékvezető úgy küldi évi szabadságra beosztottját – mellesleg kétgyermekes, a munkanélküli és súlyos műtéten átesett férjét ápoló, egyedüli családfenntartóként dolgozó családanyát –, hogy közli vele, nem lesz docensi kinevezésére vonatkozó pályázat, mert nincs ki a normája, és hiába számolgatja, hogyan lehetne mégis megfelelő óraszáma, rajta „semmi sem” (értsd: az Isten se!) segít. Természetesen, amikor ezek az – egy fényképezésről szóló megbízásnál messzemenően súlyosabb – ügyek többsége megtörtént, még nem volt mobbingtörvény. E majdnem két évtizeden át érvényben levő, a tanszék dolgozóinak többségét meghurcoló és végtelenül megalázó állapotnak vetett véget – valamennyivel több mint másfél évvel ezelőtt – Csányi Erzsébet tanszékvezetővé való megválasztása – a magát kiváltságosként meghatározó klikk akaratával szemben. Természetesen a „nyeregből kiesett”, létszámban igencsak megfogyatkozott csoport e vereségébe a mai napig nem nyugodott bele. Ezt szolgálja ez az általuk indukált botrány. S szavazógépként alkalmazott tanérsegédjük miatt is a plusz egy szavazat, és nem „rendkívüli tehetsége” miatt ragaszkodnak.
Patócs László nyilatkozatában idézi, hogy a tanszék egyik tanára miről ejtett szót a kar jogászával két perccel a tanácsülést követően. A tanársegédek nem tagjai a választói tanácsnak, tehát Patócs nem volt jelen, nem hallhatta, nem hallgathatta ki – bár az is szégyenteljes cselekedet lett volna – beszélgetésüket. Nyilvánvaló, hogy az adott információ pletykacsatornákon érkezett hozzá. Hihetetlen. Milyen jogon kéri számon Patócs László, vagy bárki a támogatói közük, hogy a tanszék egy tanára vagy munkatársa miről beszélget másokkal? Tényleg, ez nem sértés? Ez nem mobbing?
Patócs László hivatkozik a tanszékvezető által elkövetett hibára, amikor a tanszék évi programjából nem törölte ki az időközben tragikus körülmények között elhunyt író nevét. Mondhatnám, hogy a programot sok hónappal előbb állították össze, hogy nem is a tanszékvezető, hanem egy, a tanszéken ösztöndíjjal kutató külföldi tanár, aki együttműködésként ajánlotta fel saját tanulmányi ösztöndíját és programját erre a célra. De erre vonatkozó magyarázattal majd a tanszékvezető szolgál – ha akar. A véleményem az, hogy tényleg durva hiba és figyelmetlenség volt. Olyan, amilyeneket sokszor követ el az ember munkája során, munkaévei alatt. Mindannyian. Feltételezhetően maga Patócs László is hibák garmadát ejtette munkája során, akár úgy is, hogy észre sem vette. Egy példa arra vonatkozóan, hogy magával szemben milyen elnéző ugyanakkor az ember. A Hazai-ügyet elsőnek kipellengérező Harkai Vass Éva az Újvidéki Színházban megrendezett egyik költészetnapi ünnepségen Schiller Óda a nyugati szélhez című költeményéről beszélt bevezető előadásában, miközben a közönség kórusban súgta a valódi szerző nevét. Én akkor azt gondoltam, mert valószínűleg arról is volt szó, hogy egy pillanatnyi rövidzárlat következménye, névcsere. Soha nem pellengérezte ki és nem használta fel ellene senki. Érdekes, hogy akkor Patócs sem ragadott tollat, hogy tanárát nyilvánosan gúnyolja.
Az Újvidéki Egyetem honlapján elérhető archívumban (de lehet, hogy az aktuális hivatalos lapokban is van rá példa) meg lehet nézni, hogy hány tanárt választottak meg és neveztek ki úgy, hogy háromnál több, esetenként öt vagy több tag alkotta a bizottságot. De ha nem lett volna még rá precedens, a törvény akkor is lehetőséget ad rá, semmilyen körülmények között sem kifogásolható. Alkalmazzák is. Patócs László valótlanságot állít, amikor azt mondja, hogy a bizottságot Csányi Erzsébet nevezte ki. Azt a tanszék munkaközössége szavazattöbbséggel hagyta jóvá. Érdekesség, hogy a bizottság összetételére végül Faragó Kornélia is igennel szavazott – nyilvánvaló iróniával. Csakhogy a vonatkozó jogszabályok nem ismernek olyan szavazati formát, hogy „gúnyos igen”.
Az újvidéki BTK dékáni hivatalában, a dékán és a prodékánok, valamint a bizottság tagjainak részvételével tartott megbeszélésen is elmondtam, s ezzel szeretném zárni cikkemet: jómagam akkor sem támogattam volna Patócs László kinevezését, akkor sem írtam volna alá őt javasló referátumot, ha történetesen nincs nálánál kiválóbb ellenjelölt. Ugyanis egy fiatal tudósban, kutatóban rejlő perspektíva nemcsak az elért eredményekkel mérhető. Számos más összetevője is van. Például, hogy mennyire kiforrott, önálló egyéniség, hogy képes-e szabadon véleményt alkotni, van-e saját elképzelése és útja. Olyan embert, akiben annyi önérzet sincs, hogy kiálljon saját véleménye mellett, sohasem támogatnék. Patócs László a tanszékülésen lebonyolított nyilvános szavazások alkalmával sohasem volt más véleményen mint a mentora. Olyan esetekben, amikor „véletlenül” elsiette a dolgot, majd észrevette, hogy a mentora másként voksolt, sietve vonta vissza, majd a mentoráéval megegyezőre váltotta a szavazatát – a tanszék munkatársainak szeme láttára és természetszerű megrökönyödésére.
Patócs László egyetemi tanár szeretne lenni. Tanítani akar nálánál fiatalabbakat. Egy alattvaló mire taníthatja diákjait? Nyilvánvalóan szolgalelkűségre. Szolgalelkűségből pedig sem tudomány, sem irodalom nem lesz, s jó magyartanárok sem nevelődnek. A szolgalelkűségből szolgaság lesz.
Kívánom, hogy Patócs Lászlónak teljesüljön leghőbb vágya. Legyen tökéletes alattvaló!
Bence Erika
Kapcsolódó cikkek:
