Vége a bizonytalanságnak, fellélegezhetünk: márciusban ismét megadatik nekünk a voksolás öröme! Már akinek ez öröm.

Igaz, hogy csak alig másfél év telt el a legutóbbi szavazás óta, de a négy éves ciklus, úgy látszik, túl hosszú ennek az országnak. Pontosabban a politikusainak túl hosszú, merthogy az utca emberénél egyelőre nem tapasztalhatunk túlzott lelkesedést a bejelentés után. Sehol se látni spontánul gyülekező embereket, amint boldogan tapsikolnak a hírnek, népi veknivel a hónuk alatt.

Amilyen garasoskodó tud lenni egy ilyen kukacos átlagpolgár, inkább azon morfondírozik, hogy ugyan mit hozhat neki az idő előtti parlamenti választás? Sőt, még az a kérdés is felmerülhet benne, hogy megéri-e az a néhány tízmillió euró, amit az ő adófizetői pénzéből költenek el erre a rendezvényre, ha feltehetőleg ismét ugyanazok kormányozzák majd az országot, akik eddig? És akik legfeljebb zimbabwei átlagfizetést tudtak neki szavatolni.

A pártok azonban másképpen vélekednek, és szinte kivétel nélkül örömmel vették az újabb megmérettetés lehetőségét. Természetesen ki-ki a maga győzelmében bizakodva, vagy legalább abban a hiú reményben ringatva magát, hogy megjavíthatja pozícióját. A legnagyobb boldogság a haladópártaik körében tapasztalható, ami érthető is, hiszen hónapok óta rimánkodtak vezérüknél, hogy egyezzen már bele a rendkívüli voksolásba. Amikor pedig Aleksandar Vučić a főbízottság szombati ülésén egy komoly államférfi aggodalmával a hangjában bejelentette elhatározását, hogy javasolni fogja a választások kiírását, olyan üdvrivalgás fogadta szavait, mintha legalább is azt jelentette volna be, hogy holnaptól Szerbiát rendkívüli döntéssel felveszik az EU-ba! Vagy hogy sikerült megállapodnia Hashim Thaciékkal, és a jövő héten visszaadják Koszovót.

Az embernek óhatatlanul Ferenc József szavai jutnak az eszébe, amikor a Szerbiához intézett hadüzenetet azzal a szállóigévé lett mondattal indokolta a monarchia népeihez intézett szózatában, hogy „Mindent meggondoltam, mindent megfontoltam”. Aztán elindította a monarchia széthullásával végződő első világháborút.

A haladó pártvezető bejelentését követő tapsviharban titkon benne volt az a boldogság, hogy végre sárba taposhatják kedvenc riválisukat, a demokratákat, de az is, hogy félreállíthatják a szoci Ivica Dačićot, aki olykor még a vezérüket is képes volt elhomályosítani egy-egy dalikázó fellépésével. És végre megszerezhetik a teljhatalmat az országban! És persze annak az örömteli fejleménynek a lehetősége is benne volt ebben a tapsban, hogy újabb busás köztisztviselői fotelek jutnak a birtokukba.

Igazat kell adnunk Vesna Pešićnek, aki szerint a haladópártot és amint fogalmazott: „éretlen kádereit” mindenekelőtt az egocentrizmus vezérli, ezért nem várhatunk semmi jót tőlük. Semmi újat nem ígérnek, tehát csakis azért szorgalmazzák a választásokat, hogy minél több pozíciót kaparintsanak meg. Vesna Pešić szerint az eddigi kormányzás egyedüli sikereként emlegetett brüsszeli megállapodás is Ivica Dacic érdeme, amit a haladók megpróbálnak kisajátítani.

Érdekes metamorfózis tapasztalható a szociknak a választásokkal kapcsolatos magatartásában. Egészen az elmúlt hétig azt hangoztatták, hogy nincs szükség az előrehozott voksolásra, mert az azzal járó felhajtás megakaszthatja az uniós csatlakozási tárgyalásokat és megnehezíti a gazdasági problémák megoldását, majd a hétvégén változtattak retorikájukon. Most már ők is azt szajkózzák, mint a haladók: hogy a megmérettetés a legjobb megoldás. A belgrádi elemzők ezt azzal magyarázzák, hogy a hétvégén állítólag titkos megbeszélés zajlott le Tomislav Nikolić államfő, Aleksandar Vučić első miniszterelnök-helyettes és Ivica Dačić kormányfő között, amelyen a haladók megígérték a szoci vezetőnek, hogy a választások után is velük fognak koalíciót alkotni. Azaz, megmarad a fekete-vörös koalíció, egyedül az változik, hogy Vučić kerül a miniszterelnöki bársonyszékbe.

Ezt látszik alátámasztani egy másik médiaértesülés is, amely szerint Dačić figyelmeztette munkatársait, hogy egy szóval se bírálják Vučićot és a haladókat a kampányban, mert a jövőben is velük fognak kormányozni.

Hogy így lesz-e, legkésőbb két hónap múlva meglátjuk. Addig viszont elmélázhatunk azon a személyi kultuszon, ami a haladók vezére körül kezd kialakulni. A SNS-elnökség egy korábbi üléséről készült tévés tudósításnál tűnt fel, hogy a résztvevők felpattantak a helyükről Vučić belépésekor. Most szombaton pedig a főbizottság egyhangúlag erősítette meg őt pártelnöki tisztségében. Ellenszavazat és tartózkodás nélkül. Mind a 3804 küldött rászavazott! Kire is szavaztak volna, ha ellenjelölt nem volt.

„Teszek én az olyan demokráciára, ahol nincs ellenjelölt és ahol száz százalékkal választják meg a pártelnököt”, írta egy blogszerző az egyik belgrádi hírportál olvasói rovatában. Igaz, egy kicsit naturalisztikusabban fogalmazva.

Legutóbb Slobodan Milošević kapott ekkora bizalmat, előtte pedig egy bizonyos kumroveci. A belorusz elnök, Alekszander Lukasenka és az azeri despota, Ilham Alijev viszont elbújhat mögötte, mert ők csak 88 százalék körül szoktak kapni az elnökválasztásokon.

J. Garai Béla