Az MNT ajándéka a kishegyesi iskolának
Betűméret:
A kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskolában Linka B. Gabriella, a Magyar Nemzeti Tanács tagja adta át az MNT ajándékát – egy interaktív táblát – Molnár Mártának, az iskola igazgatónőjének. Linka B. Gabriella ez alkalommal kiemelte, nagy megelégedéssel tölti el, hogy az MNT nevében már másodízben adhat át ajándékot ebben a kiváló eredményekkel büszkélkedő iskolának a tanévkezdés óta. Az igazgatónő elmondása szerint az iskola az MNT kiemelt intézményeként a projektor, a fénymásoló gép vagy az interaktív tábla közül választhatott, és mivel az oktatási intézmény felszereltsége már viszonylag magas szinten van - köszönve az MNT eddigi segítségének is – ez utóbbira esett a választásuk. Az igazgatónő elmondta még, hogy a többségében fiatal és ambiciózus tanári kar nagyon nyitott az újdonságok bevezetése iránt, a biológia teremben már működik egy előzőleg beszerzett interaktív tábla. Új tantermi székekre azonban még nagy szükség lenne még, ezért most az MNT következő pályázatán székek beszerzésével is megpróbálkoznak. Kishegyes magyarországi testvértelepüléseitől az iskola már kapott olyan szoftvereket, melyeket az ajándék segítségével tudnak a jövőben felhasználni. Selić Julijana biológia szakos tanárnő – aki interaktív táblát ebben az iskolában már egy éve használ az oktatásban – megelégedettséggel konstatálta, hogy a korszerű oktatási eszköz alkalmazásával a biológiaórák sokkal érdekesebbé váltak. A diákok nagyobb érdeklődést mutatnak a tananyag iránt s könnyebben sajátítják azt el.
Faragó Szabolcs fizikatanár – akinek több kollégával is meg kellett „harcolni” a tábla használatának előnyjogaiért - azonnal birtokba is vette az korszerű új oktatási eszközt, és nekilátott a felszereléséhez, hogy a fizikaórák is mihamarabb érdekesebbé és vonzóbbá válhassanak.
Az interaktív tábla egyébként egy olyan korszerű oktatási eszköz, amely egyesíti magában a tábla, vászon, számítógép és egy érintőképernyő funkcióit. Segítségével hatékonyabbá tehető a tanóra és jelentősen növelhető a tanulók aktív részvétele. Egy teljes interaktivitással rendelkező eszközről van szó. A számítógép monitorát, billentyűzetét, az egeret és a vetítő vásznat egyetlen egységbe foglalja. A számítógép így közvetlenül a tábla felületéről (is) vezérelhető. Az egeret a saját kezünk, a billentyűzetet pedig egy virtuális felület helyettesíti. Az óra teljes egésze a tábláról irányítható. A szükséges tartalom, illetve a gyakorlatok időveszteség nélkül, a multimédia előnyeit biztosítva jeleníthetőek meg. Az óra anyaga, az aktuális kiegészítésekkel, jegyzetekkel elmenthető, követhető, illetve az óra során, valamint azt követően is bármikor visszakereshető, újra felhasználható.
(Képünkön Linka B. Gabriella, Faragó Szabolcs és Molnár Márta az interaktív tábla átadásakor)
tp.
Mintegy 17,5 kilogramm, feltehetően kokaint tartalmazó kábítószert foglalt le a rendőrség hétfőn a bezdáni határátkelőnél, a horvát határon. Az ügyben őrizetbe vettek egy 57 éves férfit, akinek teherautójában a rendőrök két táskában összesen 16 csomag fehér port találtak – közölte Ivica Dačić ügyvezető...
2026. SZEPTEMBER 22.
[ 18:59 ]
Görögországi nyaralásra indult hétfőn a bajmoki Gál házaspár, a 62 éves Zorica és György, ám útjuk tragédiába torkollott a Belgrád–Niš autópályán, Kolarinál. A házaspár autójába hátulról belehajtott egy teherautó, amelyet a rendőrség szerint marihuána hatása alatt vezetett egy 27 éves jagodinai férfi. Zorica...
2026. SZEPTEMBER 22.
[ 14:26 ]
Súlyos közlekedési baleset történt Alibunár és Keviszőlős (Seleuš) között: egy 43 éves férfi a gyanú szerint ittasan, nem megfelelő sebességgel vezetett, majd elvesztette uralmát az autó felett, amely lesodródott az útról és felborult. A járműben a férfim kívül felesége és hat kiskorú gyermekük utazott; heten...
2026. SZEPTEMBER 22.
[ 11:04 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár

