Vajdaság
Temerini fiúk ügye: Ketten elhagyhatták a börtönt
Betűméret:             
Nyolc év után szabadon engedtek két temerini magyar férfit azok közül, akiket 2004-ben egy szerb férfi súlyos bántalmazása miatt ítéltek el - tudta meg pénteken az MTI Hírcentrum.
Az M1 Híradója arról számolt be, hogy a temerini fiúk néven ismertté vált öt férfi közül ketten, Horváth Árpád és Szakáll Zoltán elhagyhatták a szentdemeteri (Sremska Mitrovica-i) fegyházat. Szakáll Zoltánt 11 és fél év, Horváth Árpádot 10 évre ítélték. Magyarországi és külföldi magyar politikusok, közjogi méltóságok, európai parlamenti képviselők, jogvédő szervezetek többször is felszólaltak az érdekükben, sikertelenül.
A 15 évre ítélt Máriás István, valamint a 13, illetve 11 és fél évre ítélt Illés Zsolt és Uracs József egyelőre börtönben marad.
Tomislav Nikolić szerb elnök november 4-én elutasította Máriás István kegyelmi kérelmét, november 8-án azonban új helyzet állt elő azzal, hogy a szerb parlament megszavazta az amnesztiatörvényt. Akkori híradások szerint a törvény hatálybalépését követően egyikük azonnal, ketten a jövő évben, a negyedik fiú pedig az azt követő évben szabadulhat, de Máriás István esetében is kedvezőbb helyzetet teremt a jogszabály.
A temerini magyar fiúkat azért ítélték el, mert 2004-ben súlyosan bántalmaztak egy szerb férfit. A szigorú ítélet felháborodást okozott a délvidéki magyarok körében, az ügy többször felvetődött a magyar-szerb kétoldalú tárgyalásokon, és szó volt róla Áder János és Tomislav Nikolić két héttel ezelőtti budapesti megbeszélésein is.
Csütörtök reggel több vajdasági településen riasztották a hatóságokat bombafenyegetések miatt. A rendőrség azonnal intézkedett, az iskolákból a tanulókat és a tanárokat kivezették, helyenként pedig már a tanítás megkezdése előtt megakadályozták, hogy bárki belépjen az épületbe, írja a Vajdasági RTV....
2025. OKTÓBER 2.
[ 9:10 ]
Ugyan a szakadó eső nehezítette a körülményeket, nagy számú újvidéki polgár vett részt azon a komemoratív felvonuláson, amelyet a vasútállomásnál tavaly november 1-jén bekövetkezett katasztrófa 11 hónapos évfordulója alkalmából szerveztek. A tavalyi balesetben a lezuhanó előtető 16 ember életét követelte. A...
2025. OKTÓBER 1.
[ 21:03 ]
Vajdaság kormányának alelnöke, Sandra Božić, a Szerb Haladó Párt (SNS) elnökségi tagja támadás áldozata lett Belgrádban – erősítette meg maga az érintett, hozzátéve, hogy orvosi vizsgálatra indult a történtek után. A beszámolók szerint egy motoron érkező nő támadt rá, miközben Božić autójában tartózkodott,...
2025. OKTÓBER 1.
[ 18:58 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó