Vajdaság
Ágoston András bejelentette visszavonulását az aktív politizálástól
Betűméret:             
Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke nyilatkozatban jelentette be visszavonulását a pártelnöki posztról és az aktív politizálástól. Nyilatkozatát az alábbiakban ismertetjük.

Alulírott Ágoston András, tudatom azokkal, akiket illet, hogy a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) választmányának ülésén bejelentettem, visszavonulok az aktív politizálástól, s a párt következő kongresszusán nem vállalom a jelölést az elnöki posztra.
Egyúttal jeleztem, hogy visszatérek eredeti szakmámhoz, az újságíráshoz, s ezen a téren továbbra is mindent megteszek, hogy a Vajdaságban mielőbb létrejöjjön a tényleges magyar (perszonális) autonómia. Meggyőződésem, s ez ma már nem csak vélekedés, de bizonyosság, hogy a tényleges magyar autonómia biztosíthatja a vajdasági magyarság alapérdekeinek feltárását, kifejezését és hatékony képviseletét. Alkalmazása tenné lehetővé, hogy a magyar közösség tagjai önállóan válasszák meg képviselőiket, akik nem másnak, hanem nekünk tartoznak politikai felelősséggel.
Személyes elégedettséggel mondom, hogy a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége, a történelmi VMDK, majd annak eszmei és politikai örököse a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP), az elmúlt több mint két évtizedben olyan politikai közeget jelentettek számomra, amelyben együttgondolkodó társaimmal együtt nyugodt lelkiismerettel dolgozhattam a vajdasági magyarság autonómiakövetelésének, majd 1997-től kezdve a kettős állampolgárságra vonatkozó igényének érvényesítéséért is.
Külön öröm számomra, hogy a balkáni háborúzás idején, s a jelentős politikai fordulatok közepette mindig olyan együttgondolkodó munkatársak (néha sajnos egészen szűk) körében tevékenykedhettem, amelyben nem a rövid távú anyagi érdekek, hanem a tényleges magyar, politikai autonómia és a kettős állampolgárság iránti igény nemes eszméi vezettek bennünket.
Nincs bennem harag azok iránt, akik ennek a mércének nem tudtak, vagy nem akartak eleget tenni, s leszakadtak politikai mozgalmunkról.
A történelmi VMDK időszakából köszönettel emelem ki Vékás János tevékenységét. Ő a szervezetben kívülről szított belharcok közepette, a párttá válás időszakában, tiszta, az eszmékhez hű vonalvezetéssel, személyes bátorságot tanúsítva őrizte a lángot, s igyekezett elhárítani a közbeeső akadályokat. Páratlan szervezőkészségével döntően hozzájárult ahhoz, hogy a történelmi VMDK egy pillanatban a Kárpát-medence legszervezettebb és legtömegesebb magyar érdekvédelmi szervezete lehetett. Különös tehetségét az utóbbi időben kiadott hézagpótló könyvei is bizonyítják.
Elismerés illeti Csorba Bélát, aki mind a történelmi VMDK-ban, mind a VMDP-ben kifejtett bátor, rossz kompromisszumokra nem hajló politizálásával hozzájárult ahhoz, hogy az elmúlt több, mint két évtizedben töretlenül fenntarthattuk mind a magyar autonómia, mind a kettős állampolgárságra vonatkozó eszméinket.
A világos és következetes politikai irányvonal meg- és fenntartása elválaszthatatlan a legnehezebb időszakokban is bizakodó, megbízható és az eszméket befogadó többi vezető, meg a tagság önzetlen munkájától, kitartásra buzdító támogatásától. E tisztségviselők közül kiemelkedik dr. Sepsey Csaba, aki nem egyszer, szinte lehetetlen politikai körülmények között tartotta fenn a történelmi VMDK, majd a VMDP szabadkai szervezetét. Köszönet érte.
Büszke vagyok rá, hogy már 1990 legelején – Mocsáry Lajos gondolatait is felhasználva – papírra került a személyi elvű kisebbségi önkormányzatra vonatkozó elgondolásom, amely később, 1992-ben, már egy kidolgozottabb formában, része lett a vajdasági magyarság első autonómiakoncepciójának.
Fontos közös eredménynek tartom, hogy 1997-ben, miután Milošević bírósága elvette a történelmi VMDK-t, fejünk felül a tetőt, a VMDP, első magyar programpártként már kezdetben dokumentumba foglalta a kettős állampolgárságra vonatkozó igényünket, s elhagyva az 1992-es autonómiakoncepció nem időálló elemeit, megalkotta a magyar (perszonális) autonómia első, hadra fogható, alkalmazható modelljét.
A második Orbán-kormány megalakulása utáni gyors döntését a kettős állampolgárság megadásáról, a Kárpát-medencében élő magyarok határmódosítás nélküli politikai integrációja irányában tett fontos lépésének tartom. E döntésben ott látom a VMDP tizenhárom éves töretlen politikai küzdelmének elismerését is.
Visszanézve a kezdetekre, ma is időszerű a történelmi VMDK 1990. március 31-én Doroszlón történt megalakulását követő levél, amelyben már 1990. április 19-én mind a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia, mind pedig a Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémia elnökének felvetettük a 44/45-ös magyarellenes atrocitások feltárásának szükségességét.
Ezzel összefüggésben elévülhetetlen érdemnek tartom azt az odaadó, bátor kutatómunkát, amely elsősorban Matuska Márton, valamint Csorba Béla (akik ma is pártunk tisztségviselői) nevéhez fűződik.
Szomorúan, de nem elcsüggedve látom, hogy a Kárpát-medencében élő magyarok autonómiakövetelései máig nem jártak eredménnyel.
Ezért a jövőt illetően, immár kettős állampolgárként, minden tőlem telhetőt megteszek, hogy a Fidesz-KDNP pártszövetség harmadik kétharmados győzelmét követően a harmadik Orbán-kormány egyik első intézkedése nyomán legalább tényleges magyar autonómia ismérvei odakerüljenek az EU döntéshozóinak asztalára.
Temerin, 2012. december 18.
Ágoston András, a VMDP elnöke
Vajdaságban ma is nagyon meleg, túlnyomóan napos idő várható. Újvidéken 34 Celsius-fok körül alakul a legmagasabb nappali hőmérséklet, Dél-Bánátban pedig a nap végére viharossá erősödhet a szél – közölte a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. Szerbia területén a legalacsonyabb hőmérséklet 15 fok körül...
2026. AUGUSZTUS 28.
[ 8:47 ]
A tartományi képviselőház mai ülésén kisebb incidens történt, amikor elrendelték a Szerbia Központ (Srbija Centar) mozgalom egyik képviselőjének eltávolítását az ülésről, az ellenzéki képviselők azonban elállták az útját. Dejan Kulja, a Szerbia Központ képviselője a szószéken beszélt, amikor Juhász Bálint, a...
2026. AUGUSZTUS 27.
[ 16:23 ]
Alapvetően fontos, hogy az őszi választások után a Magyar Nemzeti Tanács erősen plurálissá váljon, nyilatkozta a Vajdaság Mának dr. Csányi Erzsébet. A Vajdasági Magyar Plénum politikusa szerint az új összetételű tanács megalakulása után az első teendő az elszámoltatás kellene, hogy legyen. Szerinte az MNT által...
2026. AUGUSZTUS 27.
[ 16:21 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó