Vajdaság
A gazdák Dačićtyal akarnak találkozni
"Földet sejknek nem adunk!"
Betűméret:             
A kormányfővel akarnak mindenképpen tárgyalni a mezőgazdák, közölte Miroslav Grubanov, a crepajai mezőgazdasági szövetkezet elnöke azon bejelentés kapcsán, hogy az Egyesült Emirátusok beli cégek felvásárolnak néhány vajdasági mezőgazdasági vállalatot.
"A parasztok sürgősen találkozni akarnak Dačićtyal amiatt, hogy itteni földeket adott el arab sejkeknek", nyilatkozta Grubanov a Betának, aki elmondta, ő maga el van keseredve egy ilyen döntés miatt, hiszen ezáltal a sejk mintegy 16.500 hektár legjobb minőségű termőföldet is kap, alig 250 eurós hektáronkénti áron.
Az újvidéki Dnevnik szombati számában közölte, hogy a sejk és cége, az Al Dahra lesz több vajdasági és szerbiai mezőgazdasági birtok új tulajdonosa. A lap szerint Szerbia eladta ezeket a mezőgazdasági birtokokat, amelyek eddig társadalmi tulajdonban voltak, ami "önmagában véve is vitatható tulajdonjogi kategória".
Ezek a birtokok átlagban mintegy 500 hektár termőfölddel rendelkeznek, s Szerbia egyre-másra 10.000 euróért szándékozza eladni a sejknek, ami által az mintegy 16.500 hektár állami földterületet is magáénak tudhat majd.
A hőhullám kedden éri el csúcspontját Szerbiában, Vajdaságban is rendkívül magas hőmérsékletekre kell számítani. A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet figyelmeztetése szerint a legmagasabb nappali hőmérséklet többfelé 36 és 40 Celsius-fok között alakulhat, miközben a tartomány egyes részein a hőség mellett már...
2026. JÚNIUS 30.
[ 8:14 ]
Csallóközi Eszter, Magyarország szabadkai főkonzulja búcsúlátogatáson járt ma dr. Pásztor Bálintnál, a VMSZ elnökénél. Főkonzuli megbízatása előtt a Külgazdasági és Külügyminisztérium Regionális Gazdaságfejlesztési Főosztályának főosztályvezetőjeként fontos szerepet vállalt gazdaságfejlesztési programunk...
2026. JÚNIUS 29.
[ 21:22 ]
Csantavéren továbbra is tilos ivásra használni a vezetékes vizet, miután a rendszeres ellenőrzés során mikrobiológiai szennyeződést mutattak ki az egyik mintában. A Szabadkai Közegészségügyi Intézet szerint az új mintavétel eredménye kedden várható. Csantavéren továbbra sem iható a vezetékes víz, miután a rendszeres...
2026. JÚNIUS 29.
[ 19:10 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó