Vajdaság
Újvidék: Öngyilkosságot kísérelt meg két lány a József Attila iskola mosdójában
Betűméret:             

Az újvidéki József Attila Általános Iskola két hetedikes tanulója közös öngyilkosságot kísérelt meg a tanintézmény mosdójában. A két lány borotvapengéket vásárolt és a mosdóban fel akarták vágni az ereiket, jelenti a 021.

Szerencsére az iskolában tartózkodó személyzet meghallotta a két diáklány kiáltozásait, és megakadályozták őket az öngyilkosság végrehajtásában. A két lányt a gyermekkórházba szállították kezelésre, onnan pedig már hazaengedték őket.

Dragan Utržan, az iskola igazgatója megerősítette, hogy az egyik diáklány külső sérüléseket okozott magának. Mint mondta, a lány azért szánta rá magát erre a lépésre, mert félt az épp folyamatban levő szülői értekezlet miatti szülői reakcióktól.

Vladan Beara pszichológus a 021-nek nyilatkozva elmondta, munkája során még nem hallott ehhez hasonló esetről, tehát hogy két ilyen fiatal személy közös öngyilkosságra szánja el magát, s ennek okát információk hiányában nem is tudja meghatározni.

„Lehet, ez egy segélykiáltás? Nézzék, egyes esetekben lehet így értelmezni az öngyilkossági kísérletet, de ahogy az egyik professzorom mondaná, miért kérnének így segítséget? Csak meztelenre kell vetkőzni és végigfutni az utcán, ebből azonnal megérti mindenki, hogy segítségre van szüksége az embernek” – magyarázta.

Az újvidéki városháza időközben kiadott közleménye szerint Miloš Vučević polgármester pénteken 13.30 perckor látogatást tesz majd az a József Attila Általános Iskolában Milorad Veljović rendőrigazgató és Stevan Krstić újvidéki rendőrfőnök kíséretében. A közleményből kiderül, az igazgatóval, a szakmunkatársakkal és a szülők tanácsának képviselőivel a diákok biztonságáról tárgyalnak majd.

Alig kezdődött el a Pannon Televízió csütörtök esti választási vitaműsora, amelyben a nemzeti tanácsi választásokon résztvevő listák vezetői fejtették volna ki nézeteiket, Mezei Zoltán, a Vajdasági Magyar Újrakezdés (VMÚ) listavezetője máris távozott a stúdióból. Döntését a Fremond Árpádról, a Magyar...
2026. NOVEMBER 5.
[ 19:43 ]
Elfogadta a vajdasági képviselőház csütörtökön a tartomány 2026-os költségvetésének módosítását, amellyel 59,69 milliárd dinárra növelték a rendelkezésre álló összeget. Az ülésen azonban a pénzügyi kérdések mellett Predrag Vuletić tartományi titkár őrizetbe vétele és a tartományi hatalom legitimitása is heves...
2026. NOVEMBER 5.
[ 17:39 ]
Hivatali visszaélés gyanújával őrizetbe vették csütörtökön Predrag Vuletić tartományi szociálpolitikai, demográfiai és nemek közötti egyenjogúságért felelős titkárt, valamint Diana Milovićot, a titkárság egyik pályázati bizottságának elnökét. A gyanú szerint több mint 130 millió dinárral károsították meg...
2026. NOVEMBER 5.
[ 12:13 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó