Elfogadta a tartomány statútumtervezetének szövegét a tartományi képviselőház alkotmányjogi bizottsága és ezzel a tervezet május 13-án a képviselők elé kerülhet.
A bizottság 14 tagjából 11 vett részt az ülésen, kilenc támogatta a statútum tervezetét, míg két tag, a dokumentumot kidolgozó munkacsoportba a Vajdasági Szociáldemokrata Liga által delegált Srđan Sikinić és a Szerbiai Demokrata Párthoz tartozó Branislav Ristivojević tartózkodott.
Pásztor István, a bizottság és a tartományi képviselőház elnöke elmondta, a statútum tervezetét kidolgozó munkacsoport függetlenül attól, hogy különféle politikai pártok képviselőiből állt fel, nagyfokú felelősségről és kollegialitásról tett tanúbizonyságot.
“Elégedetten jelenthetem be, hogy olyan statútumtervezetünk van, amely szövege körül széleskörű, vagy – hogy nem kiabáljam el – teljes konszenzus alakult ki”, mondta Pásztor, aki elégedettségének adott hangot, amiért sikerült elvégezni az öt hónappal ezelőtt felvállalt feladatot. Szavai szerint, a statútumtervezet elkészülése során nem volt olyan résztvevő, aki valamilyen formában ne engedett volna.
“Bebizonyítottuk, hogy van bennünk bölcsesség és hogy felnőttünk a probléma áthidalásához, a tartományi képviselőház ezúttal bebizonyította, hogy rendkívül komoly és felelősségteljes intézmény, ami lehet, hogy bizonyos tekintetben fontosabb is, mint magának a dokumentumnak a létrejötte”, hangsúlyozta Pásztor.
A legtöbb vita Vajdasági hagyományos szimbólumai körül alakult ki, különösképpen pedig a legfelsőbb tartományi végrehajtó szerv elnevezése kapcsán, a munkcsoport ugyanis a Vajdaság Autonóm Tartomány Végrehajtó Tanácsa elnevezést javasolta, míg a bizottság a tartományi kormány elnevezést fogadta el, írja a Tanjug.
Nincs hozzászólás. Legyen az első!