Vajdaság
Pancsován élnek a legintelligensebb szerbiai emberek?
Betűméret:             

A Mensa Szerbia egyesület intelligencia-felmérése szerint Pancsova Szerbia „legintelligensebb városa”.

A Mensa a legnagyobb nemzetközi szervezet, amely az átlagon felüli intelligenciával megáldott embereket gyűjti össze. Goran Tomin, a szervezet szerbiai tagozata felmérésekkel foglalkozó bizottságának elnöke elmondta: 148-nál magasabb intelligenciahányadossal kell rendelkeznie annak, aki csatlakozni szeretne a Mensához.

„Definíció szerint ekkora intelligenciahányadost csak a populáció két százaléka ér el, a Mensa célja pedig az, hogy a felmérése során kiválogassa ezeket a személyeket. Éppen ezért nehéz megmondani, hogy melyik város a legintelligensebb. Mindazonáltal Pancsován vesznek részt a legtöbben a tesztelésünkön, tekintve a lakosság számát. Noha Pancsova jóval kisebb a tartományi székvárosnál, még Újvidéken sem vesznek részt annyian a felmérésen. Éppen ezért Pancsován magasabb azoknak a száma is, akik a tesztelésen elérik a tagsághoz szükséges eredményt” – magyarázta.

Szavai szerint nem fedezhető fel szabályosság arra vonatkozóan, hogy a lakosság melyik rétege tartozik a legintelligensebbek közé. „Egy interjúban azt mondtuk, hogy a legintelligensebb személyek között vannak felsőoktatási képesítéssel rendelkezők és iskolázatlanok is. Nincs szabály. A mi tesztünk a Catell-skála szerinti 156-os intelligenciahányadosig mér, ezt az emberek egy százaléka éri el. Sok ilyen tagunk van, és nem tudjuk megmondani, hogy közülük ki a legintelligensebb, ugyanis mindannyian túllépik a teszt felső küszöbértékét” – mondta el Tomin.

Az intelligenciahányados segítségével kimutatható, hogy a vizsgált személy pillanatnyi értelmi képessége és az azonos életkorú, átlagos értelmi képességekkel rendelkező személy szellemi teljesítménye között milyen mértékű pozitív vagy negatív eltérés tapasztalható. Egy átlagos embernek 90 és 110 között alakul az intelligenciahányadosa. Tehetségeseknek azokat tekintik, akiknek 120 és 140 között alakul az IQ-juk, a 140 feletti érték pedig rendkívüli intelligenciáról tanúskodik.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Njegoš Petrović civil aktivistát előállították a kevevári (kovini) rendőrkapitányságra, a vád ellene: pánikkeltés és zavarkeltés, valamint állami tisztségviselők biztonságának veszélyeztetése. A kovinskeinfo portál szerint Petrovićot kedden, 14 óra körül vették őrizetbe Belgrádban, abban a lakásban, ahol él....
2025. MÁJUS 8.
[ 11:40 ]
Az Újvidéki Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának hallgatói petíciót indítottak, amelyben prof. dr. Patrik Drid dékán azonnali lemondását követelik. A diákok szerint a dékán súlyosan megsértette az akadémiai értékeket, visszaélt hivatalával, és közvetlen felelősséget visel az egyetemistákkal szembeni...
2025. MÁJUS 7.
[ 12:22 ]
A verbászi Boško Buha Óvodai Intézmény legtöbb óvodája tegnap zárva tartott, mivel a dolgozók teljes munkabeszüntetésbe kezdtek a ki nem fizetett bérek miatt. Elmondásuk szerint az a helyzet, hogy a fizetések hónapokat késnek, s ez az áldatlan helyzet már 13 éve tart – írja a Danas. Az óvónők, egészségügyi...
2025. MÁJUS 7.
[ 11:56 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó