Mindenkinek joga van anyanyelvén felvételiznie
Betűméret:
A tartományi képviselőház szavazattöbbséggel elfogadta tegnap azt a határozatot, amelynek értelmében a felsőoktatási intézményeknek kötelezően meg kell szervezniük a felvételi vizsgát a nemzeti kisebbségek, illetve a nemzeti közösségek nyelvén is.
Az indoklás szerint ezzel a határozattal a tartományi felsőoktatási intézmények kötelességét szabályozzák, s ennek értelmében a jelentkezők részére biztosítani kell annak lehetőségét, hogy anyanyelvükön tehessék le a felvételit, feltéve, ha ez egyike azon nyelveknek, amelyen Vajdaság területén középiskolai oktatás is folyik.
Új, mintegy 1,4 kilométer hosszú vasúti pálya építésére és a gombosi vasútállomás felújítására írt ki pályázatot az építésügyi, közlekedési és infrastrukturális minisztérium. A beruházás lehetővé tenné, hogy az Újvidék és Szabadka irányából érkező vonatok Gombos állomásának érintése és irányváltás...
2026. NOVEMBER 4.
[ 19:02 ]
A nemzeti tanácsi választások után, győzelmünk esetén, az első feladat az MNT hatáskörébe tartozó mind a négy területre vonatkozóan egy állapotfölmérés lenne. Borzasztóan fontos, hogy fölmérjük azt, hogy hol tartunk. Hol tart az oktatás, hol tart a kultúra, hogyan állunk a sajtóval, nyelvhasználattal? A fölmérés...
2026. NOVEMBER 4.
[ 13:06 ]
Az elmúlt négyéves mandátumban a munkánk során mindvégig arra törekedtünk, hogy amit ígértünk a programunkban, azt mind megvalósítsunk, hogy a közösség érezze: ami a kampányban elhangzik, annak súlya van. Egy folyton változó világban, célunk, hogy biztonságot adjunk a közösségünknek, hogy problémáikkal tudjanak kihez...
2026. NOVEMBER 4.
[ 12:54 ]





A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár

