Vajdaság
Vučević: Mirović jó tartományi kormányfő lenne
„Az RTV-ben történt leváltásoknak nincs köze az SNS győzelméhez"
Betűméret:             

A köztársasági és a tartományi kormánynak június közepéig kell megalakulnia, jelentette ki Miloš Vučević, a Szerb Haladó Párt (SNS) négy új alelnökének egyike, majd hozzátette, hogy Igor Mirović jó jelölt lenne a tartományi kormányfői posztra.

Vučević az N1 TV egyik műsorában elmondta, hogy a tartományi kormányban az SNS és a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) már biztosan benne lesz, de nagy az érdeklődés más pártok részéről is.

A köztársasági kormányról szólva Vučević elmondta, hogy hamarosan minden kiderül, írja a Tanjug.

„Először a parlament alakul meg, utána pedig az SNS minden olyan pártot meghív, amelyek nem csak a kormányalakításban érdekeltek, hanem a közös politikai célok megvalósításában is‟, mondta Vučević, és hozzátette: elvárásai szerint néhány miniszter az új kormány megalakulása után is tisztségben marad.

Az SNS ülésén történt változásokkal kapcsolatban Vučević elmondta: az volt az elképzelésük, hogy megmutassák, a változás és a változékonyság elengedhetetlen Szerbia számára.

„A párton belül létezik egyfajta aggodalom, hogy a tagságunk, a helyi tisztviselők egy része ne legyen hatalomittas, és ne mozduljon el az elitizmus irányába, mert akkor elhagyják az SNS koncepcióját. Ez mindenekelőtt egy néppárt és nem egy elitista párt, nem engedhetjük meg, hogy megtörténjen az, ami a Demokrata Párttal történt 2008-ban. Teljesen elidegenedtek a néptől, a polgárok pedig megbüntették őket", mondta Vučević.

Az RTV körül kialakult tiltakozások kapcsán pedig elmondta: azután, hogy az egész igazgatóbizottságot leváltották és újat neveztek ki, az ottani eseményeknek nincs köze a politikához.

„Az RTV-ben történt leváltásoknak nincs köze az SNS győzelméhez. Hogyan hozhatnánk kapcsolatba? Az RTV-ben öt hónappal ezelőtt kezdődtek meg a változások. Milyen politikai akarat tud kihatni arra? Jogász szemmel nézve nem tudok párhuzamot állítani a két dolog között", mondta Vučević.

Az SNS alelnöke szerint a belgrádi Savamala negyedben történt törvénytelen házrombolások miatti tüntetések is politikai jellegűek, hiszen politikai céljaik vannak, még ha úgy is akarják feltüntetni, mint polgári tüntetést.

Vučević az SNS-ben betöltött új funkciója mellett is Újvidék polgármestere marad .

„Feltételezem, hogy megkapom a városi képviselők többségének támogatását. Az a cél, hogy befejezzek néhány befektetési projektet, közben pedig tárgyalnék a párttársaimmal arról, hogy ki legyen a következő polgármester-jelölt. 2016 júniusa után nem indulok többé a polgármesteri tisztségért", mondta Vučević.

Vajdaságban szerdán derült, napos idő várható, a hőmérséklet a keddinél is magasabb lesz. A legalacsonyabb hőmérséklet 16, a legmagasabb 35 fok körül alakul. Gyenge, helyenként mérsékelt keleti és délkeleti szél fúj, amely fokozatosan felerősödhet, emiatt a hatóságok fokozott óvatosságra intenek a tűzveszély...
2025. AUGUSZTUS 13.
[ 8:29 ]
A Palánkán és Verbászon tartott esti megmozdulásokon súlyos incidensek történtek, amikor a Szerb Haladó Párt (SNS) aktivistái tűzijátékokat és petárdákat dobtak a tiltakozó lakosokat és diákok közé. Verbászon több sérült is volt, köztük egy férfi, aki égési sérüléseket szenvedett a lábán. Elmondása szerint...
2025. AUGUSZTUS 13.
[ 8:18 ]
Kishegyesen már működik öntözőrendszer, amely valamivel több mint 5000 hektár mezőgazdasági területet fed le. A rendszer bővítésével további 2 000 hektárt terveznek öntözni, jelentette ki kedden Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter. „Ez a rendszer jelentős lépés a mezőgazdaság ellenálló képességének...
2025. AUGUSZTUS 12.
[ 19:57 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó