Mint minden évben, Horgoson és Martonoson egyazon időpontban, mindenszentek napján délután 3 órakor emlékeznek a két faluban ártatlanul kivégzett magyar áldozatokra, akiknek egyetlen bűne magyarságuk volt. Ebből az alkalomból ezúttal is megkoszorúzták a horgosi temetőben az emlékhelyet, illetve a martonosi üres, jelképes sírt.

A horgosi megemlékezés előtt Gutási Ákos katolikus plébános szentmisét mondott a temetői ravatalozónál, majd megáldotta és megszentelte az ártatlan magyar áldozatok emlékhelyét. Őt követően a horgosi Kárász Karolina Általános Iskola diákjai alkalmi összeállítással mutatkoztak be, majd Vass Zoltán helybeli történész mondott ünnepi köszöntőt.

„Szegedi kutatásaim során bukkantam rá az 1942-es újságok lapozgatása közben egy horgosi származású, híres ember nekrológjára, amelyben a szerző azt írta, hogy az ember háromszor hal meg. Először, amikor eltemetik, másodszor, amikor szerettei szívéből is kikopik emléke, harmadszor pedig, amikor besüppedt sírját belepi a gaz. (…) 1944 horgosi mártírjaira van még ki emlékezzen. Van egy mag, amely rendszeresen virágot tesz az emlékhelyükre és méltón emlékezik a falu egykori első emberére, Tillinkó Jánosra, hőn szeretett Virág apát plébánosra, a gyalázatosan elhunyt Reök Andor főispánra és a többiekre. (…) Eleink, mi tagadás, örültek a magyar hadsereg 1941-es bevonulásának, az újraegyesülésnek, de a sors csupán 3 és fél évet adott ennek a boldog korszaknak. (…) A '41-es virágvasárnap után sajnos gyorsan beköszöntött a '44-es halottak napja. (…) A történetet jól ismerjük. Sokan elmenekülnek, sokakat elüldöznek, másoknak a mártírhalál jut sorsul. Emlékük is üldözve lesz 45 évig. (…) Nekünk, ma élőknek kettős a feladatunk. Egyrészt emlékünkben meg kell őriznünk '44 hideg, vérgőzös őszét, másrészt őszintén hinnünk kell abban, hogy a modern ember képes tanulni múltbéli hibáiból. Mi, magyarok is és a velünk élő szerbek is. (…) A múlt sebeiért kölcsönösen meg kell bocsátanunk, de felednünk nem szabad!” - mondta egyebek mellett Vass Zoltán.

A horgosi megemlékezés végén a megjelentek az emlékhelyre helyezték a kegyelet virágait, majd közösen elénekelték a magyar himnuszt.

Martonoson Savelin Zoltán plébános egyházi megemlékezését követően Forró Lajos történész szólt az egybegyűltekhez, akinek nagyapja is a martonosi áldozatok között van, és aki már hosszú évek óta küzd a '44-es ártatlan magyar áldozatok rehabilitálásáért, a hozzátartozóknak járó állami kárpótlásért, de azért is, hogy mártírként odaveszett szeretteik holttestét a jeltelen sírokból végre a temetőben helyezhessék el.

„Tizedik alkalom ez, hogy itt beszélek, tizedik alkalom az, hogy itt az üres sírnál mondom el megemlékező gondolataimat és tizedik éve küzdünk szakadatlanul azért, hogy áldozatainkat végre méltó helyen, a temetőben helyezhessük örök nyugalomra. Sajnos ez a küzdelem még tart. (…) Azon gondolkodom, lehet-e a megbékélés jegyében megemlékezni. Egyik oldalról persze lehet, hiszen az 1944/45-ös megtorlásokkal kapcsolatban évekkel ezelőtt elindult valami. Ma már itt lehetünk, s közösen emlékezhetünk meg ártatlan áldozatainkról. Azóta sok eredményt sikerült elérnünk. (…) Másik oldalról úgy érzem, egy megbékélés jegyében tartott megemlékezéshez hiányzik valami. Nekünk, itteni magyaroknak, Kanizsán, Horgoson és Martonoson is nagyon fáj, hogy szeretteink még nincsenek tisztességesen eltemetve. A kanizsai áldozatok az erdőben, a horgosiak a Csárda alatt, a martonosiak pedig a töltés mellett, a Csurgónál vannak elföldelve. Pont úgy, mint a rablógyilkosok. (…) Azt gondolom, hogy a megbékélésnek mindenképpen feltétele a tisztességes kegyeletadás. (…) Az áldozatok hozzátartozóinak a nevében senkinek nincs joga megbékélésről beszélni. Mi, az áldozatok leszármazottai fogjuk kimondani a döntést” - emelte ki beszédében Forró Lajos.

Egy alkalmi szavalat elhangzását követően a martonosi áldozatok hozzátartozói, a jelenlévő közéleti személyiségek megkoszorúzták a '44-es martonosi áldozatok jelképes sírhelyét. A mindenszentek-napi ünnepi szentmisére a megemlékezés után a temető kápolnájában került sor.

Bödő Sándor