GazdaságKultúraMagazinTudományKözleményekKéptárSportOlvasók rovataImpresszumMarketing
2017. január 10. [15:35]

Magyarkanizsa: Képesség- és személyiségfejlesztési program az óvodában, iskolában

A projektet a község minden általános iskolájára kiterjesztenék a szervezők

Magyarkanizsa: Képesség- és személyiségfejlesztési program az óvodában, iskolában
Fotó: A projekthordozó archívuma
A program kivitelezői: Fehér Anikó és Mácsai Mónika

Szakmai tanácskozással zárult az a Képesség- és személyiségfejlesztés elnevezésű program, amelyet a projekt hordozója, a Magyarkanizsa Községbeli Szociális Védelmi Szolgáltató Központ a NIS Szerbiai Kőolajipari Részvénytársaság pályázati támogatásából valósított meg.

Mivel a program célcsoportja a 4 és 10 év közötti gyerekek voltak, partnernek a Gyöngyszemeink Iskoláskor Előtti Intézményt és a Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskolát kérte fel. A program céljait Fehér Anikó gyógypedagógus ismertette.

„Noha már tavaly tavasszal benyújtottuk pályázati dokumentumainkat, csak augusztusban derült ki, hogy nyertünk támogatást. Iparkodnunk kellett, ezért szeptemberben már el is kezdtük a munkát és az első félév végére befejeztük a négy hónapos program megvalósítását. Harminc gyereket kapcsoltunk be a programba, azokat, akiket maguk az oktatási intézmények jelöltek ki erre a célra. Olyan gyerekekkel dolgoztunk, akiknek például a játékszintje nem éri el az életkoruknak megfelelő szintet, esetleg túl visszahúzódóknak vagy túl agresszíveknek bizonyulnak a kortárs-közösségben, netán bizonyos ellenállást tanúsítanak valamelyik intézmény irányába, magyarul: nem szívesen járnak oviba vagy iskolába, esetleg otthon történt vagy történik velük olyasmi, amit életkoruknál fogva nem tudnak megfelelően feldolgozni. Ezeknek a kiküszöbölésére többféle módszert alkalmaztunk. Egyik a gyermek-pszichodráma módszere volt, de bevetettük a Világjátékkal való egyéni foglalkozásokat és a Winnicott-firkarajz módszerét is, amelyek átsegítik a kicsiket ezeken a kritikus élethelyzeteken.” mondta el a gyógypedagógus.

A pályázati célkitűzésekhez nem csak a gyerekekkel való foglalkozás tartozott, hanem azoknak a szabályzatoknak a kidolgozása is, amelyekkel koordinálják a képesség- és személyiségfejlesztő program alkalmazását. A központ ezek kidolgozására az önkormányzat egyik jogászát, Orosz Vass Mártát kérte fel, aki - figyelembe véve a gyógypedagógusok szakmai elvárásait - kidolgozta a szabályzatok szövegét.

Az általános iskolában az iskolapszichológus feladata a kisdiákok problémáinak feltárása és kezelése. Telek Krisztina, a magyarkanizsai Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola pszichológusa már szeptemberben bekapcsolódott a programba, hiszen annak indulásakor és befejezésekor is fel kellett mérnie a résztvevő gyerekek lelki állapotát, hiányolt képességeiknek időközben tapasztalt fejlődését.

„Menet közben nagyon sokat konzultáltunk a pályázatírókkal, a program levezetőivel, nevezetesen Mácsai Mónika és Fehér Anikó gyógypedagógusokkal, s mindig azon töprengtünk, hogy jó, ezt most megcsináljuk, de hogyan tovább, mi lehet a jövő. Semmiképp sem szerettük volna ugyanis, hogy ez a kiváló program tiszavirág életű legyen és ezzel az első négy hónappal véget is érjen. Arra a megállapításra jutottunk, hogy valamilyen formában a programot ki kell terjeszteni a község többi oktatási intézményére is, hiszen egyértelművé vált számunkra, hogy ennek a képesség- és személyiségfejlesztő programnak komoly jövője van.” - nyilatkozta Telek Krisztina. „Ebben az értelemben hoztuk tető alá ezt a zárótanácskozást is, amelyre meghívtunk szinte mindenkit, aki részt vesz a gyermekek életében. Gondolok itt elsősorban a gyermekorvosokra, hiszen ők azok, akik a szülők után elsőként kerülnek kapcsolatba a gyermekkel, ők azok, akik a hiányosságok feltárása esetén megfelelő preventív módszerekkel tudnak segíteni a gondokon, a későbbiek folyamán pedig képességeik fejlesztése céljából a megfelelő szakintézményekbe tudják irányítani a gyerekeket. Az óvónők ugyancsak nagyon fontos részei ennek a programnak, hiszen nem mindegy, hogy a képesség- és személyiségfejlesztésben az óvoda milyen szerepet tud felvállalni. Ez a kritikus időszak a születéstől a hat, hat és fél éves korig, amíg a gyermek beiskolázása megtörténik, nagyon fontos az általános iskolák számára is, elsősorban abból a szempontból, hogy utána maga az iskola is meg tudja valósítani a maga céljait és feladatait. Azokat az alapdolgokat, mint az írás, olvasás, számolás, összeadás, kivonás készségének vagy a különféle erkölcsi normáknak az elsajátítása, a szocializáció folytatása, később pedig a gyerekeknek a szélesebb társadalomba való beintegrálása.” - ismertette a pszichológus.

A tanácskozáson a már említettek mellett ott voltak az együttműködő óvoda és iskola pedagógusai, a Vöröskereszt képviselői, Csikós László, a Községi Tanács szociális- és egészségvédelemmel megbízott tagja valamint Kávai Szabolcs közoktatási tanácsos is. A résztvevők egyöntetűen megállapították, hogy Magyarkanizsa községben elsősorban összefogásra lenne szükség ennek a programnak a továbbviteléhez, hiszen megfelelő szakemberekben szerencsére nem szenved hiányt.

Bödő Sándor


2017. március 25. [22:20]

Dr. Deák Tibor belgyógyász-szakorvos lett Kishegyes újabb díszpolgára. Köszönő oklevelet kapott dr. Babcsányi Judit és a Kishegyesi Nagycsaládos Egyesület. 1769-ben, a... >>

2017. március 25. [19:33]

Tegnapra virradó éjszaka betörők jártak az újvidéki pszichiátriai klinikán, s metadont loptak, tudta meg nem hivatalosan a 021.rs internetes portál. Utóbb ezt -szintén... >>

2017. március 24. [21:37]

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat zentai kirendeltsége pénteken a sportcsarnokban tartotta meg sorrendben 13. állásbörzéjét, amelyen 27 zentai, három adai és két... >>



1 euró 123.94 dinár
1 dollár 115.11 dinár
100 forint 40.04 dinár
100 dinár 249.73 forint
Prosperitati Alapítvány
Prosperitati Alapítvány
Heti kérdés
Ön támogatná-e Szerbia csatlakozását a NATO-hoz?
Igen.
Nem.

A korábbi szavazásokat itt tekintheti meg!

Állati

- Mit kell adni a hasmenéses vízilónak?
- Utat.

Vajdaság Ma forditói szolgáltatása