Vajdaság
Hatalmas fejlődési lehetőség a vajdasági magyar diákszövetségek számára
Betűméret:             

A magyarországi Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) Külhoni Programja megszervezte az I. Kárpát-medencei Vezetőképzőt, a határon túli magyar egyetemista és diákszövetségek számára.

A kárpátaljai Makkosjánosiban megtartott képzésre Vajdaságból három szervezet érkezett, a Vajdasági Magyar Diákszövetség, a Vajdasági Ifjúsági Fórum és a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar Hallgatói Önkormányzata.

„A partnereink visszajelzése alapján azt láttuk, hogy szükség van a nagyobb létszámú képzésükre, hiszen az eddigi vezetői képzéseken csak szűk keretek között tudtunk mozogni, 20-25 fő tudott részt venni. Ugyanakkor látható volt, hogy a szervezeteknél hatalmas az igény arra, hogy egy teljes csapatot tudjunk különböző témákban fejleszteni‟, mondta Veres Márton, a Külhoni Program vezetője, majd hozzátette: 13 határon túli szervezetből összesen 81 képviselő érkezett az I. Kárpát-medencei Vezetőképzőre.

A Vajdasági Magyar Diákszövetség másfél éve működik együtt intenzíven a HÖOK-kal.

„Merem azt mondani, hogy az itt résztvevő diákszövetségi tagok éveket ugranak a fejlődésben, mert azt a tudást, amit itt rendkívül jó képzők által, illetve a többi diákszervezettel történő kommunikáció által megszereznek, azt a szervezetünkben tevékenykedve esetleg több év alatt tudták volna megszerezni. Ez rendkívüli lerövidíti a fejlődési időt, és ezáltal sokkal gyorsabban tud a diákszervezetünk is fejlődni‟, mondta Sóti Attila, a Vajdasági Magyar Diákszövetség elnöke.

A vezetőképzőn öt szekcióban folyt a munka. Az alapozó szekcióban a szervezetekbe újonnan bekerült tagok megismerkedhettek több határon túli szervezet képviselőjével, illetve a HÖOK munkásságával. Az utánpótlás-kiépítés szekcióban résztvevők felmérhették saját szervezetük erősségeit és gyengeségeit, hogy később meg tudják határozni az ott dolgozó tagok szerepét. A sport- és egészségügy szekcióban többek között a sport, mint közösségszervező erő szerepét vizsgálták. A rendezvény és kommunikáció szekcióban a rendezvénymarketing, illetve a kapcsolatteremtés fontosságával foglalkoztak. A vezetői és gazdasági szekció résztvevői a vezetői önismeretről, a csoportdinamikáról és a csoport hatékonyságáról tudhattak meg többet.

A HÖOK Külhoni Programja a tervek szerint jövőre még nagyobb létszámmal szervezi meg a Kárpát-medencei vezetőképzőt, a mostani 81 helyett 150-160 fő részvételével.

Kurcinák Árpád

Palicsra látogat Lázár János - illusztráció
2025. JÚLIUS 30.
[ 9:37 ]
Nem felel meg a valóságnak az, hogy vészesen fogy a magyar diákok száma. Az őszre parlmanet elé kerülő tankönyvtörvény pedig kifejezetten kedvez a kisebbségi oktatásnak. Egyebek között ezekről a témákról beszélt szokásos kedd reggeli interjújában a Szabadkai Magyar Rádió reggeli műsorában dr. Pásztor Bálint, a VMSZ...
2025. JÚLIUS 29.
[ 17:56 ]
Tomislav Žigmanov, a Tartományi Kormány alelnöke temesvári munkalátogatása második napján ellátogatott a Dositej Obradović nevét viselő szerb gimnáziumba, ahol aláírták azt a szerződést, amely egymillió dinárt biztosít tantermek felújítására és tanszerek beszerzésére. A tanárok és a szerb közösség képviselői...
2025. JÚLIUS 29.
[ 16:52 ]
Zombor város területén a szezon előrehaladtával idén is felhívással fordultak a lakossághoz, különösképp a mezőgazdasági termelőkhöz, hogy tartsák be a parlagfű irtására vonatkozó önkormányzati rendeleteket – ellenkező esetben súlyos bírságokat kaphatnak az érintettek. A közlemény szerint a gyomnövényt el kell...
2025. JÚLIUS 29.
[ 13:40 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó