Nagy Lajos karcolatai látszólag az állatokról szólnak, de valójában mindig az emberek tulajdonságait, viselkedését állítják pellengérre. Humoros, rövid, csattanós írásokról lévén szó, a kritika se annyira bántó.

A farkas címűben így ír: „A farkas vadállat. Azaz nem is olyan vad. Sőt talán szelídnek is mondható. Legalábbis Einstein relativitáselmélete alapján…Az emberekhez…viszonyítva pedig a farkas valóságos kis árvácska, ibolya és gyöngyvirág, sőt árvalányhaj vagy tejbegríz…”

A vadállat – vad ember párhuzamra épül A medve egyik gondolata is: „A medve vadállat, ami annyit jelent, hogy távol él az emberektől, viszont az emberek azért vadak, mert nem élnek egymástól távol…”

Az emberiségről általában igen lesújtó Nagy Lajos véleménye. A sün című karcolat bevezető mondatai is tanúskodnak erről: „A sün, miképpen népies neve: a sündisznó is mutatja, a disznófélék családjához tartozik, ahova vele együtt még a házidisznó, a béka, a bolha, a légy, a kukac és az ember is tartoznak.”

A szegény emberekről gyakran ír, nem mindig kritikus éllel. „A pincebogár és a városi szegény ember közt eleinte némely tudósok hasonlatosságot véltek fennforogni, később azonban más tudósok kimutatták, hogy ez a hasonlatosság nem forog fenn, mert ellenkezőleg, a két brans között jelentékeny különbség van: a pincebogár szívesen lakik a pincében, a városi szegényember pedig, ha nem is szívtelenül, de legalábbis a legnagyobb fokú muszáj következtében.” (A bogár)

A tudósokkal is sokat foglalkozik. „A hangya élettartama eddig még ismeretlen. Egy igen kiváló természettudós egyszer meg akarta állapítani, s e célból figyelni kezdett egy fűszál árnyékában fekvő hangyát. Két évig figyelte, de akkor megunta a további figyelést, és megfigyelésének eredményéről írt egy hetveníves munkát, amelyben kimutatta, hogy a hangya legalább két évig okvetlenül elél. Később azonban egy másik, még kiválóbb természettudós kimutatta, hogy az első számú kiváló tudós megfigyelése értéktelen, mert hitelesen megállapította, hogy az általa megfigyelt hangya már a megfigyelés első pillanatában döglött volt.” (A hangya)

A nyelvészeket, nyelvújítókat is ostorozza. „A kolibri neve indián eredetű, magyar neve nincsen, ami sajnálatos fogyatékossága a magyar nyelvnek, s egy elkövetkezendő nyelvzsenire vár a kolibri magyar nevének megalkotása, s annak leleményességétől és ízlésétől függ, hogy a kolibrit magyarul a csalogány szó mintájára kicsigénynek, vagy netán kis röpke mit ugroncnak, vagy netalántán – színei alapján – piroscsagos zöldkékénynek, esetleg amerikai röpparánynak fogják-e nevezni.” (A kolibri)

Nagy Lajos többször ír a gazdag emberekről (A milliomos-állat a nagy „Brehm” új kötetéből, vagy A magyar földbirtokos). Korának megfelelően a szegény ember ellentéteként az uzsorásokat és a munkaadókat említi: „(a szúnyognak) van egy hosszú, vékony szívókája, amelyet tövig döf az áldozata bőrébe, s azzal szívja a vérét, sok uzsorás és munkaadó megirigyelhetné.” (A szúnyog)

A társadalmi osztályoktól független gyarló emberi tulajdonságokról ír a legtöbbet.

A „falusi liba” ostoba lányt, nőt jelent, a „vén tyúk” durva kifejezést pedig idős nőre használják. A lúd című karcolatban ezt a humorforrást aknázza ki Nagy Lajos: „A fiatal lúd neve liba, ami annál különösebb, mert a tizenhat esztendős falusi libákat, ha megöregszenek, nem lúdnak, hanem vén tyúknak nevezik.”

„A gólya egy madár, két gólya két madár. Két gólya és három csirkefogó, az öt jómadár.” Humoros hatást vált ki a csirkefogó = ’haszontalan, semmirekellő ember’, illetve a jómadár = ’csibész, mihaszna gazfickó’ rokon értelmű kifejezések használata a valódi madár (gólya) társaságában.

És a madaraknál maradva, a sasról a következőképpen ír a karcolat szerzője: „A sas igen bátor madár, a nálánál gyengébb állatokat, amelyek védekezni képtelenek, halálukat megvető bátorsággal végzi ki, és eszi meg,…” A ’halált megvető bátorság’ olyan nagy bátorságot jelent, amely a legcsekélyebb félelmet sem ismeri. Persze, a személyrag cseréje (a halálukat, nem a saját halálát veti meg!) és a gyenge, védtelen állatokat támadó ragadozó madár összevetése mosolyt csal az arcunkra.

Legyeskedik az a férfi, aki udvarlóként sokat forgolódik valaki körül, truccol, aki sokat duzzog, dacoskodik, ellenkezik. Ezeket a jelentéseket használja ki Nagy Lajos A légy és A strucc című karcolataiban.

„Vannak szerelmes természetű legyek, amelyek szép asszonyok körül legyeskednek.”

(A strucc) kedvenc tulajdonsága a struccolás, amit úgy csinál, hogy bedugja fejét a homokba, és nem törődik semmivel.”

Az 1920-as évektől sokat változott (fejlődött?) a világ. De Nagy Lajos karcolatait olvasva, mi, emberek nem is változtunk nagyon sokat!