Gazdaság
A szeder lett június legdrágább gyümölcse, kilója 1.600 dinár volt Belgrádban
Betűméret:             

A májusban még 1.000–1.500 dináros kilónkénti árral a legdrágább gyümölcs címet viselő cseresznye után júniusban ezt a „dicsőséget” a szeder vette át. Egy belgrádi piacon a szeder kilónkénti ára 1.600 dinár volt. Noha már javában tart a szezon, az árak továbbra sem csökkennek.

Az idei cseresznye szezonja savanyú szájízt hagyott maga után mind a termelőkben, mind a vásárlókban. A termelők a gyenge termés miatt magas árakkal próbálták kompenzálni a veszteségeket. A vásárlók pedig a magas árak miatt darabszámra vásárolják a gyümölcsöt.

„A legnagyobb terméskiesés a kajszi és a cseresznye esetében történt. Egyes régiókban 30-tól akár 80 százalékos csökkenést is tapasztaltunk Szerbia különböző részein. Nyugat-Szerbiában például akár 80 százalékos visszaesés is volt az előző évhez képest” – nyilatkozta Duško Bodroža, a Gazdaságtudományi Intézet munkatársa.

Mindez elkerülhetetlenül hatással van az árakra is. A statisztikai hivatal adatai szerint tavaly június első hetében a kajszi kilója 300, az őszibaracké 250 dinár volt, míg idén ezek ára 500 dinárra nőtt – ez ráadásul a hipermarketekben mért, kedvezőbb ár, tájékoztat az RTS.

„Több mint 200 hazai beszállítóval dolgozunk együtt, és éves szinten mintegy 60.000 tonna hazai gyümölcs és zöldség kerül a polcainkra. Ha azonban gyenge a termés, vagy az időjárási körülmények kedvezőtlenek, akkor importálunk, főként Görögországból” – mondta Milica Rakovac, a Delhaize vállalati kommunikációs vezetője.

A végső számvetés még hátravan, de a fagy, a virágzáskori jégeső, majd a jelenlegi aszály miatt egyes becslések szerint a meggy a szokásos mennyiség 40, a málna pedig 30 százalékát fogja adni. Az import sem lesz egyszerű: a hideghullám elérte Romániát, Bulgáriát, Moldovát is, és különösen súlyosan érintette Észak-Macedóniát.

A szélsőséges időjárási körülmények miatt a szakértők az ellenállóbb fajtákra való átállást javasolják.

Szerbiában az elkövetkező hét napban az eurodízel maximális kiskereskedelmi ára változatlan marad, míg az euro prémium BMB 95 benzin ára három dinárral csökken – közölte ma a Bel- és Külkereskedelmi Minisztérium. Az eurodízel literje továbbra is 194 dinárba kerül, míg a benzin literenkénti ára 178 dinár lesz. Az...
2025. JÚLIUS 4.
[ 13:03 ]
Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter ma rendkívüli ülést tartott a közép-szerbiai szarvasmarha-tenyésztők egyesületével, amelyen a termelők komoly aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy egyes tejfeldolgozók visszaélhetnek piaci helyzetükkel. Felmerült a gyanú, hogy mesterségesen tüntetnek fel tejfelesleget, illetve...
2025. JÚLIUS 4.
[ 10:53 ]
Az idei év második negyedévére vonatkozó adóbevallási határidő minden olyan szerbiai magánszemély számára, akik megbízási szerződés alapján végzett munka, valamint szerzői és kapcsolódó jogokból származó jövedelem után önadózással fizetnek adót – azaz szabadúszók –, július 1-jétől július 30-áig tart –...
2025. JÚLIUS 2.
[ 22:07 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó