Gazdaság
Đedović: Folytatódnak a diplomáciai egyeztetések a Szerbiai Kőolajipari Vállalat ügyében
Betűméret:             

Szerbia továbbra is intenzív diplomáciai tárgyalásokat folytat annak érdekében, hogy elfogadható és fenntartható megoldás szülessen a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) helyzetére – jelentette ki Dubravka Đedović Handanović bányászati és energetikai miniszter. Elmondása szerint az illetékes minisztériumok, valamint Aleksandar Vučić köztársasági elnök az idei évben komoly diplomáciai erőfeszítéseket tett, amelyek eredményeként eddig nyolc alkalommal sikerült meghosszabbítani a NIS működési engedélyét.

A miniszter hangsúlyozta: a konkrét egyeztetéseket elsősorban maga a Szerbiai Kőolajipari Vállalat folytatja a többségi tulajdonosával, a Gazpromnyefttel annak érdekében, hogy olyan megoldás szülessen, amely lehetővé teszi az amerikai szankciók feloldását. A kormány – mint fogalmazott – figyelemmel kíséri a folyamatot, és készen áll arra, hogy megértse az előttük álló határidőket, különösen az üzemanyag- és energiahordozó-ellátás biztonságának fenntartása érdekében.

Đedović Handanović kiemelte: Szerbia számára alapvető cél az energetikai biztonság megőrzése, és bízik abban, hogy a következő hetekben végleges megoldás körvonalazódik. Olyan döntést szeretnének, amely egyszerre védi az ország érdekeit és erősíti Szerbia megbízható befektetői környezetét. Mint mondta, az állam nem kíván olyan országok sorába tartozni, amelyek önkényesen elvonják a befektetők vagyonát, hanem felelős, kiszámítható partnerként akar fellépni.

A miniszter rámutatott arra is, hogy az energiahordozók ellátása ma már elsőrendű nemzetbiztonsági kérdés. Véleménye szerint a globális válságok és geopolitikai átrendeződések idején az energetika az a terület, ahol a nemzetközi erőviszonyok, érdekek és szövetségek leginkább tetten érhetők. Szerbia helyzetét különösen nehezíti, hogy – saját hibáján kívül – az amerikai szankciók miatt immár közel két és fél hónapja gyakorlatilag nincs biztosított nyersolaj-ellátása, ami komoly kihívás elé állítja az ország energiaellátásának stabilitását.

Az idén is nőtt Vajdaság népszerűsége a turisták körében. Az év első kilenc hónapjában csaknem 562 ezer látogató érkezett a tartományba, ami 7,2 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. A vendégek összesen több mint másfél millió éjszakát töltöttek el a vajdasági...
2026. OKTÓBER 31.
[ 20:41 ]
Bár december 11-éig meghosszabbították a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) működési engedélyét, továbbra sem biztos, hogy sikerül hosszú távú megoldást találni a vállalat helyzetére. A szakértők szerint a legfontosabb feladat az ország folyamatos üzemanyag-ellátásának biztosítása, miközben a nemzetközi...
2026. OKTÓBER 31.
[ 15:58 ]
Hosszú sorok alakultak ki az ALTA Bank újvidéki, Felszabadulás sugárúti fiókja előtt, miután a Szerb Nemzeti Bank október 31-én megvonta a pénzintézet működési engedélyét. A közösségi oldalakon megjelent felvételeken az látható, hogy az ügyfelek a pénzükhöz próbálnak hozzájutni. Az ALTA Bank közölte, hogy a...
2026. OKTÓBER 31.
[ 8:50 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó