Gazdaság
Mali: A nemzeti stratégia elsősorban fejlesztési terv, 48 milliárd euró nagyberuházásokra
Betűméret:             

A szombaton bemutatott nemzeti stratégia elsősorban egy fejlesztési terv, s ez a legátfogóbb, legambiciózusabb program, amelyet eddig a polgárok elé tártak, és amely 2035-ig 48 milliárd euró befektetést irányoz elő, jelentette ki ma Siniša Mali pénzügyminiszter.

„2030-ig 17 milliárd euró befektetésről van szó, majd további 31 milliárdról 2035-ig, összesen közel 50 milliárd euró nagyberuházásról, tehát olyan beruházásokról, amelyeknek növelniük kell Szerbia minőségét, fejleszteniük kell az infrastruktúránkat, hogy ezekben az években valami jobbat, biztonságosabbat és egy jobb jövőt építsünk, elsősorban gyermekeink számára. A program elsősorban a növekedésre irányul” – mondta az RTS reggeli műsorában.

Hozzátette, hogy Szerbiának fel kell gyorsítania a növekedést, annak ellenére is, hogy jelenleg a nyugat-balkáni régióban Szerbia növekszik a leggyorsabban.

„Még gyorsabban kell növekednünk, vagyis a bruttó hazai termékünknek, amely mindannak az értéke, amit Szerbiában szolgáltatások és áruk formájában megtermelnek, mert ez az előfeltétele a bérek, nyugdíjak, minimálbérek további növekedésének és mindennek, ami Szerbia polgárai számára fontos. 2012-ben a GDP 35 milliárd euró volt, tavaly majdnem 90 milliárd. Ezzel a programmal, ezzel a beruházással 130 milliárd euró fölé szeretnénk jutni” – hangsúlyozta.

Elmondta, hogy ha ezt az egy főre jutó GDP-re vetítjük, Szerbiában jelenleg az egy főre jutó GDP több mint 13 500 euró, míg 2012-ben 4870 euró volt. Kiemelte, hogy a cél az, hogy 2035-re elérjék a 20 ezer eurót.

„Ezért állunk most elő ezzel a programmal, amely nem csupán számokról szól. Aleksandar Vučić elnök világosan kijelentette: első és alapvető célunk a béke és a stabilitás, és ez az én üzenetem ma Szerbia minden polgára számára. Amikor tegnap azt mondtuk, hogy erősíteni akarjuk a hadsereget, azt nem azért tesszük, hogy bárkit megtámadjunk, hanem mert ez identitásunk, szabadságunk és szuverenitásunk megőrzésének fő pillére, és végső soron elrettentés bármilyen agresszióval szemben. Tehát el akarunk kerülni minden konfliktust, és egyszerűen biztonságos jövőt akarunk biztosítani gyermekeinknek” – mondta.

Hangsúlyozta, hogy Szerbia az Európai Unió tagja szeretne lenni, és úton is van afelé, hogy azzá váljon.

„Látni akarjuk, mit kell még tennünk, milyen reformokat kell végrehajtanunk – és ezeket már végre is hajtjuk –, hogy ebben sikeresek legyünk, hogy a lehető legjobb módon az egységes piac részévé váljunk, ugyanakkor a schengeni övezet részévé is, mindannak a részévé, ami hozzájárulhat országunk további növekedéséhez és fejlődéséhez” – üzente Mali.

Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Szerbia nem hagyhatja ki a további beruházásokat a gyorsvasutakba, a vasútvonalak felújításába, az új vasútvonalak építésébe, az energetikába, a mezőgazdaságba, az egészségügybe, az oktatásba, valamint a mesterséges intelligenciába, vagyis az ország életszínvonalának további emelésébe.

Mali elmondta, az a cél, hogy Szerbiában 2030-ig a minimálbér legalább 760 euró legyen, az átlagbér pedig 1700 euró.

A Világbank 175 millió eurós hitelt hagyott jóvá a szerbiai gázinfrastruktúra fejlesztésének első szakaszára – közölte Dubravka Đedović Handanović ügyvezető bányászati és energiaügyi miniszter. A beruházás egy szélesebb körű fejlesztési program első lépése, amelynek keretében új gázvezetékek és...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 13:19 ]
A fűtési idény közeledtével egyre többen szerzik be a téli tüzelőt Szerbiában, az árak azonban több termék esetében magasabbak a tavalyinál. A tűzifa köbméteréért a fatelepeken már 10 ezer dinár feletti összeget is elkérnek, miközben a pellet tonnánkénti ára akár az 50 ezer dinárt is elérheti. A szén ára ezzel...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 10:45 ]
Jelentős különbség alakult ki Szerbiában a munkából származó jövedelmek és a nyugdíjak között. A Köztársasági Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alap legfrissebb adatai szerint augusztusban az átlagnyugdíj 56.813 dinár volt. Összehasonlításként: a júniusi nettó átlagkereset 120.401 dinárt tett ki, vagyis az átlagos...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 9:30 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó