Gazdaság
Szerbia energiaellátása stabil, haladnak a NIS-ről szóló tárgyalások
Betűméret:             

Dubravka Đedović Handanović energiaügyi miniszter a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttségével folytatott egyeztetésen kijelentette: Szerbia energiahelyzete stabil, annak ellenére, hogy a világ ismét energiaválsággal és ellátási zavarokkal néz szembe.

A miniszter szerint az ország biztosítani tudja az üzemanyag-ellátást: a dízeltartalékok jelenleg mintegy 89 napra elegendők, a finomító termelése pedig közel maximális szinten, havi 330 ezer tonnán áll. Hangsúlyozta, hogy az állam célja az ellátás zavartalanságának fenntartása és az üzemanyagárak kordában tartása, ezért korábban 40 ezer tonna dízelt bocsátottak a piac rendelkezésére az állami tartalékokból.

A NIS jövőjével kapcsolatban a miniszter elmondta: haladnak a tárgyalások Magyarországgal a tulajdonosi szerkezet átalakításáról. Jelenleg a részvényesi megállapodás részleteit egyeztetik, miközben párhuzamosan zajlanak egyeztetések a vevő és az eladó között, valamint az amerikai hatóságokkal is. A hétvégén Oroszországban is tárgyalt egymással a Mol és a Gazprom Neft.

Elakadtak az NIS orosz tulajdonrészének eladásáról szóló tárgyalások, ezért az OFAC időt adott az NIS-nek arra, hogy áttörést érjen el és megállapodásra jusson. A folyamat összetett, ezért nem várható megoldás a következő tíz napban, de elegendő lehet, hogy az OFAC előrelépést lásson a tárgyalásokban –...
2026. JÚNIUS 7.
[ 12:41 ]
Az amerikai pénzügyminisztérium Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatala (OFAC) június 16-áig meghosszabbította a magyar Mol engedélyét a Szerbiai Kőolajipari Vállalatban (NIS) lévő többségi orosz tulajdonrész megvásárlásáról szóló tárgyalások folytatására – közölte a vállalat a Budapesti Értéktőzsdén. A Mol...
2026. JÚNIUS 6.
[ 22:02 ]
A Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) körüli bizonytalanság egyik legnagyobb kockázata a gazdasági instabilitás erősödése – jelentette ki Milojko Arsić, a belgrádi Közgazdaságtudományi Kar professzora. Szerinte a legrosszabb forgatókönyv az lenne, ha nem születne megállapodás az orosz fél és a magyar Mol között,...
2026. JÚNIUS 6.
[ 18:17 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó