Gazdaság
Kostreš nyilvánosságot követel a NIS-ről szóló tárgyalások ügyében
Betűméret:             

Bojan Kostreš, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga – Vajdaságiak (LSV) elnöke levelet küldött Magyar Péternek, Magyarország leendő miniszterelnökének, amelyben a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) orosz tulajdonrészének esetleges értékesítésével kapcsolatos tárgyalások átláthatóságát sürgette. Kostreš azt kérte, hogy hozzák nyilvánosságra a Mol és az érintett felek közötti egyeztetések feltételeit, valamint a lehetséges megállapodás részleteit.

Az LSV elnöke szerint a szerbiai nyilvánosság jelenleg semmit sem tud a tárgyalások konkrét tartalmáról. Úgy fogalmazott: a hatóságok nem közölnek információkat az árról, a leendő tulajdonos kötelezettségeiről, a garanciákról vagy a stratégiai következményekről. Kostreš szerint a polgároknak joguk van tudni, milyen feltételek mellett kerülhet sor az ország egyik legfontosabb energetikai vállalatának tulajdonosi átrendeződésére.

Kostreš levelében arra is kitért, hogy sajtóinformációk szerint Szerbia maga is érdeklődött a NIS orosz részvénycsomagjának megvásárlása iránt, sőt elővásárlási joga is lehetett volna, ezt azonban az orosz fél nem támogatta. Az LSV vezetője hangsúlyozta: nem ellenzi a szerb–magyar együttműködést vagy a piaci megoldásokat, ugyanakkor elfogadhatatlannak tartja, hogy az ország energiarendszerének jövőjéről zárt ajtók mögött döntsenek.

Mintegy 4000 milliárd forintos keret áll rendelkezésre jövőre a magyar gazdaság fejlesztésére, ennek része 700 milliárd forint költségvetési forrás, 900 milliárd forint európai uniós támogatás, valamint a Magyar Fejlesztési Bank és az Eximbank hitelprogramjai - mondta a gazdasági és energetikai miniszter a Kossuth rádió...
2026. NOVEMBER 2.
[ 9:02 ]
Ideiglenes felügyelet alá helyezte az északmacedón központi bank a szerbiai Alta Bank bitolai leányvállalatát, és heti 10 ezer dinárban korlátozta az ügyfelek pénzfelvételét, miután a szerb jegybank pénteken visszavonta az anyabank működési engedélyét - közölte a szkopjei jegybank vasárnap. Trajko Szlaveszki...
2026. NOVEMBER 1.
[ 22:17 ]
Az idén is nőtt Vajdaság népszerűsége a turisták körében. Az év első kilenc hónapjában csaknem 562 ezer látogató érkezett a tartományba, ami 7,2 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. A vendégek összesen több mint másfél millió éjszakát töltöttek el a vajdasági...
2026. OKTÓBER 31.
[ 20:41 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó