Gazdaság
Mali: Šabacon másfél hónapon belül elkészül az első humanoidrobot-gyár
Betűméret:             

Másfél hónapon belül elkészülhet Šabacon az első humanoidrobot-gyár, ahol évente 1000–2000 robotot gyártanának, az év végéig pedig megnyílhat a robotok betanítására szolgáló tréningközpont is – jelentette be Siniša Mali első miniszterelnök-helyettes és pénzügyminiszter a Tanjugnak nyilatkozva.

A pénzügyminiszter azt mondta, a projekt több szakaszból áll. Az első a gyártás beindítása, ezt követi a robotok betanítása, majd a harmadik szakaszban a mesterséges intelligencia beépítése. Mali szerint a humanoid robotok sokféle feladatot elláthatnak: kávét főzhetnek, italokat készíthetnek, recepciósként dolgozhatnak szállodákban, de a katonai iparban is lehetnek felhasználási lehetőségeik.

– Amikor elkészül egy robot, be is kell tanítani. Ezek a robotok sok mindenre képesek lehetnek, a kávéfőzéstől és italkészítéstől kezdve a szállodai recepciós munkáig, nem beszélve a hadiipari lehetőségekről – fogalmazott Mali.

A miniszter szerint a mesterséges intelligencia kulcsszerepet kap majd, mert a robotok tanulnak, fejlődnek, és a világ adatközpontjaiból származó tudás alapján egyre gyorsabban és hatékonyabban tudnak majd dolgozni. Korábbi nyilatkozatában Mali azt is mondta, hogy a humanoid robotok a 2027-es belgrádi Expo szakkiállításon is szerepet kapnak.

A Világbank 175 millió eurós hitelt hagyott jóvá a szerbiai gázinfrastruktúra fejlesztésének első szakaszára – közölte Dubravka Đedović Handanović ügyvezető bányászati és energiaügyi miniszter. A beruházás egy szélesebb körű fejlesztési program első lépése, amelynek keretében új gázvezetékek és...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 13:19 ]
A fűtési idény közeledtével egyre többen szerzik be a téli tüzelőt Szerbiában, az árak azonban több termék esetében magasabbak a tavalyinál. A tűzifa köbméteréért a fatelepeken már 10 ezer dinár feletti összeget is elkérnek, miközben a pellet tonnánkénti ára akár az 50 ezer dinárt is elérheti. A szén ára ezzel...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 10:45 ]
Jelentős különbség alakult ki Szerbiában a munkából származó jövedelmek és a nyugdíjak között. A Köztársasági Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alap legfrissebb adatai szerint augusztusban az átlagnyugdíj 56.813 dinár volt. Összehasonlításként: a júniusi nettó átlagkereset 120.401 dinárt tett ki, vagyis az átlagos...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 9:30 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó