Gazdaság
Mali: Őszre várható a költségvetés módosítása, a beruházások a tervek szerint haladnak
Betűméret:             

A költségvetés módosítása idén is várhatóan szeptemberben vagy októberben történik meg, hogy az esetleges többletforrásokat oda csoportosítsák át, ahol a legnagyobb szükség van rájuk – jelentette ki Siniša Mali első miniszterelnök-helyettes és pénzügyminiszter.

„Már négy-öt hónap áll mögöttünk. Még négy hónap van hátra ahhoz, hogy lássuk, milyen eredményeket érünk el, és hogy amennyiben többletbevétel keletkezik, azt hová és milyen módon osszuk szét. A polgárok azonban már tudják, hogy ezt mindig ugyanazon elvek szerint tesszük: ha van többletpénz, azt azokhoz irányítjuk, akiknek a legnagyobb szükségük van a segítségre, vagyis az alacsony jövedelműekhez, illetve olyan új beruházásokra fordítjuk, amelyek tovább javítják a szerbiai polgárok életminőségét” – mondta Mali a Tanjugnak.

A pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy ebből a szempontból nem éri majd meglepetés a polgárokat, az állam pedig továbbra is betartja valamennyi szabályt és az IMF-fel kötött megállapodást, hogy egyrészt megőrizze a makrogazdasági stabilitást, másrészt biztosítsa a hazai gazdaság gyorsabb fejlődését.

Mali hozzátette, hogy valamennyi projekt megvalósítása jelenleg a tervek szerint halad.

„A válság ellenére egyetlen projektet sem állítottunk le. A költségvetési bevételek beszedése a tervezettnél kedvezőbben alakul, különösen az adók esetében. A gazdasági aktivitás nem állt le, a kereskedelem és az adóbevételek beszedése továbbra is folyamatos. Az adóból származó bevételek mintegy 22 milliárd dinárral haladják meg a tervezettet” – nyilatkozta Mali a Tanjugnak.

A Világbank 175 millió eurós hitelt hagyott jóvá a szerbiai gázinfrastruktúra fejlesztésének első szakaszára – közölte Dubravka Đedović Handanović ügyvezető bányászati és energiaügyi miniszter. A beruházás egy szélesebb körű fejlesztési program első lépése, amelynek keretében új gázvezetékek és...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 13:19 ]
A fűtési idény közeledtével egyre többen szerzik be a téli tüzelőt Szerbiában, az árak azonban több termék esetében magasabbak a tavalyinál. A tűzifa köbméteréért a fatelepeken már 10 ezer dinár feletti összeget is elkérnek, miközben a pellet tonnánkénti ára akár az 50 ezer dinárt is elérheti. A szén ára ezzel...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 10:45 ]
Jelentős különbség alakult ki Szerbiában a munkából származó jövedelmek és a nyugdíjak között. A Köztársasági Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alap legfrissebb adatai szerint augusztusban az átlagnyugdíj 56.813 dinár volt. Összehasonlításként: a júniusi nettó átlagkereset 120.401 dinárt tett ki, vagyis az átlagos...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 9:30 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó