Gazdaság
Szeptember elsejétől emelkedik az áram ára
Betűméret:             

Szeptember elsejétől 6,5 százalékkal emelik a háztartások és a kisfogyasztók számára a kilowattóra átlagárát Szerbiában, értesült az RTS.

A szeptember 1-jei áremeléssel a kilowattóránkénti átlagár 8.144 dinár lesz, az új árat tartalmazó számlák októberben érkeznek majd meg.

A villamosenergia-árak emelését az Energetikai Ügynökség is jóváhagyta.

„Az EPS közvállalat kérésére az Energetikai Ügynökség tanácsa a mai ülésen hozzájárult a garantált ellátású áram áráról szóló döntéshez”, közölte az ügynökség.

Mint fogalmaztak, a szabályozott áron garantált ellátásra jogosult fogyasztók – a háztartások és a kisfogyasztók – számára az áram átlagárát az engedélyezett maximális bevétel, és az ezen fogyasztóknak értékesített villamosenergia becsült mennyisége alapján határozták meg.

Aleksandar Vučić köztársasági elnök ma kijelentette, hogy az áram árának emelkedése nem veszélyezteti a polgárok életszínvonalát, még a legszegényebbekét sem.

Közölte: a válság legnagyobb terhét az állam akarja magára vállalni, és hozzátette, most a tőzsdén 540 euró körül mozog az áram ára megawattóránként, nálunk viszont csaknem 14-szer alacsonyabb a polgárok számára.

David Beckham is csatlakozott a brit milliárdosok klubjához, mégpedig az egykori sportsztárok közül elsőként. A The Sunday Times című vasárnapi brit lap 1989 óta minden év tavaszán összeállítja listáját - Rich List - a Nagy-Britanniában élő leggazdagabbak becsült vagyonáról. A most 38. alkalommal elkészített...
2026. MÁJUS 15.
[ 18:43 ]
A következő hét napban is 223 dinárba kerül egy liter euródízel, a 95-ös benzinért pedig 191 dinárt kell fizetni a szerbiai töltőállomásokon. A Szerbiai Rádió és Televízió beszámolója szerint az árak nem változtak az előző héthez képest. Nem változnak az üzemanyagárak Szerbiában: a következő hét napban egy...
2026. MÁJUS 15.
[ 13:07 ]
Pontosan egy év múlva, 2027. május 15-én kezdődik Belgrádban az Expo 2027 szakosított világkiállítás, amely augusztus 15-éig tart majd „Játék az emberiségért – sport és zene mindenkinek” mottóval. A szervezők ma elindították az ExpoPlaymakers önkéntesplatformot is, amelyre 20 ezer segítőt várnak. Pontosan egy év...
2026. MÁJUS 15.
[ 12:18 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó