Gazdaság
Újabb támogatás a termelőknek Magyarkanizsán 
Betűméret:             

Magyarkanizsa önkormányzata folytatja a támogatások biztosítását a község mezőgazdászainak. A második kör szerződéseit írták hétfőn alá a Városháza nagytermében. A hat támogatási vonal kapcsán 54 sikeres pályázat összesen 1,3 millió dinár támogatásban részesült. Vass Zoltán, a Községi Tanács mezőgazdasággal megbízott tagja nyilatkozott a pályázat eredményeiről.

- Pályázati kiírásunk egy van egy évben, ez májusban jelent meg, viszont kettő alkalommal írunk alá szerződéseket. Általában nyár végén, ősz elején van az, amikor betelik az első kettő nagyobb volumenű pályázatunknak a listája, és akkor a sikeres pályázókkal aláírjuk a szerződéseket, hogy minél gyorsabban ki is tudjuk őket fizetni, hiszen megvásárolták már a kívánt dolgokat. A kisebb összegű pályázási vonalak esetében november 15-ig van a beadási határidő és ilyenkor november végén, december elején szokott lenni egy második szerződésaláírás. Ma 54 termelővel tudunk szerződést aláírni, mintegy 1,3 millió dinár teljes összegben, és mindezt hat különböző pályázati lehetőségre tudták kihasználni a termelői.

- Milyen pályázati vonalak voltak ebben a körben?

- Az elhullott jószágok teteme elszállításának a támogatása, a mesterséges megtermékenyítésnek a támogatása, a biotermelésnek a támogatása, a méhészeknek a méhészeti eszközök beszerzéséhez való hozzájárulás, valamint útjavításra és kamattámogatásra lehetett pályázati pénzeket igényelni.

- A jövő év folyamán esetleg szeretnék-e majd bővíteni ezen vonalak számát?

- Nagy az esélye, hogy bővíteni tovább már nem fogjuk a pályázati vonalakat, hiszen így is, ha megnézzük a község mezőgazdasági keretét, és megnézzük a szomszédos községét, akkor a miénk már így is nagyon szélesre tárt kapu. Én azt hiszem, hogy ebből a hat vonalból jövőre ötöt fogunk tudni megtartani, valamint a kettő nagyobb mindenképp megmarad.

- Mekkora volt az érdeklődés az elmúlt évekhez képest az idén, csökkent vagy nőtt?

- A nagyobb pályázatokra töretlenül nagy és egyre nagyobb az érdeklődés, a kisebbek esetében viszont picivel kisebb az érdeklődés az elmúlt évekhez viszonyítva. Mi magunk is vizsgáljuk ennek az okát. A kamattámogatást, mint egy újdonságot vezettük be, hisz előtte éveken keresztül kamatot nem támogattunk, viszont a 2022-es év nagyon nehéz gazdasági év volt, és úgy gondoltuk, hogy azok a termelők, akik hitelből szeretnék a következő évet finanszírozni, azoknak a teljes összegű kamattámogatást nyújtani fogjuk, viszont erre nagyon kicsi volt az érdeklődés, és emiatt nem is tudtuk teljes egészében kihasználni a rendelkezésre álló eszközöket - mondta Vass Zoltán.

A magyarkanizsai Kiss Róbert családja generációk óta foglalkozik mezőgazdasággal. Most a szarvasmarhák mesterséges megtermékenyítésének a támogatására pályáztak, ami 16 ezer dinár.

A martonosi Toša Matić a földesutak karbantartását szeretné majd társaival elvégezni. A jó utak a mezőgépek állapotára is kihatnak, kevesebb lesz a meghibásodás, ugyanakkor jó utakon gyorsabban haladhatnak, így időt is megtakarítanak.

Németh Ernő
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Olcsóbb lett a benzin - illusztráció
2025. ÁPRILIS 25.
[ 12:35 ]
Szerbia gazdasági növekedése 2025-ben várhatóan 3,5%, míg 2026-ban 3,9% lesz, ami meghaladja a fejlődő európai és közép-ázsiai gazdaságok átlagát, ahol a növekedés lassulására számítanak, és az idei, valamint a jövő évi átlagos növekedés 2,5% körül alakulhat – áll a Világbank ma közzétett regionális gazdasági...
2025. ÁPRILIS 24.
[ 10:48 ]
Donald Trump szerint Kína esetében jelentősen csökkennek a behozatali vámok a jelenlegi 145 százalékos szintről, amint sikerül megkötni a megállapodást. Az amerikai elnök erről újságírók előtt beszélt kedden, azt követően, hogy a pénzügyminiszter a vámvitában "deeszkalációs" lépéseket említett, jelenti az...
2025. ÁPRILIS 23.
[ 9:44 ]
A Tesla vezérigazgatója, Elon Musk bejelentette, hogy csökkenti szerepét Donald Trump amerikai elnök adminisztrációjában, különösen a „Kormányzati Hatékonysági Osztály” (DOGE) nevű kezdeményezés keretében, miután a Tesla profitja és bevételei visszaestek 2025 első negyedévében. A Tesla tegnap közölte, hogy az...
2025. ÁPRILIS 23.
[ 7:58 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó