Gazdaság
Seničić: A legkeresettebb úti célok nem változtak, de az árak 5–15 százlékkal magasabbak
Betűméret:             

Aleksandar Seničić, a Szerbiai Utazási Irodák Nemzeti Szövetségének (YUTA) igazgatója ma kijelentette, hogy a nyári utazási csomagok iránt nagy az érdeklődés, és már hagyományosan legkeresettebb úti célok között van Görögország, Törökország és Montenegró, az árak viszont az előző évhez képest 5–15 százalékkal magasabbak.

Seničić a Tanjug hírügynökségnek elmondta, hogy a legkedvezőbb nyaralási csomagokat már októberben érdemes lefoglalni a következő évre, mivel akkor akár 50 százalékos kedvezmények is elérhetők a jelenlegi árakhoz képest.

„Az érdeklődés igen nagy, ahogy minden évben. Hagyományosan a leglátogatottabb és legjelentősebb úti cél mindenekelőtt Görögország, ahova idén is közel egymillió szerbiai turista utazik, ezt követi Montenegró, Törökország, Egyiptom, Tunézia, Spanyolország, Olaszország, Bulgária és Horvátország. Vannak kisebb úti célok is, amelyek évről évre megjelennek, mint amilyen Albánia vagy Ciprus, ahol szintén megfordulnak a szerbiai turisták, de nem olyan nagy számban” – tette hozzá Seničić.

Mintegy egy százalékkal növelheti Európa termelékenységét a mesterséges intelligencia a következő öt évben, ugyanakkor tovább mélyítheti az egyenlőtlenségeket, növelheti az elektromos hálózatokra nehezedő terhelést és Európa külföldi technológiáktól való függőségét – áll a Nemzetközi Valutaalap (IMF)...
2026. SZEPTEMBER 19.
[ 15:57 ]
Szeptember 27-éig meghosszabbította a szerb kormány az üzemanyagokra vonatkozó jövedéki adó 25 százalékos csökkentését. Az erről szóló határozat a Hivatalos Közlönyben jelent meg. Siniša Mali, az ügyvezető kormány pénzügyminisztere közölte, hogy az intézkedés legalább további egy hétig marad érvényben....
2026. SZEPTEMBER 19.
[ 13:56 ]
Továbbra sem tudni, mikor fizetik ki a gazdáknak a hektáronként 17 ezer dináros vetőmag-támogatást – közölte Nagy Miklós, a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének elnöke. Mint mondta, erre Dragan Glamočić mezőgazdasági minisztertől sem kaptak konkrét választ. Nagy a Beta hírügynökségnek elmondta, hogy a...
2026. SZEPTEMBER 18.
[ 21:24 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó