Kárpát-medence
Renée Zellwegert is bevonnák a székely petíció kampányába

Magasabb fokozatba kapcsolt a székely petíció nemzetközi kampánya, amelybe megpróbálják bevonni Renée Zellweger kétszeres Oscar- és négyszeres Golden Globe-díjas amerikai színésznőt, producert is - ismerteti a keddi Magyar Nemzet.

Pesty László kampányfőnök a lapnak elmondta: a Svédországban élő, a székely ügyért küzdő magyarság kereste meg a petíció kapcsán a helyi számi kisebbség vezetőit, hogy a közreműködésüket kérjék az aláírásgyűjtéshez. A kérdés a Számi Parlament elé is eljutott. A svédországi magyar és számi kisebbség egyeztetésén pedig az merült fel, hogy mivel Renée Zellweger édesanyja is számi, együtt keresik meg a világhírű amerikai színésznőt, és kérik a segítségét a kampányban. Erre a támogatásra nagy szükség lenne, mert az Írdalá.hu kampánycsapata és az őket segítő erők számára a legnagyobb feladat, hogy ismertté tegyék a székely petíciót Európában.

A tavaly május 7-én indult aláírásgyűjtésen ugyanis összegyűlt az egymillió szignó, de a törvényben meghatározott limitet csak három államban - Magyarországon, Romániában és Szlovákiában - érték el, további négyben nem sikerült ezt teljesíteni. Így a több mint egy hete újraindult és november 7-ig tartó aláírásgyűjtésben a legfőbb feladat az, hogy legalább további négy országban meglegyen a kellő számú támogató. (MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Szabad Emberek Pártjának (POL) színeiben száll versenybe egy újabb mandátumért a szeptemberi önkormányzati választásokon Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere - közölte kedden az UH.ro helyi internetes újság. Gálfi Árpád és támogatói péntekre hirdettek sajtótájékoztatót, hogy bemutassák a...
2020. AUGUSZTUS 11.
[ 20:16 ]
El kell érni, hogy minden magyar gyerek minden nap mozogjon, mert ezzel jelentősen javítható az egészségügyi állapotuk - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán. Potápi Árpád János hozzátette: Magyarországon az elmúlt tíz évben sokat tettek ezért, hogy a...
2020. AUGUSZTUS 11.
[ 11:11 ]
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) választási koalíciók tagjaként próbál önkormányzati tisztségeket szerezni az erdélyi Beszterce-Naszód és Hunyad megyében a szeptemberi önkormányzati választásokon. A Krónika napilap hétfői cikkében közölte: hogy Beszterce-Naszód megyei és a Beszterce városi...
2020. AUGUSZTUS 10.
[ 12:22 ]
Beolvasás folyamatban