Világ
Juncker és May jogilag kötelező erejű biztosítékokban egyezett meg az ír pótmegoldás ügyében
Betűméret:             

Jogilag kötelező erejű biztosítékokat fogadott el a brit belpolitikai konfliktus alapját képező, úgynevezett ír-északír pótmegoldás ügyében hétfő éjszakai strasbourgi találkozóján Theresa May brit kormányfő és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, és ezek lehetővé tehetik az Egyesült Királyság rendezett európai uniós kiválását.

A röviddel éjfél előtt tartott közös sajtótájékoztatón Juncker elmondta, hogy nem nyitották újra a londoni parlament által már elutasított kiválási szerződést, a kötelező erővel bíró jogi instrumentum csupán kiegészíti azt.

Kiemelte, egyeztetett az ír miniszterelnökkel, aki közölte, kormánya kész támogatni a megállapodást, illetve beszélt Donald Tuskkal, az Európai Tanács elnökével, akit arra kért, hogy terjessze fel jóváhagyásra az egyezményt a március 21-22-i EU-csúcson, amennyiben megszavazzák Londonban az egyezményt.

Megerősítette, hogy a pótmegoldás aktiválására kizárólag legvégső esetben kerülhet sor, és akkor is csak addig lenne hatályban, amíg szigorúan szükséges. "Puszta biztosítékról van szó, se többről, se kevesebbről" - fogalmazott.

Élesítése esetén bármelyik félnek joga lesz egyoldalúan kilépnie az egyezményből, amennyiben a másik fél rosszhiszeműen jár el - húzta alá.

"A politikában néha van második esély, és az számít, hogy ezzel mihez kezdünk, mert harmadik esély nem lesz, ha elbukik a ratifikáció. (...) Világos a választás: vagy ez a megállapodás, vagy talán egyáltalán nem lesz Brexit" - jelentette ki Juncker a brit törvényhozás tagjainak üzenve.

Mint hangsúlyozta, ha a brit parlament megszavazza az egyezményt, akkor az EU kész azonnal megkezdeni a jövőbeli kapcsolatokról szóló tárgyalások előkészítését.

"Meggyőződésem, hogy ez a legjobb megoldás, de attól még ez szomorú nap Európa számára" - tette hozzá.

May üdvözölte ezen "feljavított" megállapodást, azonban arról számolt be, hogy kormánya emellett egyoldalú nyilatkozatot is el fog fogadni, amelynek értelmében a szigetországot "semmi nem akadályozhatja meg abban", hogy adott esetben deaktiválja a backstop-záradékot, amennyiben nincs esély annak kiváltására egy új szerződéssel. Hozzátette, az efféle nyilatkozatok gyakoriak az államok által kötött nemzetközi szerződések ratifikációjakor.

Leszögezte azonban, az új biztosítékok önmagukban is garantálják, hogy az Európai Unió ne próbálhassa tartós vámuniós viszonyrendszerbe kényszeríteni az Egyesült Királyságot. Amennyiben ezt teszi, akkor az ország választottbírósághoz fordulhat, s ha ez megállapítja a szerződésszegést, akkor az ország beszüntetheti a pótmegoldás végrehajtását.

Mint elmondta, arra is kitértek, hogy akármi is váltja fel a pótmegoldást, nem kell pontosan lemásolnia az abban szereplő vállalásokat. Továbbá megegyeztek, hogy jogilag kötelező formába öntik a Juncker és Tusk korábbi közös levelében szereplő megállapításokat, illetve hasonló módon kinyilvánítják azon szándékukat, hogy azonnal megkezdik a munkát az alternatív megoldásokról.

Theresa May közölte, kedden ő maga is részletesebben ismerteti az elfogadott pontokat, és Geoffrey Cox, a brit kormány jogi főtanácsosa is bemutatja álláspontját.

A brit parlament alsóháza a januári nagyarányú elutasítás után kedden szavaz másodjára a kiválási egyezményről. A szakértők megosztottak abban, hogy a most elért kompromisszum vajon elegendő lesz-e a képviselők többségének megnyeréséhez. Egyesek szerint az új biztosítékok valódi változást jelentenek, mások inkább csak a helyzet kozmetikázásának tartják őket.

Sokan attól tartanak az Egyesült Királyságban, hogy bár mindössze egyfajta biztosítékról van szó az ír-északír határellenőrzés újbóli bevezetésének elkerülésére, a novemberben tető alá hozott Brexit-szerződésbe foglalt backstop-rendelkezés miatt az ország esetleg végleg "beleragadhat" egy vámuniós viszonyrendszerbe az EU-val. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

„Teljes képtelenségnek” nevezte Vlagyimir Putyin azokat az állításokat, amelyek szerint Oroszország megtámadná Európát – számolt be a Strana nyomán a Mandiner.hu. A Lengyelország, a Baltikum és Csehország elleni esetleges támadásról szóló szavak az országok lakosságának megtévesztésére szolgálnak – tette hozzá...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 8:24 ]
Öten meghaltak egy autóbusz-balesetben egy német autópályán Lipcse közelében – számolt be róla a BBC brit hírügynökség. A hírek szerint az autóbusz jobbra fordult a forgalmas A9-es autópályán, mielőtt az oldalára dőlt volna. Meg nem erősített jelentések szerint a FlixBus járata Berlinből indult útnak. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 22:44 ]
A világon egyedül Ukrajna nem ítélte el a békés polgárok legyilkolását a krasznogorszki Crocus City Hall kulturális központban - jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján. "Gyakorlatilag az egész világ határozottan elítélte a terrortámadást. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 20:13 ]
Beolvasás folyamatban