Világ
Év végére épülhet fel Fico
Betűméret:             

Év végére épülhet fel Robert Fico szlovák miniszterelnök, aki ellen valamivel több mint egy hete fegyveres merényletet követtek el, közölte Ján Richter, a kormánypárti Smer parlamenti képviselője.

Az állapota még mindig nagyon súlyos. Abban kell reménykedni, hogy nem jön közbe valami váratlan

– vélekedett Richter a szlovák közmédia vasárnapi műsorában az Új Szó szemléje szerint, amelyet a 24.hu idéz.

A képviselő szerint Fico súlyos sérüléseket szenvedett, amikor Nyitrabányán egy kihelyezett kormányülés alkalmával öt lövést adott le rá egy merénylő, ezért felelőtlenség a gyors visszatérésére számítani. Csak a rehabilitációja legalább fél évet vehet igénybe, mondta Richter.

Eközben a besztercebányai F. D. Roosevelt Egyetemi Kórház, ahol Ficót ápolják, kiadott egy hivatalos közleményt a miniszterelnök állapotáról. Ebben azt írták:

"Fico egészségi állapota megfelel a várakozásoknak, hétfőn ellenőrző vizsgálatokon fog részt venni. Fico ellen május 15-én követtek el merényletet. Az elkövető, a 71 éves Juraj Cintula a saját fegyverével lőtt a kormányfőre, aki ezután életmentő műtéten esett át, állapota sokáig kritikus volt. A merénylő később azt mondta: azért támadt rá Ficóra, mert nem értett egyet a kormány politikájával, ám utólag elismerte, hogy elfogadhatatlan, amit tett."

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Óriási tűz pusztít Kaliforniában - illusztráció
2024. JÚNIUS 16.
[ 16:12 ]
Rendőrkommandó bevetése vetett véget egy terrorizmusért elítélt rabok által elkövetett túszejtésnek egy előzetes letartóztatási központban Rosztov-na-Donu városban, a bűnözőket "likvidálták" - közölte vasárnap az orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat (FSZIN) sajtószolgálata. A központban...
2024. JÚNIUS 16.
[ 14:28 ]
Az Egyesült Államok több mint másfél milliárd dollárt ajánlott fel Ukrajna számára humanitárius segélyként és az energiaellátás javítására - jelentette be Kamala Harris alelnök szombaton, amikor találkozott Volodimir Zelenszkij elnökkel a Svájcban rendezett békekonferencián. Az alelnök bejelentése szerint 824...
2024. JÚNIUS 16.
[ 9:32 ]
Nyolc izraeli katona életét vesztette egy robbanás következtében a Gázai övezet déli részén – közölte szombaton az izraeli hadsereg. Korábban a Hamász palesztin iszlamista szervezet fegyveres szárnya arról tájékoztatott, hogy harcosai megtámadtak egy izraeli páncélozott járművet, és megöltek, illetve megsebesítettek...
2024. JÚNIUS 16.
[ 7:11 ]
Beolvasás folyamatban