Az elmúlt napokban tovább fokozódott a feszültség India és Pakisztán között, miután mindkét ország kölcsönös rakéta- és dróntámadásokkal vádolja a másikat. A konfliktus jelenlegi állása szerint mindkét nukleáris hatalom hadseregei fokozott készültségben vannak, és a diplomáciai rendezés lehetősége egyre távolibbnak tűnik.
A pakisztáni hadsereg szóvivője szombatra virradó éjszaka rendkívüli televíziós bejelentést tett, amelyben azt állította, hogy India hat ballisztikus rakétát indított, de azok mind indiai területen csapódtak be. A rakétákat állítólag az észak-indiai Adampurból lőtték ki, és Amritsar város térségében érték földet – számolt be a Reuters.
Az indiai hatóságok hivatalosan nem kommentálták a rakéták kilövését, azonban Amritsar kerületi biztosa vészhelyzeti SMS-ben figyelmeztette a lakosságot, hogy tartsák be az elsötétítési és óvintézkedéseket.
A The Guardian beszámolója szerint Pakisztán szombat hajnalban válaszcsapást indított, miután azzal vádolta Indiát, hogy korábban három fontos katonai támaszpontját támadta meg rakétákkal: Nur Khan, Murid és Shorkot bázisokat.
A pakisztáni hadsereg szerint a legtöbb rakétát sikerült semlegesíteni.
A válaszcsapás – melynek kódneve „Bunyan Ul Marsoos” (arab kifejezés, jelentése: „ólomfal”) – indiai katonai infrastruktúrát vett célba, köztük a pathankoti légibázist, a BrahMos rakéta tárolót és az udhampuri légi támaszpontot.
Több indiai városban, köztük Srinagarban, robbanások és légvédelmi tevékenység zaját lehetett hallani.
A konfliktus eszkalációjának jeleként Pakisztán lezárta saját légterét, és rendkívüli ülést hívott össze a nukleáris fegyverek kezeléséért felelős Nemzeti Parancsnoki Hatóság részvételével.
India szerint Pakisztán az elmúlt napokban több száz drónt küldött át a határon, melyek közül sok katonai bázisokat, városokat és vallási helyszíneket, köztük gurdwarákat és keresztény templomokat vett célba.
Az indiai hadsereg állítása szerint ezek többségét sikerült megsemmisíteni, de a Punjab állambeli Ferozepurban három civil megsérült – számolt be a The Guardian.
India válaszul szintén dróntámadásokat hajtott végre pakisztáni katonai létesítmények ellen.
A konfliktus kiéleződésének hátterében egy május eleji indiai légicsapás áll, amely során 31 pakisztáni civil halt meg – állítja Iszlamabad –, válaszul egy korábbi, India által Pakisztánhoz kötött, 25 hindut és egy idegenvezetőt megölő kasmíri támadásra.
A Geo News információi szerint India jelentős haditengerészeti erőket vont össze a Pakisztánhoz közeli arab-tengeri térségben, köztük repülőgép-hordozóval, rombolókkal és fregattokkal. A flotta jelenleg körülbelül 700 km-re tartózkodik Pakisztán partjaitól, de a beszámolók szerint a BrahMos rakéták hatótávolságának kihasználásához még közelebb kellene húzódniuk.
A pakisztáni haditengerészet volt ellentengernagya, Faisal Shah kijelentette: a haditengerészet is teljes készültségben van, és készen áll minden „indiai kalandor akció” visszaverésére.
A The Guardian szerint az Egyesült Államok külügyminisztere, Marco Rubio telefonon beszélt a pakisztáni vezérkari főnökkel, és a helyzet azonnali deeszkalációját sürgette. Az USA felajánlotta segítségét a béketárgyalások újraindításában.
Pakisztán külügyminiszter-helyettese, Ishaq Dar szerint azonban India semmilyen nyitottságot nem mutatott a diplomáciai rendezés iránt, ezért „nem maradt más választás, mint a katonai válasz”.
A G7 azonnali önmérsékletre szólította fel Indiát és Pakisztánt
Maximális önmérsékletre szólították fel a G7 csoportot alkotó országok külügyminiszterei szombaton a súlyosbodó fegyveres konfliktusban álló Pakisztánt és Indiát, és sürgették a feleket, hogy kezdjenek közvetlen párbeszédet a feszültség csökkentésének érdekében.
Közös közleményében az Egyesült Államok, Kanada, Franciaország, Németország, Olaszország, Japán és az Egyesült Királyság külügyminisztere, továbbá az Európai Unió külpolitikai főképviselője annak fontosságát hangoztatta, hogy a két fél a konfliktus békés rendezése felé haladjon – írja az MTI.
Elítélték egyúttal a vitatott hovatartozású Kasmír indiai részén a múlt hónapban turisták ellen elkövetett támadást, amely miatt súlyosan kiéleződött a feszültség a két ország között.
„A feszültség azonnal csökkentésére szólítunk fel, és arra bátorítjuk a két országot, hogy folytassanak közvetlen párbeszédet a békés rendezésről” – áll a közleményben.
Pakisztán szombaton azt közölte, hogy India ismét pakisztáni katonai támaszpontok ellen intézett légicsapásokat, más területek mellett a főváros, Iszlámábád körzetében is. A hadsereg szóvivője élő televíziós bejelentkezésben sorolt fel három támaszpontot, amelyet frissen ért támadás.
Hozzátette, hogy a pakisztáni légvédelemnek köszönhetően a csapások többsége nem ért célt.
Nem sokkal később a pakisztáni hadsereg közleményben jelentette be, hogy válaszul megtámadott három katonai bázist Indiában. Sehbaz Sarif miniszterelnök szombatra összehívta a nemzetbiztonsági tanácsot, amely egyebek között az ország atomfegyvereiről is rendelkezik.
A szerdán különösen élessé vált konfliktusban a két fél közlései szerint már legalább 48-an meghaltak, írja a hirado.hu.



Nincs hozzászólás. Legyen az első!