Világ
Vlagyimir Putyin: Oroszország kész tovább tárgyalni Ukrajnával
Betűméret:             

Oroszország kész egy újabb tárgyalási fordulót tartani Ukrajnával, esetleg Isztambulban, bár a tárgyalás helyében és időpontjában még meg kell állapodni - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz államfő Minszkben pénteken újságíróknak nyilatkozva.

Az orosz elnök szerint a két fél által a korábbi tárgyalásokon benyújtott javaslatok homlokegyenest ellenkezők egymással, de reményét fejezte ki, hogy a folytatólagos párbeszéd segít szűkíteni a szakadékot.

Az Eurázsiai Gazdasági Unió csúcstalálkozójának szünetében nyilatkozva Putyin kijelentette, hogy a két fél tárgyalói állandó kapcsolatban vannak. Hozzátette, hogy Oroszország kész visszaadni további 3000 ukrán katona holttestét, írja az MTI.

Az elnök arról is beszélt, hogy stabilizálódásnak indultak az Oroszország és az Egyesült Államok közötti kapcsolatok, és azt mondta, hogy a javulás Donald Trump amerikai elnök erőfeszítéseinek köszönhető.

Szvitlana Hrincsuk ukrán energetikai miniszter szerdán benyújtotta lemondását, amely döntés összefüggésben áll az energetikai ágazatban zajló nagyszabású korrupcióellenes eljárással. „Benyújtottam a lemondásomat. A pozíció soha nem volt öncél számomra. Hálás vagyok Volodimir Zelenszkij elnöknek, Ukrajna...
2025. NOVEMBER 12.
[ 19:38 ]
Az orosz védelmi minisztérium közlése szerint az orosz fegyveres erők elfoglalták a donyecki régióban, Pokrovszktól délkeletre fekvő Szuhij Jar települést. A tárca szerdai jelentése szerint a hadművelet során az ukrán hadsereg kilencszer próbálta meg visszafoglalni a térséget, de mindegyik kísérletet visszaverték. Az...
2025. NOVEMBER 12.
[ 17:18 ]
A megélhetési költségek folyamatos emelkedése miatt Horvátországban minden ötödik munkavállaló kénytelen másodállást vállalni – derül ki a Moj Posao, az ország legnagyobb álláskereső portáljának friss felméréséből. A kutatásban 690-en vettek részt, közülük 21 százalék jelenleg is másodállásban dolgozik,...
2025. NOVEMBER 12.
[ 13:38 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó