Világ
Donald Trump még súlyosabb támadásokat helyezett kilátásba új célpontokkal
Betűméret:             

Donald Trump amerikai elnök szombatra még súlyosabb támadásokat helyezett kilátásba Irán ellen, eddig nem támadott célpontok ellen is, miután az amerikai és az izraeli erők – megfogalmazása szerint – már eddig is „agyba-főbe verték” az országot.

Az elnök a saját közösségi oldalán, helyi idő szerint reggel közzétett bejegyzésében a „Közel-Kelet vesztesének” nevezte Iránt, és megerősítette, hogy megadást vár el Teherántól; ellenkező esetben – fogalmazott – „teljes összeomlás” következik.

„Komoly megfontolás tárgya a teljes megsemmisítés, végzetes következményekkel. Irán gonosz viselkedése miatt olyan területek és személyek is célponttá válnak, amelyek és akik eddig a pillanatig nem voltak azok” – írta Donald Trump.

Az elnök egyúttal arról is beszélt, hogy Irán az amerikai–izraeli katonai nyomás hatására bocsánatkérést választott közel-keleti szomszédaival szemben. Arra utalt, hogy Maszúd Peszeskján iráni államfő bejelentette: leállítják a környező országok elleni támadásokat.

Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter szintén további katonai csapásokat helyezett kilátásba iráni célpontok ellen. A Fox Business gazdasági televíziónak pénteken este adott interjújában arról beszélt: miután Irán katonai téren kudarcot vallott, megpróbálhatja „a gazdasági kártyát” kijátszani, például a Hormuzi-szoroson áthaladó hajóforgalom akadályozásával. A szoroson békeidőben a világ kőolajszállításának mintegy ötöde halad át.

A konfliktus kirobbanása után a biztosítók felmondták az érintett tengeri szállítmányok biztosítását, ezért Trump a héten bejelentette: az amerikai kormány kockázati garanciát vállalhat ezekre a szállításokra, és a jövőben amerikai hadihajók kísérhetik az olajszállító tankerhajókat a szoroson keresztül.

Szombaton katonai tiszteletadás mellett fogadják annak a hat amerikai katonának a holttestét a delaware-i Dover légibázison, akik Kuvaitban vesztették életüket egy iráni légitámadásban a háború első napjaiban. A háború első amerikai áldozatainak fogadásán Donald Trump és felesége is részt vesz. (MTI)

Újabb fordulat történt a katasztrofális választási eredmények után politikai túléléséért küzdő Keir Starmer brit miniszterelnök történetében. A brit Munkáspártban már nemcsak a kormányfő távozása, hanem az Egyesült Királyság Európai Unióba való visszaléptetésének terve is komolyan felmerült a Starmer székére...
2026. MÁJUS 21.
[ 9:40 ]
Az Európai Unió szerdára virradóra megállapodott abban, hogy végrehajt egy kereskedelmi egyezményt az Egyesült Államokkal, amellyel valószínűleg sikerül elkerülni Donald Trump amerikai elnök fenyegetését, miszerint további késlekedés esetén büntető vámokat vezet be. A tárgyalófelek több mint ötórányi tárgyalást...
2026. MÁJUS 20.
[ 21:31 ]
A horvátországi Híd (Most) párt parlamenti frakciója és Josip Jurčević független képviselő szerdán bejelentette, hogy a büntető törvénykönyv módosítását kezdeményezik, amivel bevezetnék a tényleges életfogytiglani börtönbüntetést az élet és testi épség elleni legsúlyosabb bűncselekmények esetében európai...
2026. MÁJUS 20.
[ 19:58 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó