Kultúra
Szenteleky-emléknap Szivácon
Betűméret:             

2016. augusztus 20-án, szombaton, folytatva a két világháború között kialakult hagyományt, Szivácon az idén is összegyűlnek a vajdasági magyar irodalmi élet képviselői, hogy megemlékezzenek Szenteleky Kornélról, az íróról és irodalomalapítóról, áll a Szenteleky Napok Tanácsa szerkesztőségünkhöz eljuttatott tájékoztatójában.

A megemlékezés, akárcsak a korábbi években, szentmisével kezdődik, amelyet 10 órai kezdettel a sziváci katolikus templomban Horváth Endre plébános szolgáltat. A misén a kúlai Szent György-templom Szent Cecília kórusa egyházi énekeket és zsoltárokat énekel Vendel Gyöngyi vezetésével.

A szentmise után az emléknap résztvevői virágot helyeznek el Szenteleky Kornél sírján.

Ezt követően a Szenteleky Kornél Művelődési Egyesület nagytermében bemutatják Faragó Kornélia Idők, terek, intenzitások című kötetét, a szerzővel Patócs László beszélget. Majd Gazsó Hargita Juhász Erzsébet nemrégiben magyarul és szerbül megjelent Határregény című könyvéről értekezik.

20-án ülést tart a Szenteleky Napok Tanácsa is.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Elhunyt Bicskei István - illusztráció
2025. ÁPRILIS 27.
[ 15:39 ]
Egy magyar rendező, Kenyeres Bálint No.3 (The Spectacle) című rövidfilmjét beválogatták a jövő hónapban rendezendő 78. cannes-i filmfesztivál hivatalos rövidfilmes programjába – jelentették be a szervezők pénteken. A 4781 benevezett rövidfilmből 11 versenyezhet az Arany Pálmáért, amelyet a május 24-i díjkiosztó...
2025. ÁPRILIS 25.
[ 16:53 ]
Április 23-án nyílt meg a Szabadkai Városi Múzeum vendégkiállítása a magyarkanizsai Dobó Tihamér képtárban, amely Almási Gábor (1911-1994) szabadkai szobrászművész alkotásait mutatja be, azzal az utazó pannókiállítással együtt, amelyet a szabadkai múzeum a Magyar Nemzeti Tanács támogatásával valósított meg tavaly a...
2025. ÁPRILIS 25.
[ 14:12 ]
Szabadtéri programok, valamint a különféle tájak magyar népzenéje mellett szerb, görög és román muzsikát bemutató gálaműsor is várja a közönséget május 3-án, a táncház napján Budapesten, a Liszt Ferenc téren és a Zeneakadémián. A táncház napja a Liszt Ferenc téren veszi kezdetét 14 órakor szabadtéri...
2025. ÁPRILIS 24.
[ 10:20 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó