Kultúra
Fődíjat nyert Indonéziában az Álom hava
Betűméret:             

Az indonéziai Szellem, Vallás és Képzelet (Festival for Spirituality, Religion, and Visionary) elnevezésű nemzetközi fesztiválon a Bicskei Zoltán rendezte Álom hava c. magyar-szerb történelmi játékfilm a fődíjak egyikét, a legjobb nemzetközi játékfilm nagydíját nyerte el. A fesztivált november 10-14. között tartják Bali szigetén.

Az idei év tavaszán mutatták be a magyar-szerb koprodukcióban készült, Vajdaságban forgatott Álom hava c. játékfilmet a magyarországi mozik. A film a törökdúlta Bácskában játszódik és egy totális pusztulás utáni szellemi utazás, amelyben a szereplők megpróbálják újraépíteni otthonukat, civilizációjukat. Első ízben jelenik meg magyar filmben Attila király. Mellette jelenésként Mátyás és László királyok keretezik a drámai történetet. A film szereplői: Szilágyi Nándor, Kovács Frigyes, Székely B. Miklós, Barkó György, Tóth Anita, Horváth László, Dánielffy Zsolt, Csendes László, Mercs László, Dr. Papp Lajos és mások. A film producerei az újvidéki Arbos Kft. (Siniša Bokan) és a budapesti Lumiere Kft. (Csincsi Zoltán, Kriskó László). Operatőr Jovan Milinov. A filmet írta és rendezte Bicskei Zoltán.

Az Álom hava filmet meghívták a 6. Újdelhi Nemzetközi Filmfesztiválra is, amelyet december 4-e és 9-e között rendeznek meg.

Bővebb információ az indonéz fesztiválról itt olvasható: http://www.internationalfilmfestivals.org/SRV/winners_iffsrv.htm

SzekerEST: Vajdasági fémofferek - illusztráció
2026. JÚNIUS 1.
[ 11:53 ]
Száznégy éves korában elhunyt Edgar Morin francia szociológus és filozófus, az úgynevezett összetett gondolkodás elméletének megalkotója - tudatta családja szombaton az AFP hírügynökséggel. A baloldali beállítottságú gondolkodó egy világszerte elismert életművet hagy maga után, amelynek lényege a hagyományos...
2026. MÁJUS 30.
[ 17:42 ]
Önkénteseket toboroz az Interetno fesztiválhoz, évadzáró gálaműsort tart a Fabula Rasa Színjátszó Grund, közösségi táncestet szervez a régi népkörösök számára, valamint népművészeti évadzáróval várja a közönséget júniusban a szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központ. A hónap első programjára június...
2026. MÁJUS 29.
[ 13:44 ]
A Vajdasági Írók Egyesülete idén Oláh Tamás költőnek, teatrológusnak és dramaturgnak ítélte oda a Koncz István-díjat. Oláh Tamás 1990-ben született Zentán. Magyar nyelv- és irodalomtanári diplomáját az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karán szerezte, majd színháztudományi diplomát szerzett a budapesti...
2026. MÁJUS 27.
[ 18:44 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó