Kultúra
Bácskossuthfalva: Papp Dániel íróra emlékeztek
Betűméret:             

A Moravicai Értelmiségi Fórum (MÉF) a falu szülötte Papp Dániel író, újságíró születésének 150. évfordulója jegyében szervezett szakmai konferenciát. A MÉF székházának a falán egy emléktáblát is elhelyeztek, így tisztelegve a fiatalon elhunyt író emléke előtt.

A tábla leleplezését követően az Echo Gyermek- és Ifjúsági Központban zajlott a tudományos tanácskozás, majd a rendezvényhez köthető pályázatok eredményhirdetése is. Elsőként Nagy Tibor történész számolt be arról a kalandos, számos meglepetést tartalmazó kutatási folyamatról, aminek során Papp Dániel szülőházát igyekezett beazonosítani. Ninkov Kovacsev Olga művészettörténész Papp Dániel kortársáról, Dudits Androrról (1866-1944) értekezett, aki a topolyai Sarlós Boldogasszony-templom főoltárképének a festője, de Budapesten, az Országház delegációs termének a falán látható koronázási jelenetet is ő maga festette. Dr. Ispánovics Csapó Julianna ezt követően Papp Dániel prózájának női sorsairól értekezett.

A rendezvény keretében kihirdették az idei fogalmazás-, esszé- és novellaíró pályázat, valamint a rajzpályázat eredményeit is. A 3. és 4. osztályosoktól érkezett, közel száz képzőművészeti alkotást a Forró Krisztián, Forró Natália és Győrfi Anna összetételű bizottság bírálta el. Első lett Engi Annabella és Bacsó Csenge, második helyezést ért el Kiss Emili és Kelemen Márk, harmadik helyezett pedig Pilisi Barbara és Bata Flórián. A képzőművészeti pályázat különdíjasai: Farkas Ivett, Szalma Villő, Bognár Boglárka és Forgó Boglárka.

Az irodalmi pályázatra is mintegy száz alkotás érkezett. A Virág Kiss Anita, Tékiss Tamás és dr. Lódi Gabriella összetételű zsűri döntése alapján az 5. és 6. osztályosok közül Harmath Csongor írását találták a legsikeresebbnek, második lett Rózsa Heléna, haramadik pedig Fekecs Márk esszéje. Különdíjban részesült Bezdán Adrián és Farkas Írisz. A 7-8. osztályosok közül Maksimović Andrej győzedelmeskedett, Szabó Rebeka második, Pilisi Kolos alkotása a harmadik. Különdíjban részesült Bicskei Noémi. A középiskolások közül Éter Máté írása lett az első, Német Viktor második, Petrović Ádám a harmadik. Különdíjas lett Bakos Lilla és Hegedűs András.

Crnkovity Gábor, a MÉF elnöke a szervezők nevében elmondta, hogy Papp Dánielről idén már kilencedik éve emlékeznek meg szülőfalujában. A rendezvény megszervezését a Magyar Kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. mellett a tartományi titkárság, Topolya község, valamint a helyi közösség támogatásával, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet közreműködésével bonyolították le.

Tóth Péter

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Elhunyt Bicskei István - illusztráció
2025. ÁPRILIS 27.
[ 15:39 ]
Egy magyar rendező, Kenyeres Bálint No.3 (The Spectacle) című rövidfilmjét beválogatták a jövő hónapban rendezendő 78. cannes-i filmfesztivál hivatalos rövidfilmes programjába – jelentették be a szervezők pénteken. A 4781 benevezett rövidfilmből 11 versenyezhet az Arany Pálmáért, amelyet a május 24-i díjkiosztó...
2025. ÁPRILIS 25.
[ 16:53 ]
Április 23-án nyílt meg a Szabadkai Városi Múzeum vendégkiállítása a magyarkanizsai Dobó Tihamér képtárban, amely Almási Gábor (1911-1994) szabadkai szobrászművész alkotásait mutatja be, azzal az utazó pannókiállítással együtt, amelyet a szabadkai múzeum a Magyar Nemzeti Tanács támogatásával valósított meg tavaly a...
2025. ÁPRILIS 25.
[ 14:12 ]
Szabadtéri programok, valamint a különféle tájak magyar népzenéje mellett szerb, görög és román muzsikát bemutató gálaműsor is várja a közönséget május 3-án, a táncház napján Budapesten, a Liszt Ferenc téren és a Zeneakadémián. A táncház napja a Liszt Ferenc téren veszi kezdetét 14 órakor szabadtéri...
2025. ÁPRILIS 24.
[ 10:20 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó