Egy patinás folyóirat, amely 1934 óta jelenik meg a Vajdaságban, és egy fiatal, meglepően népes alkotói csoport. A Híd folyóiratról és a köréje tömörülő fiatalokról van szó, akik közül néhányan lehetőséget kaptak, hogy bemutatkozzanak Magyarkanizsán, az idei írótáborban is. A Híd Körről és az alkotói csoporthoz fűződő viszonyáról beszélt a 67. Kanizsai Írótáborban a kör hat tagja, név szerint Benedek Miklós, Bíró Tímea, Dancsó Andrea, Berényi Emőke, Antalovics Péter és Oláh Tamás. A Híd kör idén 10 éves, az első kerek jubileum kapcsán beszélgettem még a bemutatkozó előtt az Art Cafe teraszán Berényi Emőke szerkesztővel, kritikussal és Antalovics Péter költővel.

- A Híd Kör a Híd folyóirat köré szerveződő fiatalokból álló csoportosulás, amely elsősorban az újvidéki Magyar Tanszéken alkotó írókat, költőket, kritikusokat fogja össze, de később képzőművészekkel is kibővült – válaszolja a kérdésemre Emőke, hogy miként is lehetne definiálni, mi is a Híd Kör.

- Lehet azt mondani, hogy a célja a Körnek az, hogy irodalmi életünkben biztosítsa az utánpótlást? – kérdezem immár Pétert.

- A ’90-es évek történései miatt tapasztalható a középgeneráció hiánya. Az idősebb korosztály is így éli ezt meg. A fiataloknak most az a feladata, hogy továbbvigyék irodalmunkat, s erre a Híd Kör egy megfelelő formát biztosít.

A kérdésemre, hogy pontosan hány tagja van a Körnek, Emőke a fejét rázza.

- Nem tudom, hogy pontosan hány tagja van a Körnek, de nagyjából 30 körülire saccolnám a számot. Egyébként most már a Híd Körből kerül ki a Híd folyóirat szerkesztősége is.

- Aktív a társaság, nincs kézirathiány?

- Kézirathiány, hála Istennek, egyáltalán nincs, ami az aktivitást illeti, rendszeresen vannak különféle rendezvényeink is. Nemrégen ért véget például a Malom Fesztiválon egy alkotótáborunk, de a Dombos Fest szervezéséből is rendszeresen kivesszük a részünket – mondja Emőke.

- Mennyire tudjátok megszólítani a fiatalokat? A Híd már egy több évtizedes folyóirat, mennyire tud úgy megújulni, hogy a fiatalokhoz is szólni tudjon? – fordulok ismét Péter felé.

- Sajnos az már egy kortünet, hogy kevesebbet olvasnak az emberek a digitalizáció fejlődésével, s ez fokozottan érvényes a fiatalokra, illetve, ha olvasnak, akkor nem a hagyományos, nyomtatott könyvet vagy folyóiratot veszik kézbe. Én azt hiszem, hogy a magunk eszközeivel próbálunk tenni ez ellen, illetve azért, hogy a fiatalok is olvassanak bennünket.

- Mivel foglalkoznak a szerzőitek, mik azok a témák, amiket úgy gondolják, hogy ki kell beszélni? – nézek Emőkére.

- Nagyon változatosak a témák, például csak az idei köteteink közül meg kell említeni Benedek Miklóst, aki egy kicsit posztapokaliptikus, hanyatlástudattal átitatott lírát művel, de itt van például Antalovics Péternek az új verseskötete, ami már sokkal személyesebb, mint anno, a Makói Medáliák-díjjal kitüntetett első kötete volt. Azután ott van a tagjaink között Patócs László, a Híd folyóirat főszerkesztője, aki mindenki meglepetésére idén első regényével is előrukkolt, az pedig egy nagyon társadalomtudatos regény, ahogyan a címe is mutatja: Vezeti a népet.

- A Hídnak megvan-e az a szerepe, ami 100 évvel ezelőtt megvolt a Nyugatnak, hogy összefogja a generáció hasonló módon gondolkodó tagjait?

Emőke folytatja a válaszadást:

- Ez állandó téma köztünk, de ezt nem lehet ilyen határozott módon kijelenteni. Volt két héttel ezelőtt egy Híd lapszám-bemutató Szabadkán és akkor arra jutottunk, hogy nekünk nagyon fontosak azok az alkalmak, amikor mi találkozunk, vagy amikor anno, különféle rendezvények után együtt kocsmáztunk. Úgy, ahogy a Nyugatnál megvolt ez a kávéházi hangulat, az nálunk is tulajdonképpen megvan és ezek a beszélgetések és a kapcsolatok, amik így alakulnak ki, azok nagyon fontosak nekünk.

Péter int, hogy ő is mondani szeretne valamit ezzel kapcsolatban:

- Alapvetően, ugye, érzékeljük, hogy a társadalomban a szociális háló valamennyire széttöredezett a tömegesedéssel, én így látom legalábbis, s ezen belül a vajdasági magyarság még inkább szétszóródik. Az is személyes tapasztalatunk, hogy egyre nehezebb megszervezni olyan programokat, amik időről időre összefogják a fiatalokat, ezt a huszon- és harmincéves generációt. Ahogyan az előbb is mondtam, a lehetőségeinkhez képest igyekszünk rendszeresen, legalább néhány havonta, rendezvényeket megszervezni.

- Mennyire figyeltek oda egymás munkájára? Ha megszületik egy könyv, írtok-e róla kritikát, vagy ha nem is kritikát, de az ilyen kocsmázások alkalmával kibeszélitek-e?

- Nemcsak a kocsmázások alkalmával mondjuk el a véleményünket, hanem van egy „Olvass be!” nevű kritikai beszélgetéssorozatunk, ahol rendszeresen szoktuk a Híd Kör tagoknak is elemezni a köteteit – veszi vissza a szót Emőke. - Nagyon gonosz módon tesszük, elemeire bontjuk. Peti ezt nagyon jól ismeri, mert az ő kötete már volt terítéken. Egyébként valóban nagyon fontos az, hogy reflexiók is szülessenek, de hála Istennek, a Híd Kör tagok különféle újságokba, folyóiratokba jól be vannak épülve és írunk egymás könyveiről.

- Te milyen kritikákat kaptál? – fordulok Péterhez.

- Vegyeseket, de összességében az első kötetemre többnyire elfogadó vélemények jöttek, habár utólag már én is látom az akkori hibáimat. A lényeg, hogy rávilágítottak azokra a dolgokra, amiben fejlődnöm kell.

- Mint fiatal alkotók, ti hogyan látjátok a vajdasági magyar irodalmat most, 2019-ben?

Péter elegánsan tovább passzolja a válasz lehetőségét Emőkének:

- Szerintem nagyon jó, hogy mindig születnek olyan művek, amelyekről mindig érdemes beszélni, és az egyetemes magyar irodalom részét is képezik, és hála istennek, Magyarországon, Erdélyben, Szlovákiában is beszélnek róluk.