Kultúra
Találkozások az Úri utcában: Régi karácsonyok és régi szilveszterezések
Betűméret:             

A nagybecskereki Petőfi MME-ben, a Találkozások az Úri utcában sorozat mai alkalmával a régi karácsonyokat és a szilvesztereket, az újévvárásokat idézték fel. E két jeles ünnep a polgári szokáskultúrában nagy jelentőséggel bír, és Németh Ferenc művelődéstörténész nagy előszeretettel kutatott e témában, ezt hallhatták az egybegyűltek. A korabeli sajtó nyomán elevenedtek meg az egykori ünnepek és a szokások, amelyekből mára már nagyon sok eltűnt, mint például a kriszkindli, a karácsonyfia, de az újévi üdvözletek megváltása is kiveszett a köztudatból.

Az est keretében a zenei betétdalokat a csókai Kónya Sándor néprajzkutató, versénekes szolgáltatta, aki az alkalomhoz illő dalokat adott elő, mégpedig a saját gyűjtéséből, amelyeket Észak-Bánát területén jegyzett fel.

Az est keretében a szervezők, Klemm József, Heinermann Péter és Venczel Valentin is felidézték a gyermekkoruk karácsonyi, újévi emlékeiket, Léphaft Pál pedig papírra vetett egy történetet, mivel nem tudott jelen lenni az esten. Ugyanakkor a közönséget is szeretnék bevonni az estekbe, így ezúttal is néhányan felidézték a múltat, hozzájárulva történetükkel a rendezvényhez.

Legközelebb a Nevető Nagybecskerek címmel már februárban találkoznak a szervezők a nagybecskereki közönséggel, akkor a 19. századbeli, első humoros napilap megjelenése köré fonódik az est.

Kónya-Kovács Otília
Július 4. és 8. között ismét megrendezik a dél-bánsági hagyományőrző, közösségépítő, népművészeti és anyanyelvápoló tábort Székelykevén. A programnak a Cyclo Camp és a helyi Žarko Zrenjanin Általános Iskola ad otthont. A tábor célja a dél-bánsági szórványmagyarság közösségének erősítése, valamint a...
2026. JÚLIUS 3.
[ 15:33 ]
Életének 83. évében elhunyt Szilágyi Tibor Kossuth-díjas színművész – tudatta felesége pénteken az MTI-vel. A közlés szerint a színművész családja körében, békében hunyt el július 2-án, csütörtökön. A Jászai Mari-díjas színész, rendező, érdemes és kiváló művész 1965-ben végzett a Színház- és...
2026. JÚLIUS 3.
[ 11:39 ]
Posztumusz életműdíjjal ismeri el a márciusban elhunyt Nádasdy Ádám munkásságát a Színházi Kritikusok Céhe - közölte a szervezet kedden az MTI-vel. A közlemény szerint a díjjal Nádasdy Ádám több évtizedes alkotói pályáját, valamint a magyar nyelvű színház megújításában betöltött szerepét ismerik el. Mint...
2026. JÚNIUS 30.
[ 12:27 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó